SZAKDOLGOZAT VÉDÉS / BKTF-2020
|Kedves Hallgatók, Tisztelt Bizottság, Konzulensek, Opponensek, Érdeklődők, Partnereink!
A szakdolgozat védés a BKTF munkájának egyik gyújtópontja. Jó esetben ide összpontosul az elmúlt évek munkája, biztos pontot jelent a diplomás művész jövőjében. Ezt sohasem írtam le, most is csak azért, hogy sem a járványügyi helyzet, sem annak hatósági kezelése ne írja felül az eredeti célt.
A Rektor feladata, hogy biztonságos környezetet teremtsen és eleget tegyen a jogi peremfeltételeknek. A legnagyobb szabadságfokot úgy érhetjük el, ha nem a korlátokra, hanem a résztvevők intelligenciájára építünk*.
Előre is köszönöm – Batyu szavaival élve:
"Úgy a magam, mind a saját nevemben"
Iván
Közöljük a vonatkozó rendeletet (sic!),
FELSŐOKTATÁSI INTÉZMÉNYEKBEN A VIZSGÁZTATÁS OKTATÁSI INTÉZMÉNYEKBEN TÖRTÉNŐ MEGRENDEZÉSE, KÖZEGÉSZSÉGÜGYI- JÁRVÁNYÜGYI FELTÉTELEK
és annak helyi kezelését
- A vizsgákon kizárólag egészséges, tüneteket nem mutató, magát egészségesnek érző tanuló, illetve tanár vehet részt.
Aki nem az, kérjük ne jöjjön – biztosítjuk az online részvételt (Várnagy Kristóf online kommunikációs munkatársunk segít a Teams programmal kapcsolatos kérdések megoldásában, próbabeszélgetés lefolytatásában.)
- Meg kell akadályozni a vizsgára érkezők csoportosulását. Szóbeli vizsga szervezése esetén előzetesen egyeztetett időpontra érkezzenek a hallgatók.
* Lásd mint fent
- A szoros kontaktus elkerülésé érdekében kiemelten szükséges a minimum 1,5 méteres távolság folyamatos betartása mind a diákok, mind a tanárok között.
Két méter lesz.
- írásbeli vizsgánál a vizsgázók létszáma a terem méretével összhangban úgy kerüljön megállapításra, hogy a vizsgázók között a 1,5 méteres távolság valamennyi irányban tartható legyen és a terem ne legyen zsúfolt.
Két méter lesz.
- A terem ablakát időjárás és környező forgalom függvényében lehetőleg nyitva kell tartani, de legalább buktatva szellőztetésre kell nyitni.
Pont így terveztük és így is lesz.
- A vizsga során a felügyelő tanár lehetőség szerint viseljen maszkot, kerülje a kontaktusokat a diákokkal a vizsga idején is, ügyeljen a távolságtartásra, az ellenőrzés ne mozgással történjen.
- A vizsga során lehetőség szerint a vizsgázók is viseljenek maszkot.
Az éppen nem aktív részvevőket kérjük a maszkviselésre, az aktív résztvevőknél ezt nem követeljük meg.
- A vizsga során szigorúan be kell tartani a köhögés etikett szabályait, melyre a vizsgázók figyelmét a. vizsga előtti írásbeli tájékoztatással, illetve a vizsga megkezdése előtt szóban is fel kell hívni.
Megtörtént.
- Szóbeli vizsgát csak jól szellöztethető teremben szabad megtartani, a legalább 1,5 m távolságtartással. Egyszerre a teremben maximum két diák tartózkodjon a vizsgáztatón Kiemelt figyelmet kell fordítani a fertőtlenítő takarítás elvégzésére. Különösen fontos a kézzel gyakran érintett felületek virucid hatású fertőtlenitőszerekkel történő fertötlenítésére.
Esetünkben nem alkalmazandók a szóbeli vizsga szabályai, mert járványügyi szempontból az eseményre a csoportos vizsgáztatás szabályait kell alkalmazni.
- A vizsgák előtt és után is minden esetben a termekben, a folyosókon és a szociális helységekben fertőtlenítő takarítás elvégzése szükséges, ennek részeként virucid hatású fertőtlenítő szerrel kell takarítani azokat a felületeket, melyeket kézzel gyakran érintenek, ilyenek a padok, asztalok, székek, informatikai eszközök (billentyűzet, monitor, egér, egérpad, stb.), ajtók, ablakok kilincsei, villany- és egyéb kapcsolók, a korlátok, illetve a mosdók csaptelepei, WC lehúzók, továbbá a padló és a mosható falfelületek virucid szerrel történő lemosását, felmosását is el kell végezni.
A járvány előtt is és ma is megteszünk mindent, hogy a takarítók az előírásoknak megfelelően végezzék áldozatos munkájukat + munkatársaink is fertőtlenítenek manapság naponta, vagy még gyakrabban.
- A felsőoktatási intézmény munkatársait folyamatosan tájékoztatni és oktatni szükséges a járvány megelőzésére szolgáló intézkedésekről, feladataikról és a betartandó szabályokról. A takarítást végző személyzetet is oktatásban kell részesíteni a felületek tisztításának, fertőtlenítésének fontosságáról, a fokozott fertőtlenítést igénylő területekről. A fertőtlenítőszereket minden esetben a gyártó által magyar nyelven feltüntetett használati utasítás szerint, megfelelő koncentrációban és megfelelő behatási idővel kell felhasználni.
Megtörtént.
- Javasolt a felsőoktatási intézmény bejáratánál érintésmentes virucid hatású kézfertőtlenítő adagoló berendezés biztosítása, és annak használatára történő figyelemfelhívás. Amennyiben ez nem biztosítható, akkor az intézménybe érkezést követően és távozás előtt, a szociális helyiségekben történő kézmosásra szükséges felhívni a vizsgázók figyelmét, azzal, hogy a megfelelő 1,5 méteres távolságtartás ott is kerüljön megtartásra.
A szociális helyiségekben biztosítjuk a kézmosás lehetőségét.
- A szociális helységekben biztosítani kell legalább a szappanos kézmosási lehetőséget, melyet lehetőség szerint virucid hatású kézfertőtlenítési lehetőséggel kell kiegészíteni.
Biztosítjuk.
- A dolgozatok 24 órás várakozás után biztonságosan javíthatóak, a higiénés szabályok betartásával (az arc érintésének kerülése, a tevékenységet követően alapos szappanos kézmosás vagy alkoholos kézfertőtlenítés).
Nem releváns.
- Mind a csoportos vizsgáztatás (pl. nyelvi labor) mind pedig az egyéni szóbeli vizsgáztatás során biztosítani szükséges a minimum 1,5 méteres távolságot a vizsgázók és a vizsgáztató tanár között. A kézzel érintett felületeket (asztallapot, kilincset) minden vizsgázó után fertőtleníteni kell. A kilincs minden alkalommal történő fertőtlenítése kizárólag abban az esetben maradhat el, ha biztosítani tudják, hogy az ajtót mindig ugyanaz a személy (pl. tanár) nyitja /zárja.
Az ajtó nyitva lesz. A közös komputer használata előtt és után kézfertőtlenítőt biztosítunk.
- Jelenlegi járványügyi helyzetben nem javasoljuk a vizsga során használt tárgyak egymás közötti átadását, ez vonatkozik pl. a különböző szótárakra, könyvekre, térképekre stb. Kérjük, hogy hívják fel a vizsgázók figyelmét arra, hogy jelen esetben minden segédeszközről maguknak kell gondoskodniuk. Amennyiben ez a megoldás nem elfogadható, a szótárak számát a vizsgázók számához kell igazítani. Egy hallgató által használt szótárt másik hallgató legfeljebb bizonyos Adő elteltével (kb. 24 óra) kaphatja meg.
Nem releváns.
Dr. Horváth Zita
Felsőoktatási Helyettes Államtitkár
Forrás letöltve 2020. június 8.
Ceterum censeo:
A lényeg maradjon a lényeg!
Angelus Iván
BKTF
alapító/rektor 2002-2023
Ui.
A maszkviselés jelentőségéről további információként ajánljuk az MTA közleményét.