-
Tánctudományi Tanulmányok 1958-2003

A Magyar Táncművészeti Egyetem kezdeményezésére az MTA Könyvtár és Információs Központ digitalizáltatta és az interneten nyilvánosan elérhetővé tette a Tánctudományi Tanulmányok 1958-2003 között megjelent köteteit. Köszönjük Mihályi Gábornak, a Magyar Táncművészek Szövetsége elnökének, hogy a közléshez a jogtulajdonosi hozzájárulást megadta. Köszönjük Halász Tamásnak, az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet Táncarchívuma vezetőjének, hogy a TTT egy teljes sorozatát rendelkezésre bocsátotta. Köszönjük…
-
Az Ú.T. Program
A program fő célja néző és művész, közönség és művészet kapcsolatának teljesebbé, gazdagabbá tétele. Előadó-művészeti események létrehozására, fejlesztésére, bemutatására vállalkozó művészek együttműködési ajánlatait várjuk. Olyan alakuló, félkész, vagy már bemutatott események támogatását tervezzük, melyek fő célja e kapcsolat ápolása, intenzívebbé tétele. A program gazdája az Új Előadóművészeti Alapítvány, a kortárstánc művészet és képzés területén folytat innovációs munkát, de e…
-
Dresch, Haidau – Miskolc/2019. december 14. szombat – Ú.T. – Rider
Kérem kedves Partnereinket, hogy minden kérdésben forduljanak bizalommal a Kreatív Producer-hez, Angelus Ivánhoz, vele kell mindent egyeztetni e-mailben ÉS telefonon: +36 30 9 323 155 A nyilvános esemény Az esemény a tanc.org.hu honlapon: Dresch koncert és Haidau Tánc – Miskolci Nemzeti Színház – december 14. szombat 17.00 Dresch Koncert és Haidau Tánc – Miskolci Nemzeti Színház…
-
Haidau est – kísérőprogramok – tervezet
Rendhagyó középiskolai táncóra MI ebben a rendhagyó – kérdezhetnénk – hiszen a Budapest Kortárstánc Főiskolán táncossá érő, a Miskolci Színház táncegyüttesének oszlopos tagjaként működő és volt főiskolai tanára – Farkas Zoltán Batyu – révén a néptánc világában is otthonosan mozgó Dragos Dániel rendszeresen tanít az XXXX YYYY intézményben? Más lesz ez az óra. Nem néptánc és nem kortárstánc. Más…
-
tanulságos munkatárs kereső magánlevél / 2016
Kedves ismeretlen ismerős! Segíts nekünk megtalálni az „igazit“ ! Segíts munkát találni – erre a feladatra rátermett – ismerősödnek. Budapest Tánciskola, Goli Tánchely, Új Előadóművészeti Alapítvány, táncosok, táncosok, táncosok, iskolák az alap-tól a fő-iskoláig, alkotókert a Pilisben, előadások a Trafóban, Muban, a Szigeten, pedagógiai, művészeti, kutatási tapasztalatok tömkelege, … és feladatok, feladatok, feladatok, … sok…
-
Budapest Contemporary Performing Artist Education Method
1. Nil nocere! Do not harm! 2. We cooperate with young humans searching their way as an ethical human being responsible intellectual, talented artist, apt dancer. He/she is in the center of our work 3. Our teachers are charismatic personalities: ethical persons responsible as social beings talented as teachers know everything about dance and dance…
-
BKTF/BCDA DIÁKOK – 2019/20
BCDA STUDENTS 2019 Fall BCDA BA I. TANCIC, Milica BCDA BA II. BLANKSCHYN, Meggie CSESZLAI Hanna HALOM Emma KLAUSZ Veronika KUROLJOVA, Anita MATOS, Rita VIGH Dorottya BCDA BA III. BITÓ Katalin FARKAS Kámea HEIJKENSKJÖLD, Yrsa SZÁSZ Zsófia TEACHERS' MA I. VÁRNAGY Kristóf CSEREPES Gyula RAB Alexandra TEACHERS' MA II. DÖMÖTÖR Luca LÉVAI Viola PODMANICZKY Dorottya…
-
Tanári MA alkotókert műhely napok – 2019
Kedves Tanárjelöltek! 1. Anett későbbi időpontban folytatja tanulmányait – így levettem a listáról. 2. Pénteken 19 órától várom az esti érkezőket. Jó lenne mert túl lehetnénk a berendezkedésen és sötétedés után a cserépkályha mellett a programegyeztetésen 3. Szombat Aki reggel jön: Elhelyezkedés 8 körül 4. Szombat – Vasárnap – Hétfő 8-9 rendrakás, takarítás, vízhozás,…
-
Creative Week / BCDA BA 2019
WELCOME LETTER The central question of artists' education is if creativity is something given, brought by the future artist or it is something to develop? School can contribute to your talent or not? I am in artists' development, and self development since about 1970 – almost fifty years – because I believe and experience that…
-
BAKÓ TAMÁS

Bakó Tamás 1992-95 között volt a Budapest Tánciskola diákja, ma táncos, tanár és koreográfus. a Budapest Kortárstánc Főiskola Kortárstánc BA évfolyamvezetője. Számos külföldi és magyar együttes tagja volt ideértve Ismael Ivo, Marco Santi, Hód Adrienn, Goda Gábor és mások együtteseit, és számtalan független produkcióban és projektben vett részt mint táncos, koreográfus. A Budapest Tánciskola vezető…