Szilágyi Gábor | 2015 Ősz

Báder János

Janót pont tizenöt évesnek látom. Már otthonosan mozog az iskola világában, szeret tanítva lenni és szeretne szabad magánéletet élni. Az óráimra lelkesen indul, egyben szívesen lenne rajtuk mihamarabb túl. Mindazonáltal, ha belemélyed a munkába, megfeledkezik az időről, és már nem akarna sehova se menni. A feladatokra nagy erőbedobással készül, és szeretné a maximumot nyújtani. Maradj fiúnak!

Bakos Anett

Anettel ebben a félévben ismerkedtem meg. Az első órán olyannak mutatkozott, mint egy biznisz top menedzser, akinek másodpercre leosztott kész programterve van a teljes siker elérésére, s amiből egy jottányit sem enged. Ez a konokság mostanra egy szemlélődő hozzáállássá finomodott. Ez jó. Csak ne legyen belőle passzivitás!

Cupic Jasna

Jasnával második éve dolgozunk együtt. Az első évben szorgalmas, érdeklődő és jó tanulónak ismertem meg. A történelem órákon valósággal falta az új ismereteket. Az előző tanév virága volt a számomra, amikor hallottam angol érettségijét. Láttam, hogy milyen, amikor biztos magában, és nem érzi semmilyen gátját az önkifejezésnek. Repült. Ebben a félévben a madár egy ágra ült, és azt nézi, mások hogyan köröznek az égen. Kedves Jasna! Magyar nyelvi hátrányaid nem akadályozhatnak abban, hogy meglibbentsed a szárnyaid!

Novák Evelin

Evelinnel második éve dolgozunk együtt. Most is azt látom, hogy finom távolságtartással és magának megtartott ítéletalkotással viszonyul az őt körülvevő világhoz. A dolgok érdeklik is, meg nem is. Ha a kényszer úgy hozza, bámulatos mutatványokra képes. Nyelvi dzsungelekbe lép be bátran, és olyan könnyedséggel szabadul meg a rátekeredni készülő indáktól, mintha azok nem megfojtani, hanem csupán simogatni akarnák őt. Ez szép. De beleszerettél-e már valamibe?

Szívós Kata

Katával második éve dolgozunk együtt. Repülőstartot vett, láthatóan élvezve, amit csinál. Nekem úgy tűnik, könnyen veszi még a pofára esést is. Itteni tanítványaim közül ő mutatkozik az egyetlennek, aki nemcsak komolyan veszi és megcsinálja a házi feladatot, hanem tovább is megy a mutatott irányban. Nem stréberség – érdeklődés. Jó anyagból vagy!

Zhang Mary

Maryvel második éve dolgozunk együtt. Nekem ő a metronóm. Bár kicsit késve indul, de pontosan végez. Még egy mondatot sem lehet befejezni, ha az óra ütött. Ez számomra a kötelességteljesítés példája, de csak a széleit tekintve. Aminek belül kellene lennie, az már nem olyan éles, mint a határvonalak. Egy képnek nem a kerete, hanem a rajzolata a lényege!

Nem volna fair, ha egy ilyen értékelésben nem írnék önreflexiót. Ezért hát:

Magamról

Az önarckép a legnehezebb műfaj. Ez nem is lesz az. Napszámos tanárembernek látom magam, aki keddenként és péntekenként megpróbál elrugaszkodni a hétköznapok bokáig érő sarából egynéhány olyan magaslat felé, ahonnan szétnézve nemesnek, megbecsülésre méltónak és szépnek lehet látni az életünket. Az elrugaszkodás a nehéz. Egyedül nem megy. Ha van azonban egy érdeklődő tekintet, egy nyíló arc, egy kérdés, akkor már kávé sem kell, mert van üzemanyag a felszálláshoz. Adtok?