CIRKUSZ ÉS MŰVÉSZET – work in progress

Az itt olvasható anyagok célja a cirkuszművészet és a cirkuszművészet pedagógia fejlesztése. Ezt a nagyobbrészt gyakorlati tevékenységet, hivatott támogatni az Új Előadóművészeti Alapítvány és a Budapest Kortárstánc Főiskola együttműködésében 2019. óta folytatott rendszertani, összefoglaló, elméleti alapokat, képzési struktúrákat kereső megalapozó munka.

A sok beszélgetésből, konzultációból a sokszáz oldalnyi munkaanyagból három összegző, még így is csak “work in progress” jellegű – még mindig csak BKTF/BCKF belső használatra szánt dokumentumot emelek ki ehelyt:

A CIRKUSZMŰVÉSZET PEDAGÓGIAI CÉLÚ FELOSZTÁSA RENDSZERTANI ALAPON – ZSÁNER TÁBLÁZAT

CIRKUSZ ÉS MŰVÉSZET – SZAKANYAG GYŰJTEMÉNY

CIRKUSZMŰVÉSZET TANÁR KÉPZÉSI PROGRAM TERVEZET – ÖSSZEFOGLALÓ

Köszönet a közreműködő tanár szakos hallgatóknak, a Főiskola érintett szakmailag és/vagy szervezetileg közreműködő munkatársainak, a független szakembereknek, valamint az NKA, KIM támogatásoknak.

Angelus Iván
Új Előadóművészeti Alapítvány
Cirkuszművészet és Cirkuszművészet pedagógia fejlesztés – projekt vezető

Melléklet:

SZAKMAI BESZÁMOLÓ
CIRKUSZMŰVÉSZETET FEJLESZTŐ PROGRAMOK MEGVALÓSÍTÁSÁRA
című pályázatról