FutuREsearch | Kortárstánc Művész Mester Képzés | PILOT évfolyam
|Kortárstánc képzés 1981 óta működik Magyarországon a legkülönbözőbb formákban. 2005 óta főiskolai illetve BA szinten folyik a hivatásos kortárstánc művész képzés, MA szinten tánctanár képzést folytatunk. A kortárstánc művész MA szakalapítása már korábban megtörtént de csak most jött el az idő a szakindításra. 2016-tól pilot képzés keretében indítjuk a programot. A pilot képzés mindenben azonos a végleges kurzussal azzal, hogy még a szakindítás akkreditációja előtt történik, tehát hivatalos MA diploma megszerzésének ígérete nélkül.
Kortárstánc Művész MA indítását az teszi szükségessé, hogy ebben a szakmában az elengedhetetlenül nagyon magas szintű technikai felkészültség mellett nélkülözhetetlen egyfajta társadalmi érettség, és előadóművészi rutin. A sikeres kortárstánc együttesek jellemzően 25-30 éves kor után foglalkoztatnak táncosokat, akik 100 %-ban urai testüknek de már rendelkeznek a szükséges előadói/társalkotói képességekkel is.
Ezt a rutint nem az idő hozza meg, hanem az aktív táncos élet gyakorlása. Ezt az igényt kívánja kielégíteni a hazai és a nemzetközi táncos közösség körében ez az MA szintű képzés.
- A biztos tánctechnikai alapokkal érkező táncosok tovább fejlődését szolgálják a rendszeres tánctechnikai órák.
- A képzés leghangsúlyosabb része a változatos formákban zajló előadói és alkotói munka.
- Az elméleti képzés elsősorban a kortárs művészettel és tudományokkal kapcsolatos új információk útján inspirálja a fiatal művészeket.
- A sikeres portfolio-, honlap készítéshez, pályázatíráshoz szükséges a komplex technológiai segítség.
A szakma sajátosságainak megfelelően a kommunikáció alapnyelve az angol, de nagy hangsúlyt fektetünk az intuitív gondolkodáshoz előnyös anyanyelvi kommunikáció fejlesztésére.
A nemzetközi gyakorlatban nem ismeretlen ez a kategória: a londoni Laban Center ’MA Dance Performance: Transitions Dance Company’ néven hirdeti hasonló programját. A szintén londoni The Place/LCDS EDGE néven indít hasonló „posztgraduális” programot. A Wuppertali Táncszínház mellett működő Pina Bausch nevével fémjelzett Volkwang Hochschule együttese a Folkwang Tanzstudio. Magyarországon az utánpótlás-nevelés a nagy együtteseken belül folyt, de az ilyen státuszok fenntartására egyre kevesebb a lehetőség. A kortárstáncra jellemző projekt működés ritkána ad lehetőséget erre. A posztgraduális képzést célzó hazai formációk hagynak teret új kezdeményezéseknek.
A magyar kezdeményezés a BKTF/BCDA nemzetközileg ismert erősségeinek megfelelően a kreativitásra, az innovációra, a magas tánctechnikai színvonalra, a fenntartható életformra, a jövő szociálisan is felelős előadóművészi formáira helyezi a hangsúlyt.
Az együttesi működést modellező munkarendben egyensúlyban marad a vendég koreográfusok és a részvevők alkotómunkája, melyet nyilvános előadói gyakorlat, fellépések egészítenek ki.
Egy ilyen formációt piaci alapon nem lehet működtetni, állami kulturális mecenatúra még sikerek esetén is csak sokára várható. Az MA rendszerbe illeszkedő működés, harmonizál a felsőoktatás gyakorlat orientált preferenciáival. Az állami ösztöndíj, a diákhitel, a térítési díj, a különböző diákösztöndíj formák sokszínű lehetőségei együttműködésben az iskola többi képzési formáival finanszírozhatóvá teszik az együttesi formában működő Kortárstánc Művész MA Pilot formában történő beindítását.
A pilot képzés 2016 szeptemberében indult.
Figyelem! Államilag elismert diploma kibocsátása csak a Pilot program MA programként történő akkreditációja után lehetséges.
Bemeneti követelmény a kortárstánc művész BA vagy azzal egyenértékű előképzettség. A jelentkezés, és a felvételi folyamat, – a "preadution"-ok, és a 2017 júniusi záró felvételi – rendszere és időpontjai, a költségek, valamint az ösztöndíj lehetőségek egy része, megegyezik a többi BA és MA képzés felvételi információjában foglaltakkal.
További részletek e-mailben!
Read about it in English too!
For details in English? Just send a mail!