FELVÉTELI HIRDETMÉNY – 2023/24

TERVEZET

Először indul Magyarországon felsőoktatási szintű cirkuszművészeti képzés.

? cirkuszművészet alapszak (BA)

Hároméves nappali tagozatos évfolyam indul 2023 szeptemberi kezdéssel. Ebben az évben elsősorban bohóc, bűvész, kézegyensúlyozás,  street-art, erő-balansz, ikária, tranka zsánerek képzését tervezzük.

A nagyobb helyigényű — talaj-, ugró-, függő-akrobatika, ugróasztal, deszka, trapéz, gurtni, zsonglőr, egyensúly… — zsáner képzések 2024 szeptemberi kezdését, 2023 szeptembere után induló pilot workshopok szervezésével alapozzuk meg, melyek felvételi előkészítő és pályaorientációs céllal előfelvételiként is funkcionálnak.

A képzést annak ajánljuk, aki erős elszántsággal, szorgalommal, jó tanulási képességekkel, a választott zsáner(ek)-nek megfelelő alkati adottságokkal és középfokú vagy amatőr cirkuszi tanulmányok során vagy más területeken (versenysport, extrém sport, tánc…) szerzett előképzettséggel felvértezve jelentkezik.

Jelentkezéskor egy főzsáner (6 féléves) és egy második zsáner (4 féléves) képzését kell választani.

Ha korai lenne a közös munka megkezdése, előkészítőt és későbbi felvételit javaslunk.
Megmondjuk, ha valakinek – bármi okból – nem ajánljuk a cirkuszi pályát.
Csak azt fogjuk felvenni, akit – ha nem adja fel -, végig tudunk vezetni a sikerhez vezető úton.

Jelenleg sajnos csak térítéses képzésre lehet jelentkezni 450.000 Ft./ félév áron.
MIndenki fizethet €-ban is a napi középárfolyamnak megfelelő összegben, külföldi állampolgár hallgatóink ezen túlmenően xxx € egyszeri regisztrációs díjat majd félévenként 200 € regisztrációs díjat fizetnek
Diákigazolvány és a diákhitel I és/vagy II. az állami ösztöndíjas hallgatókkal azonos feltételekkel igényelhető.

FELVI hirdetmény
Képzési és Kimeneti Követelmények – KKK

? cirkuszművészet MA

A cirkuszművészet bármely zsánerében előadói tapasztalattal rutinnal rendelkező, a továbbtanulásra, továbbfejlődésre vágyó valamint nem utolsó sorban államilag is elismert diplomára szerezni kívánó jelentkezőket várunk az egéyni adottságokhoz alkalmazkodó felvételin. A diploma

jelentkezését őkés bármely felsőoktatási alapképzésben (BA), vagy 4 éves főiskolai képzésben vagy bármely egyetemi képzésben szerzett diplomával rendelkező,  legalább BA szintű alapokkal rendelkező művészek jelentkezését várjuk. A program a jelentkezők adottságainak igényeinek megfelelően lesz összeállítva szükség esetén egyéni tanrendek kialakításával.

Az első mesterképző évfolyam, a történelmi adósságokat, az elmaradásokat hivatott pótolni.

KKK link

? táncos és próbavezető BA – cirkuszi, táncos

A szak elsősorban a cirkusz világának táncos feladataira készít fel.

A képzés az általános

  • mozgástanulás
  • egészségmegőrzés
  • koordináció és izoláció

fejlesztésén túlmenően kiterjed a különböző táncstílusokra

  • klasszikus balett alapok
  • magyar néptánc és más népek tánckultúrája
  • jazztánc
  • divattáncok
  • társastáncok
  • revű
  • utcatáncok
  • moderntánc
  • kortárstánc
  • kontakttánc

a kreativitás, próbavezetés és szociális kompetenciák elsajátítására

A nappali tagozatos képzést nem kiváltó szakmai gyakorlat a Fővárosi Nagycirkusszal és más partner cirkuszokkal és színházakkal együttműködésben történik.

KKK link

? cirkuszművészet tanár MA

A szaklétesítés megtörtént, a szakindítási engedély megszerzése folyamatban!

KKK link

?? kortárstánc BA

A 2004-től 2017-ig minden évben indított alapképzés egy kortárstánc korszak, egy kortárstánc generáció kiinduló pontja. A 2022-ben – immár Bakó Tamás és munkatársai vezetésével – újrainduló program folytatásra bíztató kezdete után, ismét meghirdetésre kerül a 3 éves, nappali tagozatos  a jelentkezők motivációjára, egyéniségére építő magas szintű táncszakmai és kreativitás fejlesztő képzést nyújtó program.

KKK link

?? tánctanár MA

A keresztfélévben induló, nappali tagozatos képzés a jelentkezők ambícióira és korábbi szakmai gyakorlata alapján meghatározott egyéni programon alapul mun

 

??‍♂️ felvételi információ

Jelentkezés: 2023. február 15. előtt a FELVI honlapján és a hiánytalanul kitöltött intézményi jelentkezési lap beküldésével
Pótjelentkezés: 2023. xxxx . előtt a hiánytalanul kitöltött intézményi jelentkezési lap beküldésével
Felvételi: e-mailben megküldött időpontra szóló meghívóval 2022. április xx és  xx között

Felvétel a

  • motiváció
  • jelentkezési lap útján feltöltött anyagok
  • általános felvételi követelmények
  • a jelentkező választásainak megfelelő zsáner-specifikus felvételi szintek teljesítése
  • angol – külföldiek esetén magyar – nyelvi szintfelmérő eredmény

mérlegelése alapján történik.

A képzés nyelve általában az angol.

Művész képzéseink alapja

  • – az egyéni motiváció
  • – a minőségi szakmai képzés
  • – az egyéni kreativitást kibontakoztató művészképzés

BA képzéseink

  • 3 évesek
  • nappali tagozatosak
  • önköltségesek
  • diákhitel, rektori és más ösztöndíjak igényelhetőek

MA képzéseink

  • 2 évesek
  • nappali tagozatosak
  • egyéni tanrenddel is látogathatóak
  • állami ösztöndíjjal vagy költségtérítéssel látogathatóak
  • diákhitel, rektori és más ösztöndíjak igényelhetőek

Tanár képzéseink

  • keresztfélévben indulnak
  • 1 vagy 2 évesek
  • nappali tagozatosak
  • egyéni tanrenddel is látogathatóak
  • állami ösztöndíjjal vagy költségtérítéssel látogathatóak
  • diákhitel, rektori és más ösztöndíjak igényelhetőek

Nyílt napok

  • 2023. január xx 8:30
  • 2023. március xx 8:30
  • Egyéni vagy csoportos regisztráció alapján külön egyeztetett időpontban

Nyílt nap jelentkezési űrlap

További információ: budapest@tanc.org.hu

tanulmányi ügyek: Reidl Kamilla rektorhelyettes
cirkuszművészet – xxxxxxx
bohóc zsáner – Greifenstein János
kézegyensúlyozás – Losonczi Éva
bűvész zsáner – – xxxxxxx
street arts – – xxxxxxx
tánc és próbavezető szak – cirkuszi táncos – Fejes Kitty
kortárstánc: Bakó Tamás, Furulyás Dóra
tanárképzés: Angelus Iván