MOZGÁSBAN – A BUDAPEST TÁNCISKOLA 1979-TŐL / ELŐZETES
|A 35 fokos nyár sem akadályozza a MOZGÁSBAN kiállítás kreatív teamjét: gőzerővel dolgozik mindenki az október 14-én megnyitandó kiállítás anyagán. Összegyűjtjük, elrendezzük az alapokat, elhelyezzük az eseményeket egy idővonalon. Utána viszont ti jöttök:
1.
Többek között minden kedden és szombaton 16.00-tól meghallgatunk valakit, megnézzük mit hozott magával, mit tesz hozzá a kiállítás anyagához, hogy aztán december 5-én, mielőtt visszateszünk mindent a dobozokba elgondolkozzunk, mivel gazdagodott a kiállítás, mivel gazdagodtunk az emlékezés által. Akiről sejtjük, hogy vannnak emlékei, meg is kérjük, de akihez már címünk sincs vagy nem gondoljuk, hogy szívesen eljönne, azt is tárt karokkal várjuk. Nem csak a jó emlékeket hallgatjuk szívesen, hanem a rosszakat, sértődéseket is ideje kibeszélni, lepakolni vállunkról.
Csak ízelítőnek és kedvcsinálónak, akikre nagyon számítunk:
Klimó Károly – aki rendszeres vendége volt a TamTam Galériának
Duliskovich Bazil – a TamTam Galéria gazdája
Kálmán Feri – az "első 10 év" főszereplője
Bp. Szabó Gyuri – a korai plakátok tervezője
Pigniczky Magdi – aki majdnem 20 évig takarította moinden reggel a Goli tánchelyet
Demszky Gábor – aki hozzájárult a Kreatív Mozgás Stúdió Pannónia utcai bővítéséhez
Szabó Gyuri – aki egyszer adott egy zongorát és sokszor befogadta az iskola produkcióit
és persze az összes tanár, tanítvány, iparos,
barát és kerékkötő – mindenki, aki kapcsolatba került velünk és szíves beszámol róla…
2.
Szombat 10 órai tárlatvezetésre kértük
– Fuchs Líviát, aki szinte a kezdetektől máig professzionális tánctörténészként – mint a korszak kultúrtöténetének egy elemét – kísérte figyelemmel az alakuló iskola történetét
– Péter Petrát az anyag és a feldolgozás legjobb ismerőjét
– Szegedy-Maszák Zsuzsát és Százados Lászlót, akik a galéria szemszögéből, a közönség képviseletében, a kiállítás anyaga felől ismerkedtek a történettel
– Angelus Ivánt, aki sosem látta, hiszen – a legszokatlanabb szempontból – belülről élte végig az eseményeket.
3.
Mérei Zsuzsa Iván felkérésére vállalta egy "kétkörös" beszélgetés moderálását a "főbb szereplőkkel" a belső körben és a hozzászólás jogával a külső körben is, azzal a céllal, hogy levegyük erről a történetről a privát motívumokat, hogy a személyes élményeken át a lényeg maradhasson a felszínen. Fontos, hogy a jó élmények mellett a nehézségek, a sérelmek is előkerülhessenek azzal a céllal, hogy letegyük őket és azt vigyük tovább, amit tényleg érdemes.
Meghívottak lesznek: Bakó Tamás, Hód Adrienn, Péter Petra, Reidl Kamilla, Cuhorka Emese, Fülöp Laci, Vass imre, Vadas Tamara, Molnár Csaba, Furulyás Dóra, Sessi Krisztina. és mások is
4. Lesznek koncertek is a Goliban:
Batyu/Borbély duó
Szemző Tibor
tervezem még:
Másik János
Hortobágyi László
o ban még elképzelni is nehéz az esős októbert, de mi már készülünk a hűvös októberre és a decemberi fagyokra.
MÉÜTEMTERV
tervek lezárása június
propaganda anyagok
videoclip
honlap
interaktív önkéntes programok meghirdetése
sajtóközlemény – MTI
sajtótájékoztató –
október
5.- beépítés
14. este Vernissage
december
5 Finissage
NAPTÁR
https://calendar.google.com/calendar/embed?src=kiallitas.mozgasban%40gmail.com&ctz=Europe%2FBudapest
HELYSZÍNEK
Budapest Galéria – 1036 Budapest, Lajos utca 158.
Goli Tánchely / Budapest Kortárstánc Főiskola – 1036 Budapest Perc utca 2.
Óbudai Társaskör –
Vendéglátóipari Múzeum
Spider Klub
KIÁLLÍTÁS – TEREK / TÉMÁK
1 – ELŐADÁSOK
2 – TANÍTÁS
3 – KLUBÉLET
4 – TÁRGYAK
5 – MOZGÓKÉP
PROGRAMOK
TÁRLATVEZETÉS
kedd 16.00 – 17.00
szombat 10.00 – 11.00
Petra
Lívia
Iván
EMLÉKEZEM
MINDENKINEK lehetőséget biztosítunk
Kérünk Október 19. és december 4. között minden kedden és szombaton kérünk / lehetőséget adunk mindenkinek, akinek megosztható
KÉRDEZZ – FELELEK
október xx – szerda 17.00 – Bakó Tamás
október xx – csütörtök xx.00 – Hód Adrienn
október xx – csütörtök xx.00 – Reidl Kamilla
KONFERENCIA
Péntek 17.00 – 18.30
One Man Show-ból közösségi hagyomány
Generációk és Búvópatakok
Moderátor: Mérei Zsuzsa
ELŐADÁS,
séalfk
MŰHELY, WORK IN PROGRESS
aslk
TRÉNING
október 16?xxx Nyílt nap
ZENE
Szemző Tibor
Másik János
Hortobágyi László – Gayan Uttejak Mandal
KÉPZŐMŰVÉSZET
Minyó
Lenke
Bazil
Tam-Tam árverés
VETÍTÉS
Kémhatás – szerdánként 15.00 – 16.30
lkasjflé
BULI
+
Kiállítás generációk
csoportmintázatok
búvópatakok
tematikus beszélgetések
STÁB
Szegedy-Maszák Zsuzsa – kurátor
Péter Petra – kiállításgazda? ?Budapest Tánciskola Archívum Házigazda
Program szerkesztő – Angelus Iván
Fuchs Lívia – Budapest Tánciskola Archívum Tanácsadó
Kommunikáció –
Kiállítás terv – Lajos
SAJTÓ, MÉDIA
PARTNEREK
Funzine, Telex, Magyar Hang
FOTÓ
Lakatos János
VIDEÓ
Dömötör Péter
SAJTÓ ARCHÍVUM
TÁRGYAK
Halász Gábor apukája féle ikozaéder
Cuhorka Teremtő Figyelem
reflektorok
Kályhacső, Tungrsraflex, Universitas, analóg Fresnel, Analóg profil, Robot derítő, Robot profil
BOLT
Minyó Szert képeslap I.
Minyó Szert képeslap I.
Minyó Szert képeslap I.
Minyó Szert képeslap I.
Szilágyi Lenke képeslap I. (1984?)
Szilágyi Lenke képeslap I. (1984?)
Szilágyi Lenke képeslap I. (1984?)
Szilágyi Lenke képeslap I. (1984?)
Angelus Iván Táncoskönyv
4 füzet
Szemző Tibor Bakelitlemezek
E-MAIL ADATOK
kiallitas.mozgasban@gmail.com
lajosgaleria1036!
1953 06 14
budapest@tanc.org.hu