Kategória: ARCHIV

  • ARTNER SZILVIA: NEM EZ A TÁNC LESZ A VÉGSŐ – szinhaz.net

    ARTNER SZILVIA: NEM EZ A TÁNC LESZ A VÉGSŐ – szinhaz.net

    Budapest Kortárstánc Főiskola: Karácsonyi Kortárstánc Piknik – Trafó 2017. január 20, Színház.NET Magyarország egyetlen független, nem állami fenntartású táncművészeti felsőoktatási intézménye a Budapest Kortárstánc Főiskola sokadszorra tartott év végi bemutatkozást a Trafóban, de először prezentálták az iskolát rendhagyó ünnepi műhely formájában. A Karácsonyi Kortárstánc Pikniken nyolc óra állt az érdeklődők rendelkezésére, hogy közelebb kerüljenek az intézmény szellemiségéhez. Nem volt…

  • BKTF NYILVÁNOS ELŐADÁS NAPTÁR – 2017 JANUÁR – JÚNIUS

    BKTF NYILVÁNOS ELŐADÁS NAPTÁR – 2017 JANUÁR – JÚNIUS

    A BKTF nem együttes – iskola. Fő célja nem az előadás, hanem a tanulás. Más oldalról, mint előadó-művészeti iskola, a program fontos része az alkotó munka és nyilvános bemutatása. Ebben az évben is sok lehetősége lesz diákjainknak, hogy közvetlenül is találkozzanak a közönséggel. Az elmúlt években nem egy "iskolai" előadás kapott Lábán díj nominációt.    HÁZI…

  • Eck Imre díjat kapott Angelus Iván – díjátadó május 30. 20.00 Trafó

    Eck Imre díjat kapott Angelus Iván – díjátadó május 30. 20.00 Trafó

    Az Eck Imre Közalapítvány kuratóriuma "… az Eck Imre Díjat kiemelkedő művészeti teljesítmény és életmű elismeréséért ítéli oda." A díj odaítéléséről a kuratórium nevében a Pécsi Balett alapítójának és meghatározó koreográfusának lánya Eck Júlia tájékoztatta a díjazottat. Az alapítvány, az alapító – Pécs város önkormányzata -, és a díjazott tervezi, hogy későbbi időpontban Eck Imre…

  • BKTF tanári kar

    BKTF tanári kar

    Mi, a Budapest Tánciskola tanárai tisztában vagyunk azzal, hogy tanítványaink nem lesznek követőink. Azért adjuk át a táncról szerzett tudásunkat, tapasztalatainkat, hogy segítsünk nekik felépíteni, megtalálni táncos személyiségüket, testüket, kreativitásukat, társadalmi beilleszkedésüket, a reflektivitást, egészségtudatosságot és az önfejlesztés módszereit.[bg_faq_start] TÁNC & KREATIVITÁS Angelus Iván – alapító, rektor, kortárstánc alapok, tanulási, kreatív és beilleszkedési stratégiák, improvizáció, kompozíció,…

  • Intenzív Kortárstánc Nyári Kurzus – Pilisszentkereszt 2017. július 30. – augusztus 12.

    Intenzív Kortárstánc Nyári Kurzus – Pilisszentkereszt 2017. július 30. – augusztus 12.

    A kéthetes kurzus célja, hogy ablakot-, sőt ajtót – nyissunk arra a tudásra, mely a hivatásos kortárstáncos képzés során az utolsó két évtizedben letisztult. A kurzus közös része – akár a 3 éves főiskolai BA képzés – angol nyelvű lesz, ezért az információkat is angol nyelven osztjuk meg az alábbiakban. Ugyanakkor – mint az iskolában,…

  • Felvételi folyamat – BKTF/BCDA 2017/18

    Felvételi folyamat – BKTF/BCDA 2017/18

    Tisztelt Érdeklődő, tisztelt Jelentkező! Diákjaink jelenleg 15 nyelvet beszélnek, közvetítő nyelvünk az angol. A felvételi információkat is angolul adjuk meg, ezzel is szeretnénk felhívni a figyelmet, hogy angol nyelvtudás nélkül már nem lehet nálunk boldogulni. A diákok anyanyelvén történő gondolkodás és kommunikáció ápolása ugyanakkor fontos cél művészi, pedagógiai, mentálhigiénés szempontból egyaránt, mindent megteszünk ennek érdekében…

  • Munkatársakat keresünk

    Munkatársakat keresünk

    Tanulmányi adminisztrációs, pénzügyi, egyéb adminisztratív és koordinációs feladatok ellátására, házigazda, takarítási teendőkre keresünk teljes- és rész-munkaidős és önkéntes-segítő munkatársakat. A gyakornoktól a vezetői felelősséggel és gyakorlattal is rendelkező munkatársig – minden komoly vállalkozónak találunk feladatot. Előnyt jelent: Hosszú távú elkötelezettség keresése Motiváció a kultúra, művészet, művészképzés, civil szféra területén Legalább középfokú magyar és angol nyelvtudás az összes munkakörhöz…

  • Karácsonyi Kortárstánc Piknik – RÉSZLETES PROGRAM

    Karácsonyi Kortárstánc Piknik – RÉSZLETES PROGRAM

    TRAFÓ – 2016. december 19. 14.00 – 22.00… Budapest IX. Liliom utca 41. – Színházterem, Stúdió, Klub, Büfé, … trafo.hu Mindjárt itt a karácsony! Ideje lelassulni. Idén már nem kezdünk újba. Ma nézzük meg mire jutottunk, örüljünk az eredményeknek és ünnepeljünk! Mi így ünnepelünk: tánccal, zenével, finom falatokkal és legfőképp EGYÜTT, Veletek! A Budapest Kortárstánc Főiskola egy…

  • LÁBÁN NOMINÁCIÓK ÉS DÍJAK – 2007-2020

    LÁBÁN NOMINÁCIÓK ÉS DÍJAK – 2007-2020

    A Budapest Tánciskola jelenlegi vagy volt diákjainak részvételével készült Lábán-díjra nominált és Lábán díjas előadások listája [bg_faq_start] 2007 OFF Társulat: FÉSZEK Koreográfus/rendező: Hód Adrienn 2008 Budapest Tánciskola: ÜVEGBURA Koreográfus/rendező: Hadi Júlia Közép-Európa Táncszínház: ALTERA PARS Koreográfus rendező: Virág Melinda 2009 Hodworks: KAPCSOLÓDJUNK ÉS BÖMBÖLTESSÜNK Koreográfus/rendező: Hód Adrienn Tóth Ágnes Veronika laudációja: http://www.kultura.hu/tanc/laban-laudacio-130122 Budapest Kortárstánc Főiskola: MENNÉK……

  • INTENZÍV, FELVÉTELI ELŐKÉSZÍTŐ KURZUS – 2018/19

    INTENZÍV, FELVÉTELI ELŐKÉSZÍTŐ KURZUS – 2018/19

    Azoknak, akik az alapfokú ismereteknél többet szeretnének megtanulni a kortárstáncról, mint élethivatásról, szakmáról. Az órákon hagyományos és újító technikákat, valamint alkotó módszereket tanítunk a hivatásos iskolához hasonló arányokban.[bg_faq_start] 2018. szeptember 17-től induló kurzusok Szintfelmérő a csoportokba: 2018. szeptember 14. 17:30 Jelentkezési lap szükséges: Intenzív kurzus jelentkezési lap   HETI 5 ALKALOM 2 x 12 hetes heti 5 x 2…