Varga Dóra | 2015 –
WORKPLAN | 2015 September
Nyáron keveset táncoltam, pár órán voltam csak, de több szignifikáns szabad tánc élményem volt fesztiválokon természetben. Úgy érzem, sok testtudati és technikai dolog beérett nyáron a testemben, az év közben tanultaknak volt idejük beépülni. Úgy érzem, szintet léptem technikailag. Nagyon várom a következő évet, kíváncsi vagyok, a mostani tudásommal hogyan fogom használni az órákon tanultak, és hogyan tudok tovább fejlődni. Úgy képzelem, még jobban fog finomodni a testtudatom és a mozgásminőségeim.
Már a tavalyi év során is körvonalazódott bennem a számomra két fontosabb technikai aspektus, amin dolgozni szeretnék és amiben fejlődni szeretnék. Az egyik a leföldeltség, a másik a laza ízületekkel való mozgás.
Leföldeltség alatt a test központjának, súlypontjának való lefelé engedését értem. Ez álló helyzetben a lábaimon keresztül történik meg, a lábak egy stabil alátámasztást adnak a testnek, lehetőséget nyújtanak arra, hogy a súly rajtuk keresztül a testközpontból a talajba áramoljon. Ugyanakkor a lábaknak megvan a lehetősége arra is, hogy a földtől elemelkedjenek és a térbe nyúljanak. Tanultam capoeirát és ösztönösen is közel áll hozzám a föld közeli mozgás, „állatos”, capoeira harcos, akrobatikus minőség. A nyári szabad tánc élményeim előhozták ezt újra belőlem. A néptánc egy másik jó terep a leföldeltség gyakorlására, számomra ott sokkal nehezebb ezt elsajátítani teljesen álló helyzetben bonyolult ritmusokat kivitelezve. A capoeirás, földközeli minőségben az a könnyebb, hogy a lábak mélyebben hajlított helyzetben vannak, így a test súlypontja is közelebb van a földhöz.
Az egyensúlyi helyzetek is elkezdtek nagyon érdekelni, nem a merev pózok, hanem megtalálni egy egyensúlyi helyzetet és abban a lehető legtöbb mozgásterjedelmet megengedni a testnek, kísérletezni, hogy az egyensúlyozáshoz nem használt testrészeket hogyan lehet ezekben a helyzetekben mozgatni.
A laza ízületekkel való mozgás tulajdonképpen az egész testre értendő, csak általában az ízületeimben van természetesen feszültség, kötöttség, például a váll és csípőízületemben és a keresztcsontom tájékán. Már tavaly is foglalkoztam ezzel és továbbra is szeretném folytatni, hogy ezeket a feszültségeket a testemben lazítsam és oldjam, ezáltal a mozgásminőségem levegősebb lesz.
SUMMARY | 2015 December
Lelkesen indultam neki az első félévnek, és ez a lelkesedés ki is tartott az első periódus végéig, bár az utolsó hétre azért lefáradtam. A második periódus előrehaladtával sajnos csökkent bennem a lelkesedés.
Szuper tanáraink voltak és változatos órarendünk. Sok új impulzus ért engem és új mozgásformákkal, stílusokkal találkoztam.
A balettal nehezen indult nekem ez a tanév. Nehéz volt alkalmazkodni és megbarátkozni egy másik tanár (Tibi) stílusával, gyakorlataival, óráival. Kezdetben önbizalomhiánnyal küzdöttem, kétségeim voltak, hogy jó helyen vagyok e ebben a csoportban, és nem lenne e jobb visszamennem a Móni csoportjába. De aztán túllendültem a kétségeken. Tibis is mondta és egyetértek vele, hogy hullámzó volt a teljesítményem és a figyelmem szeptember óta. Pedig előző évben balettból úgy gondolom, egyenletes és kitartó volt a munkám.
Kezdetben alig tudtam valamit megjegyezni a gyakorlatokból, szerencsére ez javult, de még vannak hiányosságaim a koncentrálásban. Nehéz volt átszokni arra, hogy minden órán új gyakorlat van, és az alap, hogy egyből megjegyzem a gyakorlatot, és ezen felül még maradjon figyelmem arra is, hogy hogyan csinálom a gyakorlatokat, és korrigáljam magam. Tudtam, milyen területekkel dolgozom a saját testemen belül (gerinc felfelé húzása, belső comb, váll-lapocka terület), és még ezekkel kell folytatnom a munkát továbbra is.
Sikerélményem az ugrásokban van. Szerintem tavalyhoz képest sokat fejlődtem, magasabbra tudok ugrani. Megtaláltam a lábaimban azt az izomhasználatot, ami lehetővé teszi, hogy nagyobbat ugorjak.
Nagyon hasznos volt számomra, amikor Handel mesternő csoportja megfigyelt minket. Olyan visszajelzéseket kaptam, amik nagyobb általános hibáim, és nem tudtam róluk. Így utána ezekre a dolgokra is igyekeztem figyelni.
Azt gondolom, hogy alapvetően lassan alkalmazkodtam az új helyzethez (órához, tanárhoz), és a tavalyi kitartó motivációmhoz képest most nagyon ingadozó voltam.
A kortárs órákon, legyen szó bármelyik tanárunk órájáról, a lelkesedésem továbbra is töretlen volt, koncentráltan, motiváltan dolgoztam. Nyáron több technikai dolog beérett a testemben, és ez plusz motivációt és sikerélményt adott, hogy még lelkesebben dolgozzak. Erősebb és puhább lett a testem. Élveztem különböző tanárok stílusait tanulni, Máté akrobatikus óráit imádtam. Egyéniben, Hb-re készülés közben azzal foglalkoztam, hogy kerestem tovább, milyen akrobatikus dolgokra képes a testem. Az első periódus és Chen fizikailag kimerítő órái után jól estek újra Tomi lazább izomhasználatú órái, amik az ízületek artikulálásában és lazításában segítettek. A sok intenzív izomhasználatú munkától már kezdett bemerevedni a testem, és Tomi órái újra lepuhítottak. Nehéz volt ekkora csoportban dolgozni, és szerintem nem volt hatékony. Túl sokan voltunk, sokat kellett várni.
Tavaly hadilábon álltam a néptánccal, ebben a periódusban viszont kitartóan motivált voltam, sőt, vártam az órákat. Nyáron a néptánccal kapcsolatban is beértek dolgok a testemben, és ez a fejlődés lendületet adott. Úgy látszik, lassú volt a felfogásom, de nyáron esett le, hogy a magyar néptáncban az egyik legfontosabb dolog, a fent és lent hangsúly. Így ebben a periódusban már erre koncentrálva tudtam dolgozni. Fecske órája is sokat segített az alapok megértésében és megérzésében. Már a zenében is hallom többször a ritmust és a lüktetést. A bonyolultabb ritmikájú figurák viszont még mindig nehézséget okoznak. Úgy tudok könnyen új, bonyolultabb dolgokat megtanulni, ha lépésről, lépésre lassan átvesszük őket. A páros táncban most kizárólag a női szerepet tanultam, nőként ezt tartom fontosabbnak elsajátítani jelenleg.
A parkourral teljesen kibékültem, hogy ősszel-tavasszal az órarend része. Mivel erősebb lett a testem, ezeken az órákon is több dolgot voltam képes megcsinálni. A teljesítményem nem volt egyenletes, a legtöbb órán motivált voltam, de voltak órák, amikor kevés energia befektetéssel és koncentrációval dolgoztam. Kisebb létszámú csoportban jobban fent tudtam tartani a koncentrációt és az energiaszintemet. Nagyobb létszámú csoportnál néha sokat kellett várni, így a csoportdinamika is nehezebben működött.
A Grahammel kapcsolatban nagyon lelkes voltam az első periódusban. Örültem, hogy tanulunk modern technikát, olyan mozgásformát, ami viszonylag új a testemnek (keveset már tanultam korábban). Azt élveztem benne, hogy ez a mozgásforma alapból teljesen távol áll tőlem, és kihívás volt a testemet erre a fajta izomhasználatra és formára tanítani.
Az improvizáció órákban azt élveztem leginkább, hogy új utakat nyitott meg bennem a mozgásban leginkább formai szempontból. Adri feladatai néha ki tudtak szedni a megszokott mintáimból, és új irányokat nyitottak meg a testemben.
Az első periódusban motivált voltam a kreatív munkában, leginkább a kutató fázisban, amíg kerestem a mozdulatokat. Tény, hogy az ötletem nem volt tiszta. Nálam visszatérő probléma, hogy nem tudom pontosan megfogalmazni, mi az, amin dolgozni szeretnék, és ez hátráltat a munkafolyamatban. Nehéz úgy dolgozni valamin, hogy nincs meg a konkrét iránya, fókusza, amin dolgozom. A másik probléma ennél a kreatív munkámnál az volt, hogy túl későn kezdtem el összerakni, felépíteni az anyagot. A kutató folyamat volt a hosszabb, és nem hagytam elég időt a koreográfia kitalálására. Így a bemutatókor nem voltam eléggé felkészült, és csak a mozdulatok sorrendjének kivitelezésére maradt figyelmem.
A második periódusban a kreatív munkám sikertelen volt. Voltak ötleteim, de egyiket se tudtam igazán kézbe venni és irányítani. Elindult a munkafolyamat, de hamar megrekedt, nem volt ötletem, hogyan tovább, nem voltam motivált. Alapvetően mélypont volt nekem a második periódus, úgyhogy ez is közrejátszott abban, hogy nem sikerült a kreatív munkámat végigvinni. Meg talán az is, hogy az ötlet nem volt elég motiváló számomra. Azt tapasztaltam eddig, hogy az olyan ötletek tudnak leginkább motiválni, amik a fizikai képességeimet és határaimat feszegetik, a fizikalitásról szólnak, fizikailag állítanak kihívás elé. Legalábbis azokat az ötleteket tudom jobban konkretizálni, amik a test és a mozgás irányaira vonatkoznak. De ebben is lehetnék még sokkal tudatosabb és elemzőbb. Érdekelne a továbbiakban a dinamikával, ritmussal (idővel) és a térrel is dolgozni. A Proxemika témája a térre vonatkozóan ad lehetőséget. De tisztában vagyok vele, hogy számomra nehézséget jelent a teret átfogóan látni és rendezni.
TEACHERS' EVALUATIONS | 2015 December
Lőrinc Katalin: tapasztalt vagy, tudásod sokoldalú, tested sok mindent tud, agyad még többet. És persze, ahogy ez lenni szokott: minél többet tud az ember, annál többet kételkedik is, és annál több nehézséget is felfedez. Így van ez nálad is, és bár ez az anyag nem haladja meg semmilyen szinten a képességeidet és a tudásszintedet, azért találsz magadnak benne szenvednivalót… Gondolj mindig a nyújtás-minőségre (tehát: NE a feszítésre), keresd a rugalmas izomhasználat lehetőségét. (A stílus valamelyes szigorának ez nem mond ellent, az a része neked amúgy is megvan, hisz van egy érett belső tartásod, ami ahhoz kell.) Keresd még inkább annak a lehetőségét, hogyan működtetheted úgy a teljes testet, hogy ne egyenletes erővel mindenütt, hanem az egyes testrészeken annyit és olyat, ami oda optimális.
Hód Adrienn: csendes es figyelmes. Azt ereztem, hogy szépen magadnak adagolva lépsz, haladsz, nem hangos, amit csinálsz, nem harsány, sajátos út, számomra kissé ismeretlen még de nézem es figyelek, hogy mi is ez.
Bakó Tamás: as I see this year you are more decided. You seem motivated and steady. The result is very visible. You make a lot of progress. You are more confident in possesing the materials and the informations, the inconvinience known from the last year luckily falls out. There is clearity in posture, body and spatial awreness, there is also a strong attempt to make the right amount of effort and control in making movements. You also become familiar with the logic of the vocabulary of the classs, grasping the qualities successfully. You seem very much in tune and stable now. Keep up the good work!
Marco Torrice: she has the tendency of being really analytic, spending more time to think about the next movement then actually moving. I believe that this approach, beside being part of her personality, is as well a step of a learning process. A really important one!
Nevertheless is equally important to be aware of our own tendencies in order to overcome them and realize the great result of all the mental effort.
She definitely had the chance to experience her self what I’m writing about, having nice moments of a rich and articulated dancing.
Mészáros Máté, Horváth Nóri: nagyon lelkes vagy az òrákon és aktívan részt veszel a kerdésekben a tanulási folyamatban. Legyél nyitott a korekkciókra és próbálj ki több verziót is ugyanarra a mozgásra. Színesebbé és egyedibbé válhatsz ezálltal.
Kováts Tibor: Dóri hangulata és így a teljesítménye is nagyon ingadozó. Figyelme nem elég erős. Pedig ezek nélkül nem lesz folyamatos és látványos a fejlődése. Több önbizalomra, nagyobb koncentrációra, és sokkal több türelemre lenne szüksége. Az eredményekért hosszasan kell küzdeni és ezt tudomásul kell venni. A gyakorlatok sorrendjének megjegyzése gondokat okoz neki és ez kihat, a mozdulatok kivitelezésére, negatív irányban. Ezért fokozottan szükséges az ő esetében a ráhangolódás és az egyéni felkészülés nap, mint nap! Ne az instant eredményeket, hanem a napi, kiegyensúlyozott munkát helyezze előnybe, ami idővel meghozza a tartós eredményeket és a tudást.
WORKPLAN | 2016 January
A szünet nem hozott új lendületet, de remélem az, hogy újra belevetem magam a munkába, kisegít az elakadásból. Őszintén szólva nehéz így munkatervet írnom, hogy még nem látom a kiutat, de kitűzök pár irányt, amit fontosnak gondolok.
Balettból az a legfontosabb, hogy hosszú távon kitartóan, stabilan, egyenletesen dolgozzak, és a teljesítményem, koncentrációm ne legyen ingadozó. Tudom, hogy képes vagyok rá, hiszen tavaly képes voltam rá, és nagyon motivált voltam. Ugyanarról a mozgásvilágról van szó. A csoport más, a tanár és a követelmények. Tudom, hogy tavaly a forma, a technika és a pontosság elsajátításának igénye motivált, és ezt kell észben tartanom, hogy erre koncentráljak, a külső körülményeket pedig leválasszam magamról. Hiszen nem függhetek a körülményektől, hanem csakis magamtól. Rajtam múlik, hogy mennyire koncentrálok és, hogy mennyire keményen dolgozom. Ezt a stabil bázist kell kiépítenem magamban. Leginkább ez most a balett órán hiányzik belőlem. De például a kortárs órákon megvan, szóval van honnan merítenem.
Ahogy írtam a summámban, a területek a testemben, amiken továbbra is szeretnék dolgozni az a belső comb izmai, a gerinc felfelé húzása és a váll-lapocka-mellkas-felsőhát izmai.
A szummámba elfelejtettem beleírni a számomra egyik legfontosabb visszajelzést az előző félévben, amit Constantintól kaptam, és nem voltam tudatában ennek a hiányosságomnak. A mellkasomat, felsőhátamat, nyakamat, fejemet (gerinc felső szakasza) sokszor mereven tartom mozgás közben. Azt mondta és mutatta is (amivel nagyon egyértelműen szemléltette), mintha ezt a felső részét a testemnek vinné, cipelné, tartaná a testem alsó része (gerinc alsó része és a lábak), ahelyett, hogy azt is bevonnám a mozgásba és mobilizálnám. Érzem és látom is a mozgásomon, amit mondott. Kortárs és impró órákon szeretnék a testemnek erre a területére koncentrálni, és keresni a mozgékonyságát, a gerincemben ezeket a felső csigolyákat is amennyire lehet külön mozdítani egymástól.
Néptáncban első félévben a fent és a lent hangsúlyra, és a zene, ritmusok megértésére koncentráltam. Úgy gondolom, ez továbbra is jó irány, szeretném ezt a munkát folytatni. Külső körülmény, de szerintem fontos, hogy végre van karaktercipőm, ami úgy gondolom nagy segítség lehet több technikai dolog megérzésében, a lépések formai pontosságában, a forgásban, a lábfej külön részekre (sarok, féltalp, teljes talp) választásában. Néptáncból szerencsére most motivációból nincs hiány, már előző félévben is úgy éreztem, hogy kezd tánccá alakulni a mozgásom. Most már, hogy van karaktercipőm szeretnék táncházba járni rendszeresen, hogy több életbeli tánc élményem lehessen, és újra megtapasztaljam, milyen a páros táncokat férfiakkal táncolni. Az órákon ezért is tanulom most kizárólag női szerepet, mert azt gondolom nőként ez az elsődleges, hogy ezt elsajátítsam. De a későbbiekben szeretném majd a férfi szerepet is tanulni.
Még a kreatív munkára szeretnék kitérni. Itt alapvetően azt tartom az egyik legfontosabbnak, hogy képes legyek egyértelműen, tisztán, egyszerűen megfogalmazni az ötletemet, amin dolgozni szeretnék. Ez számomra nehézséget jelent. A szummám írásakor arra a megállapításra jutottam, hogy például a test anatómiájából kiindulva egész konkrét ötleteket vagyok képes megfogalmazni. Nehezebben látom kívülről magamat, a teret, a társaimat, könnyebb számomra a testből kiindulni. Nem vagyok annyira vizuális típus, sokkal inkább belülről érzékelő, bár a tánc tanulás sokat fejlesztette bennem más testek és mozgások leolvasásának képességét. A kreatív munkáknál az tudott eddig leginkább motiválni, ha a téma, amin dolgoztam technikailag fejlesztett, változtatta a testem, a mozgásom. Számomra eddig ezek voltak a legérdekesebb témák, mivel az egyik fő célom, hogy táncolni tanítsam meg magam, és a testem határait, képességeit bővítsem. Úgyhogy úgy gondolom, ilyen jellegű kreatív munkára szükségem van.
A másik fontos dolog a kreatív munkánál számomra, hogy időben elkezdjem a munkafolyamatot, adjak elég időt a kutató folyamatra és HB esetén a szerkesztésre, a zeneválasztásra és kész anyag a gyakorlására is. Eddig ez hiányzott, és ezért se tudott figyelmem maradni a jelenlétemre. Úgy gondolom, ha felkészültebben állnék ki a bemutatókor, a jelenlétem is biztosabb lenne.
Proxemika Trafó
SUMMARY | 2016 June
Év végére nagyon elfáradtam, nagyon hosszú és intenzív ez az utolsó periódus a sok előadással. Nem fizikálisan fáradtam le, hanem pszichésen, a stressztől és a leszidásoktól.
Nehéz is visszagondolni, hogy mi történt január óta, a közelmúltban történtek mellett homályba vész a téli időszak.
Ami erősebben megmaradt bennem, nem az, hogy az órákon mi történt és, hogy technikailag hogyan fejlődtem, hanem pszichésen, érzelmileg hogyan voltam jelen. Az eddigi önértékeléseimben erről nem sokat írtam, de azt hiszem, ez is fontos része a tanulásnak, fejlődésnek, önmegfigyelésnek és önismeretnek.
Január óta úgy éreztem érzelmileg és pszichésen is stabilizálódtam a korábbi hullámzó időszakaimhoz képest. Úgy éreztem, volt egy stabil bázisom, ami kiegyensúlyozott és nyugodt volt, és a határaim is élesebben körvonalazódtak. Ez a belső állapot sokat segített az iskolai munkámban és a koncentrációmban.
Januárban és februárban inspiráló, örömteli, megterhelő és stresszes volt, és kihívások elé állított a rövid szóló sorok és a kontakt duettek készítése. Nagyon elfoglalttá tett ez a sok feladat, és megtapasztalhattam, hogy van, hogy gördülékenyen, könnyeden megy az alkotás, és van, hogy elakadok, és hiába próbálkozom, alig haladok. Volt, hogy a másokkal való munkában határozott voltam, és tudtam mit akarok, volt, hogy teljesen elbizonytalanodtam. Mindenképp nagyon hasznos élmény volt ez a folyamat, mert kötött anyag készítése nekem mindig nehezen ment. Alapvetően sokszor nehezen döntök, hajlamos vagyok halogatni a döntés meghozását. Tavaszra fogalmazódott meg bennem, hogy számomra a két legfontosabb tanulandó dolog az életben a döntéshozás, és a saját határaim megismerése, és megtartása. Kötött anyag készítése is a döntéshozásról szól. Végtelennyi mozdulat közül kiválasztani, hogy melyik legyen a következő. És igazából a test tudja, mutatja az irányt. Elsősorban így próbáltam dolgozni, hagyva a testemet, hogy vezessen a következő mozdulatba, keresve, hogy mi esik jól a testemnek. Természetesen voltak előzetes szempontok, és utólag is tudatosan felülvizsgáltam az elkészült anyagot, hogy megfelelt e az anyag az adott szempontoknak, és összességében sikerült e egy egységes, organikus anyagot készítenem, amit jó érzés a testemnek csinálni. Volt, hogy jobban, volt, hogy kevésbé sikerült ezeknek megfelelni. A kezdeti anyagok egyszerűbbek, banálisabbak, butábbak voltak, aztán, ahogy egyre több és több sort készítettem, fejlődtek, és változatosabbak lettek. Sok anyagot javítani kellett, sokat kidobni, és volt, amiket szétvágni, és többől egyet összetenni. Utólag ránézve az anyagokra, amik bekerültek az előadásba, úgy látom, hogy végül mégis elég egyforma, nem igazán változatos anyag lett formailag, ritmusilag és dinamikailag. Ezeken kell a jövőben dolgoznom, ezeket kell fejlesztenem 🙂
A páros munkában a legnagyobb élmény a kezdetekkor volt, amikor a lányoknak egyesével tartottam egy rövid rávezető rögtönzött kontakt "órát". Nem készültem gyakorlatokkal, hanem ott helyben találtam ki, mit csináljunk, és végül egy egész jól felépített, kontakt alapokat átnéző óra lett belőle. Még nem igazán volt tapasztalatom kontakt tanítás terén, és meglepődtem, hogy mennyire élveztem, és úgy éreztem, jól is ment. Pontosan meg tudtam fogalmazni a technikai szempontokat, és el tudtam magyarázni a partneremnek, ha valamit másképp csinált, és mi az, amire szerettem volna, hogy törekedjünk. Ez az élmény megerősített abban, hogy majd a jövőben szeretnék kontakt improvizációt tanítani.
Apropó kontakt improvizáció. Egyik legnagyobb szenvedélyem, még a táncon belül is az élen jár. Azt hiszem ez a technika épült be eddig a legorganikusabban a testembe. Olyan érzés csinálni, mintha a világ legtermészetesebb, magától adódó dolga lenne. Többek között azt szeretem a kontaktban, hogy nagyon közvetlen, izom és kötőszövet szintjén ható élményt ad a sok, és sokszor nagy testfelületen történő fizikai kontaktus által. Intenzív információcsere két test között. Volt alkalmam a Tomival táncolni párszor, amiért nagyon hálás vagyok, hiszen neki nálam jóval kifinomultabb testtudata van. Abból, hogy vele táncoltam, rengeteget tanult a testem, sok információt kaptak az izmaim. Több izmom, ami feleslegesen volt összehúzódva, elengedett, és ezáltal könnyebben megéreztem a különböző izmok egymás közötti kapcsolatát, és a kötőszövet hálóját az egész test körül.
Saját élményeim alapján, ha a kontakt improvizáció eszközeit használva két test kapcsolódik, közvetlenül tudnak egymás izomtónusára hatni. Úgy gondolom, ez egy nagyon hatékony tanulási módszer testtudati szinten.
Szeretném a szakdolgozatomat is kontakt improvizáció témában írni, a pontos irányt még nem tudom.
A korábban leírt, január óta tartó stabil pszichés állapotom április közepéig tartott, amikor is Ivánnal konfliktusba kerültem a Karczag Éva workshopján való részvételemet illetően. Nagyon vártam az Éva óráit. Szinte egész évben formákat tanultunk, különböző technikákat, amit bár nagyon szeretek, pont ezért örültem ennek a belső munkának, saját testünkhöz való mélyebb kapcsolódásnak, amit Éva órái nyújtanak. Úgy gondoltam, nagy segítség lesz az év közben tanultak beépítésére, elmélyítésére a testemben. Így hát nagyon szomorú voltam, hogy nem vehettem részt az órákon, és remegtem a dühtől a tehetetlenség miatt. Nem tudtam levezetni, illetve átalakítani ezeket az intenzív érzelmeket, főleg a dühöt, így az engem pusztított belül. Pszichésen és érzelmileg teljesen labilissá váltam, nem volt kapaszkodó, nem maradt belül semmi. Iván szurkálódó szavai, amiből a konfliktus óta sok volt, fokozták a gyomorgörcsöt és a mellkasomban lévő nyomást.
Ebben a terhelt pszichés állapotban nehéz volt ez az utolsó másfél hónap. Új belső bázist kell építenem, de egyelőre még csak a romokat takarítom.
TEACHERS' EVALUATIONS | 2016 June
Kováts Tibor: Doresz második félévi munkájával nagyon meg vagyok elégedve! Teljesen megváltozott a balettel a viszonya, pozitív irányban. Motivációja folyamatos, igyekvő. Az első félévi értékelést megértette és változtatott stratégiáján és ez eredményre vezetett. A forgásokban, ugrásokban is szépen fejlődött magához képest. A gyakorlatok sorrendje még mindig gondot okoz neki, ezen még van mit javítania. Jobban be kell melegítenie órák előtt és jobban rá kell hangolódnia a napi teendőre! Időben kellene érkezni a terembe, abból a teremből, ahol melegített, mert sokszor rá kellett várni az óra elkezdésével. Nagyon gratulálok neki, a munkájához!
A csoportról: A második félévben sikerült a tanulók személyiségét, erősségeit, gyengeségeit kiismernem. Szakmai teljesítményük nem volt kiegyensúlyozott, sőt sokan nagyon hullámzó teljesítményt nyújtottak. Nagyon kevesen tudják rögzíteni a tanultakat és ezért, újra és újra vissza kell ismételni a gyakorlatokat, lépéseket. Így sokkal kevesebbet tudtunk elvégezni, mint amit szerettem volna. A csoport ketté, szakadt. Pár tanuló folyamatosan és kiegyensúlyozottan fejlődött, a többiek pedig nem. Ez visszafogta a motivált, koncentrált tanulók, fejlődését is, hiszen nem tudtunk eléggé haladni az anyagban, mert állandóan vissza kellett menni benne, és ismételni kellett.
I am very satisfied with the work of Doresz in the second semester! Her relation to ballet has changed positively. Her motivation seems to be permanent, she is ambitious. She had acknowledged the previous evaluation, and therefore she changed strategy that resulted well. Comparing to herself, she improved regarding the turns and jumps, too. The order of the exercises still causes difficulties for her – this should be maintained. She must do a much proper warm up prior to the classes and also a self-tuning for the upcoming day. She is expected to arrive to the studio in time from the place where she does the warming up, because several times we had to wait for her to come. I congratulate her for the work!
Bakó Tamás: You are working good in the classes. Since a while you are familiar with the logic of the movement materials we work with, and able to use them efficiently. And meanwhile you acquired more abilities in dancing generally. Actually you progressed a lot in this year! However I'm not sure about your belief. You still seem being hesitating. Many times you look moody and doubtful. I think you will have to invest more energy on a daily base to go on further with your development. And for sure you will need to have a strong belief to achieve another level of practice what would bring you closer to your professional future. You can do that!
Cseri Péter: Okos, koordinált, erősödnie kell! Megérett a következő szintre. Bele lehetne dobni egy keményebb tréningbe is. Bármit megcsinál. Odaadó és kitartó! Vigyáz, hogy ne legyen véleménye, ha nem tud mindent az adott tárgyrol.
Horváth Nóri és Mészáros Máté: Látjuk, hogy érdekel téged ez a technika odafigyelve és aktívan veszel részt az órákon. Dolgozz a bátorságodon és a dinamikádon, próbálj meg nyitottabb lenni más mozgás minőségek felé is mert kicsit egysíkú a mozgásod és a minőséged még. Sokat fejlesztene rajtad, ha a tested nyitottabban tudna hozzá állni és befogadni külső energiákat és instrukciókat. Azt éreztük, hogy egy vékony burok van körülötted.
WORKPLAN | 2016 September
A mostani munkatervemet nem a táncórákra szeretném kiélezni, hanem az egyéni és a kreatív munkámra.
Táncórákat illetően röviden: balettból nagyon örülök, hogy abba a csoportba kerültem, amelyiket vendégtanárok fognak tanítani. Mivel nem ismerem a tanárokat, nem tudom, hogy mire számíthatok majd. Iván szavai alapján úgy értettem, hogy nem a Vaganova rendszer még alaposabb elsajátítása lesz a cél, hanem a már megszerzett tudást integrálni a testünkbe és táncélményt megélni ebben a kötött rendszerben, de jelen esetben ezektől a tanároktól kicsit szabadabb megközelítésben. Egy tartásbeli hibám tavaly Tibi visszajelzéséből tudatosult, és ezen szeretnék dolgozni: a felsőtestemet túl hátra döntöm, ahelyett hogy a központom fölé hoznám, és fölötte tartanám, így könnyebben tengelybe kerülhetnék. Ehhez a hasam, gyomorszájam tájékán kell bizonyos izmokat aktívan tartanom. Tervezem, hogy egyéni munkában forgásokat gyakoroljak rendszeresen, és még, ami felmerül, hogy szükséges gyakorolnom.
Néptáncból szintén több egyéni gyakorlásra van szükségem, ezt is szeretném rendszeressé tenni.
Nyáron szinte egyáltalán nem táncoltam, keveset kapcsolódtam a testemhez, bár mélyizomszinten megfigyeltem “átrendeződés-kezdeményeket”, már eleve az újdonság volt, hogy ezekhez a területekhez kapcsolódni tudtam. Belső folyamatok és személyiség szinten történtek változások, és ez hozta azt a gondolatot, plusz az eddigi visszajelzések az iskolai kreatív munkáimat illetően, hogy idén ez számomra kitűzött cél és fontos feladat, hogy a személyiségemet, a lényemet belevigyem a munkáimba és a táncomba. Hogy átéljem teljes lényemmel a mozdulatokat és az eddigi zavart színpadi jelenlétemet átváltoztassam egy nyugodtabb, magabiztosabb jelenlétbe, és kényelmesen érezzem magam abban, amit csinálok. Engedjem, hogy nézve legyek, kényelmesen érezzem magam az előadói szerepben.
Eddigi kreatív munkáim kizárólag formai szinten történtek, és abban sem egy letisztult, rendszerezett szinten. Idén szeretném, hogy a kreatív munkáimat nem csak formai szinten valósítsam meg, hanem a mozdulatok kifejezőek legyenek, hogy mozdulatokkal kommunikáljam, amit gondolok és szeretnék megosztani másokkal. Ezeket úgy képzelem, személyes élményekből meríthetem, illetve kutathatom a számomra fontos témákat.
Formai szinten is szeretnék rendszerezettebben dolgozni. Fontos szempont számomra a z erős fizikalitás, a test határainak kitágítása, és felfedezni azt, hogy mire képes a test.
Összeírtam pár szempontot, amik már eddig is alakultak bennem és eddig is foglalkoztattak, idén szeretnék rajtuk tudatosabban és fókusztáltabban dolgozni:
alapvetően a célom egy ellazult testállapot, ahol az izmok lazák, de az adott mozdulathoz szükséges izmok tónusban vannak, és az egész test a lazaság ellenére egy készenléti állapotban van a mozgásra, ebből kifolyólag adott esetben gyors rekacióra is képes.
Az ellazult testállapotot tapasztalatai szerint többek között a talajon történő relaxációval, légzés -és testmegfigyeléssel, talajon való gördüléssel, és a végtagok lengetésével talajon -és álló helyzetben tudom elérni.
Kortárs tánc technikai szempontból fontosnak tartom a testet “csillagként” elképzelt gondolatot, miszerint 6 végtagunk van a lábakat, karokat, fejet és farokcsontot is beleértve és ezek a végtagok a központhoz kapcsolódnak, ami a köldök alatti és keresztcsont közötti terület.
Kortárs táncban szerintem fontos és engem is nagyon érdekel, hogy a központ körül hogyan rendezem a hat végtagot mozdulatokba a talajt is használva, a testet a klasszikus vertikális helyzetéből kimozdítva horizontális, fejjel lefelé, és diagonális síkokat is felfedezve.
Álló helyzetben fontosnak tartom kortárs technikai szempontból a központ saját súlyától történő lefelé engedését, hagyni hatni rá a gravitációt. Ehhez erős támaszt és tartást a lábak adnak. Ezek erősítésében a balett egy hatékony technika, valamint olyan mozdulatok kutatása, amik a lábak erősödését szolgálják (térben való nagy haladás, szintek váltása, ugró mozdulatok).
Kortárs táncban fontosnak tartom a különböző szintek (lent, közép, fent) használatát, a szintek között való mozgást. Több féleképpen lehet a szintek között mozogni, az egyik hatékony módszer a spirál vonalon történő lefelé vagy fölfelé mozgás.
A spirál alapvetően egy fontos “erő-és mozdulatforrás” a kortárs táncban. A test anatómiai felépítéséből adódóan a spirált hatékonyan tudja használni például gyors mozdulatok kivitelezésére, forgásra, térben való haladásra és ahogy már írtam a szintek közötti mozgásra.
Irányok szempontjából a kortárs táncban fontosnak tartom a hátrafelé irányt, a test mögötti tér felfedezését, mozdulatok indítását karral, lábbal, fejjel, és törzzsel hátrafelé. Ezen a területen még sokat kell dolgoznom.
Technikai szempontból még egy fontos dolgot említenek, ez pedig az esés és “felépítkezés” (falling and recovering) és off balance helyzetek. Az esésnél szerintem a már említett ellazult testállapot a legfontosabb, minél lazább a test és inaktívak az izmok, annál puhább és sérülésmentesebb lesz a földet érés. Csak az adott mozdulathoz szükséges izmok aktivásálása, a többi izom elengedése a fontos.
Itt leírtam a számomra eddig fontos kortárs tánc technikai szempontokat, ezeken külön-külön vagy párat ötvözve szeretnék dolgozni a félév folyamán.
Az eddigi visszajelzésekből és saját gondolatokból összegyűjtöttem pár dolgot, amin “javítani” szeretnék, illetve tudatosabban dolgozni:
a dinamikán. A tavalyi anyagaim teljesen hasonló dinamikával készültek, szeretnék különböző, számomra új dinamikákat felfedezni (ebben segítségemre lehet pl. zene, ritmusgyakorlatok, légzés).
A tér tudatosabb használata. Szeretem bejárni a teret, nagy teret használni. Ezt még mindig fontosnak tartom, de úgy gondolom, nem muszáj mindig sokat haladni, kis térhasználattal is szeretnék kísérletezni, illetve variálni a kis-és nagy térhasználatot (másik kérdés, hogy milyen útvonalon történik az a térhasználat).
A mozdulatok “hossza”. A tavalyi munkáimban ez is meghatározó volt, hogy ugyanolyan hosszúságúak voltak a mozdulataim. Szeretném ezt is variálni, hogy legyenek rövidebb és hosszabb mozdulataim.
A kézfejek, ujjak aktiválása, tónusban való használata, az is kifejező testrész.
Ugyanígy az arc is kifejező testrész, és a szemek is. Szemek, fókusz tudatos használata, ellazult arcizmok, ha nem akarok vele konkrét dolgot kifejezni.
Tudom, ez most ömlesztve elég sokszínű és sokirányú információ, még szeretném rendszerezni, és sorba tenni, hogy mikor mivel fogok foglalkozni.
Idén is szeretnék partnerekkel dolgozni kontakt és partnering anyagokon.
Christmas Contemporary Dance Picnic | Trafó
SUMMARY | 2016 December
Ez az utolso evem a suliban, es ugy indultam neki, hogy az elso ket evemnel koncentraltabban, tudatosabban szeretnek dolgozni. Ez szerintem reszben sikerult. Fontosnak tartom, hogy pszichesen is felkeszult legyek az iskolai munkara. Jelen legyek, kizarjam a nem iskolai dolgokat, a feladatokra koncentraljak. Az elso periodus vegere szetesett a stabilitasom, de a masodik periodusban ezen felulkerekedtem, es ugy erzem tartani is tudtam a feladatokra valo koncentralast. A munkatervemben az egyeni es a kreativ munkat emeltem ki, hogy azokra szeretnek nagyobb hangsulyt fektetni. Foleg az elso periodusban az egyeni munkan rendszeresen aktivan es lelkesen dolgoztam, kifejezetten vartam, es orultem ennek a lehetosegnek, hogy van idom a tanultakkal, korrekcioval, szabad tanccal foglalkoznom. A masodik periodusban volt, hogy kicsit elengedtem magam es nem dolgoztam annyit, mint az elso periodusban, faradtsagra hivatkozva, vagy tobb idot szanva szabad tancra. De a periodus vegen eldontottem, hogy ezt nem fogom igy folytatni, es visszaterek az elso periodusban megelt rendszeresseghez.
A kreativ munkaval valo helyzet mar nem ment olyan gordulekenyen. Az elso periodusban egy technikai, formai otlettel szerettem volna foglalkozni, ami nagyon erdekelt, de nem tudtam az otletemet mas kontextusba tenni, igy nem valosult meg. Emiatt csalodott voltam. A technikai fejlodesem szamomra tovabbra is fontos szempont, ahogy a taborban is mondtam Ivannak es Tominak, a nagyon fizikalis, szintek kozott mozgo iranya erdekel a kortars tancnak. Beszeltuk, hogy az iskolai orakon kivul kreativ munkan kell ezzel foglalkoznom, hogy technikailag es eronletben is ebbe az iranyba fejlodjek. Bar nem lett ebbol kreativ munka egyik periodusban sem, szabad idomben folyamatosan foglalkoztam ezzel a temaval, mert nagyon erdekel es nagyon elvezem. Sok videot is neztem ezzel es az axys syllabussal kapcsolatban is, amikbol formailag inspiralodtam.
A masodik periodusban Maryvel dolgoztam, vegul ugy dontottem kutatas helyett hb-t csinalok belole. A munkafolyamatot elveztem, onnantol ereztem magamat bizonytalanabbnak, amikor mar nem kiserleteztunk, hanem elkezdtuk osszerakni a dolgot. Kepek voltak a fejemben, de nem lattam at, hogyan fuznem oket ossze, de vegul kialakult. Ugy erzem, nehez magamat kiszednem a komfort zonambol, es olyat csinalnom, amit eddig nem, olyat, ami hat a jelenletemre. Sokkal konnyebb mas munkajaban megvalositani azt, amit kernek tolem, mint magamat hozni a szamomra megszokottol valo mas helyzetbe. Sokat gondolkodom, hogy milyen kreativ munka otlet tehetne ezt meg. Szeretek egyedul dolgozni a technikai dolgokon (bar ebben is erdekes lenne partnert talalni), es fontosnak tartom, hogy masokkal dolgozzak, es masoktol tanuljak a kreativ munkafolyamatokban.
Az orakat tekintve, balettbol az elso periodusban ugy erzem sokat fejlodtem, nagyon hasznosnak ereztem az alapokhoz visszamenni, es arra koncentralni, hogy a megfelelo izmokat hasznaljam a mozdulatokhoz. A neptancban is van fejlodes, ugy erzem sokszor megtalalom, hogyan lehet a mozdulatokat technikailag szepen kivitelezni, es jobban ertem a ritmust es szamolast, mint korabban. A sok informacio kezd osszeallni. elofordul, hogy nem ismerem fel, hogyan kell szamolni a zenere.
Kortars tancbol erdekes volt olyan mozgasanyagokat tanulni, ami egyaltalan nem az en stilusom. Elsore volt, hogy ideges lettem tole, de aztan atkapcsoltam magam, konnyedebben alltam hozza, es igy mar tudtam elvezni.
TEACHERS' EVALUATIONS | 2016 December
Bakó Tamás:
Dear Dóri!
I think you could still do much more about improving your dedication. You make a good job and have achieved a lot in the last two and a half year! But missing confidence and not having enough energy to work efficiently from time to time are still serious dilemmas. They hold you back from your development. Dare more, do more, try more!
Last time I wrote: for sure you will need to have a strong belief to achieve an other level of practice what would bring you closer to your proffessional future. You can do that! I think it's still true.
Cseri Péter: General notes to all 2016 autumn students and now to the individual material:
Dóra! Very good work in the class. Don’t worry, just continue, just continue! You can reach into space more, take risks and let go of fear. Fall over, wipe out and get on your feet and continue. Really nice to see you work, really like how you try to be calm in the body but sharp in the head and want to get the best out of yourself. Nice to see it. I wish you had a good time and that you took something’s with you from my classes.
Mészáros Máté & Horváth Nóra: Szétszórt voltál az órák alatt. Több figyelemre lesz szükséged ahhoz, hogy át tudd lépni a következő lépcsőfokot a saját fejlődésed érdekében. Nyitnod kell a többi ember felé. ne csak egy két emberrel dolgozz.
Király Elvira: Rólad, mint az előző értékeléseimben is, csak jót tudok írni. Azt a fajta nagyon komoly szintű elméleti tudást, melyet az eddigiek során elsajátítottál, hatékonyan és eredményesen építed be a zongoratanulásodba. Kimondottan nehéz darabokkal a tudatosságodnak köszönhetően rövid idő alatt birkózol meg, és nincsenek Nálad feleslegesen rótt körök. Igyekszel kerülni a hibák, melléütések rögzülését, és technikailag is nagyon jól képzed Magad. Remek a ritmusérzéked, ez néha kicsit a parlando-rubato előadásmód rovására megy, de pont emiatt tudsz annyira pontos ritmussal játszani mindent. Jó Veled dolgozni, csak így tovább!
WORKPLAN | 2017 January
Ez az utolsó félévem a suliban, szeretném hasznosan és hatékonyan tölteni, és kihasználni az iskola nyújtotta lehetőségeket. Ahogy a summámban is írtam, szeretnék az egyéni munkán olyan intenzíven dolgozni, mint első periódusban tettem, és ebben hosszú távon kitartó lenni az év végéig. Balettet, néptáncot, és az adott kortárs anyagot gyakorolni, erősíteni, és szabad táncolni.
A summa és munkaterv írása arra késztet, hogy őszintén szembe nézzek azzal, hol is tartok, mik a nehézségek, mi hiányzik, mik a pozitívumok. Ez néha nehéz.
Úgy gondolom, az utolsó félévemben határozottan abba az irányba kell haladnom, ami engem érdekel az iskola után, hogy közelebb kerülhessek a céljaimhoz. Ehhez fontos, hogy a célokat definiáljam. Az a tervem, hogy szeptembertől Erasmusra menjek. Előtte, nyáron, szeretnék részt venni Deltebrén. Az Erasmushoz már elkezdtem kutakodni és a lehetőségeket nézni, nagyjából körvonalazódott, milyen helyekre szeretném beadni a jelentkezésemet. Folytatni fogom az informálódást, egyeztetek veletek, elkészítem a kért anyagokat, és leadom a jelentkezéseimet.
Ahogy már többször írtam, a kortárs tánc fizikális, szintek között mozgó, akrobatikus, a test határait feszegető iránya érdekel. Tudom, hogy Virvát is érdekli ez az irány, szívesen dolgoznék vele együtt. Az Axys Syllabus is nagyon felkeltette az érdeklődésem.
Hasznos volt a tanári értékeléseket olvasni. Egyetértek Tomi véleményével, hogy ennél több munkát kell belefektetnem, és nagyobb önbizalommal, bátrabban, kitartóbban kell dolgoznom. Ezt a tanácsot szeretném megfogadni, bár őszintén szólva nincs rá kidolgozott stratégiám, hogyan. Ez nem egy apró hiányzó dolog, hanem nagy, és fontos lépésnyi. Célom, hogy stabilan és hosszú távon koncentráltan dolgozzak, és teljes figyelmemmel legyek jelen a suliban.
Nyáron is írtam; ami nálam hiányzik, hogy a táncban kifejező, önkifejező legyek. A Maryvel való munkában már törekedtem erre, és ebben a félévben is így fogok tenni. Kísérletező, játékos, kíváncsi hozzáállással viszonyulni egy adott kreatív munkához. Örülnék, ha lenne lehetőségem más munkájában is részt venni.
SUMMARY | 2017 June
Az idei evem alapvetoen a megfelelesi kenyszerem kicsucsosodasarol szolt az eletem minden teruleten, szorongassal, ketsegekkel, onbizalomhiannyal telt. A nyaron elindult, kinyilast, onelfogadast generalo folyamat megrekedt bennem. Ugy ereztem nem fejlodtem belul, hanem egyhelyben toporogtam egesz evben. Ebben az allapotban a nyari terveimet (kreativitas kibontakoztatasa, szemelyisegem, gondolataim, erzeseim kifejezese mozgasban) sem tudtam igazan megvalositani, bar tettem ra kísérletet, es ugy gondolom az elmult evekhez kepest uj oldalam kezdett megmutatkozni. A temak, amikkel foglalkoztam valamilyen frusztracio, feszultseg kifejezeserol szoltak. A nyari terveimben nem igy kepzeltem, hiszen akkor pozitiv folyamatok zajlodtak le bennem. Tovabbra is vagyom ra, hogy a jatekos, kivancsi, felfedezni vagyo, kiserletezo oldalamat kibontsam, nyaron es korabban is tapasztaltam, hogy letezik. Mindenesetre erdekes es hasznos tapasztalat volt ezeket a feszultsegeket mozgasban kifejezni, volt, hogy sikerult keretbe tennem es osszefognom, volt, hogy szetfolyt, es az elmenyt nem tudtam eleg konkret szerkezetbe tomoriteni. Az alkotas sokszor nehezen, nyogve-nyelosen ment, volt, hogy oromet es sikerelmenyt hozott. Altalaban nem a fejem, hanem a testem mutatta meg a megoldasokat, illetve, hogy hogyan tovabb.
Technikailag kisebb fejlodesek mentek vegbe bennem, peldaul neptancban egyre tobb ritmust es technikai kivitelezest ertettem es valositottam meg, es kotott koreografiakban is eltem meg tancelmenyt. Balettban alap technikai kivitelezesekre es a helyes izomhasznalatra kezdtem raerezni, es kevesbe feszesen, szabadabban, terben jobban utazva, ugrasokat gyorsabban kivitelezve kezdtem balettozni.
Adri orain magam elol is elzart oldalaimat tapasztaltam meg, felszabadito elmeny volt a feladatokba batran belemenni, es ismeretlen energiakat es onkifejezesi formakat magamban felfedezni.
Az orakon alapvetően koncentráltan dolgoztam, de nagyon befolyásolt az aktuális érzelmi állapotom. Szeretnék egy stabilabb belső bázist megteremteni magamban, kevesebb érzelmi kilengéssel, így a munkám gyümölcsözőbb lenne es szakmailag is többet fejlődhetnék.
Az egyeni munkakon kicsit hullamzo voltam. Ev elejen megtapasztaltam, hogy mennyire elvezem es hasznosan toltom ezeket a masfel orakat. Bar ezt nem sikerult egesz evben tartanom, de alapvetoen az dominalt, hogy koncentraltan dolgoztam az egyeniken, amit elveztem es sikerelmenyt okozott.
Nagyon nehezen viseltem, hogy nem vettem reszt az ev vegi eloadasban, hogy kimaradtam a kozosseg munkajabol, kozos elmenyeibol. Nehez volt kivulallonak lenni, nem talaltam a helyem. Raadasul ez nem is egy tudatos dontes volt, hanem hagytam, hogy igy alakuljon a helyzet, mert nem tudtam, mit akarok. Nem akartam kimaradni a kozosseg munkajabol, de nem lattam a szerepem, a helyem a darabban, es tartottam attol, hogy a probafolyamat alatt megalazo helyzetekbe kerulok. Azt hiszem, vegig maradt szomorusag bennem amiatt, hogy kimaradtam a darabbol.
A hataridokkel meg mindig hadilabon allok, de iden elozo evekhez kepest nagyobb erofesziteseket tettem, hogy idoben elkuldjem a beadandokat. Volt, hogy sikerult, volt, hogy kicsit lecsusztam, volt, hogy nagyon. Sajnalom, hogy nem vettem ezt az elhatarozasomat eleg komolyan, sok feszultseget sporolhattam volna meg magamnak, es tobb sikerelmenyt szerezhettem volna.
Iden szembekerultem magamban azzal is, hogy milyen emberi ertekekben hiszek legbelul, es mit tartok az emberi kapcsolatok es kommunikacio alapjanak. Fontos felismeresek ezek, igy tisztabban latom, hogy a jovoben mit keresek, es mi az, amit hosszu tavon nem fogok elturni. Ehhez hozzatartozik az a tanulasi folyamat, hogy hogyan vedjem meg a hataraimat es alljak ki magamert ugy, hogy ne tamadjak, hanem onmagamat kepviseljem.
Mivel ez volt az utolso felevem, allando kerdes volt bennem, hogy hogyan tovabb. Nagyon csalodott es szomoru voltam, hogy Ivan es az Erasmus bizottsag megtagadta a tamogatasomat arra vonatkozoan, hogy tovabbtanuljak. Ugy gondolom, a fejlesztesre szorulo oldalaim azaltal valtozhatnak es feljodhetnek, hogy tovabb tanulok.
Nem tudom, mit hoz a jovo, de a sokaig tarto megrekedt erzesem ellenere hiszek a valtozasban, es abban, hogy az eletben minden azert tortenik velem, hogy tanuljak belole. A felismeres, tudatositas az elso lepes a valtozashoz. Hiszek abban is, hogy ha valahol ajtok zarulnak be elottem, valahol mashol ajtok fognak nyilni, es megtalalom az utamat.
P.s.: Ivan, nagyon jol ereztem magam nalad mult csutortokon, orulok, hogy ott lehettem, koszonom az elmenyt.
Bar en elmegyek, de a jovoben meg tobb ilyen elmenyt kivanok nektek es magamnak is
TEACHERS' EVALUATIONS | 2017 June
Várnagy Kristóf: Physical work is only one aspect of the practice. I believe letting go is just as much of a part of the practice as the doing itself. When you let something go, than you create distance between yourself and the thing and by that you gain a new perspective. Through this new angle of view I believe you can find answers to questions you couldn`t answer for long.