Zhang Mary | 2015 –

WORKPLAN | 2015 September

Az első félévben szeretném meg írni az emelt szintű olasz érettségit, erre szeretnék készülni. 

Anyagot is szeretnék keresni a júniusi trafós előadásra. Van már pár ötletem, de ezek még nem tiszták, de azt tudom, hogy két emberrel szeretnék ezen dolgozni majd. Remélem, ez benne lesz az előadásban. De ami biztos, a kutatásaimm vagy HB-éim az előadás felé inspirálódnak.

Az is nagyon fontos, hogy tudjak pihenni, vigyázni a gyomromra. Már sokkal sokkal sokkal jobban van ,de ez még nem azt jelenti, hogy nem fog vissza jönni, sajnos még érzem. 

Ritmus ! számomra a legnehezebb dolog, amire most sajnos még sokszor nehezen tudok ráérezni. Egyéni órákon 10-20 perces ritmus gyakorlatokat akarok csinálni. Most csak ezek a terveim. Ha még lesznek, mert lesznek is, akkor küldök még róla írást.

SUMMARY | 2015 December

A munkatervem nagy részét sikerült teljesítenem, kivéve egy dolgot, az olasz érettségit, mert azelőtt még osztályozó vizsgát kell tennem és csak azután tudok jelentkezni az érettségire. Erre második félévben fogok menni, májusban. Ebben a félévben a ritmusérzékem fejlődött a legjobban, nagyon sok minden világossá vált számomra és úgy érzem, hogy ebben a zongoratanáromnak is nagy szerepe volt, köszönöm neki. A kutatásom jó irányba ment, tudtam vele haladni és megszületett az a minőség, amit szerettem volna látni. Ezt a munkát szeretném folytatni a következő periódusban is. A balett órákon sokat küzdöttem a hátammal és a kezemre túl sok feszültség megy, főleg az ujjaimra, amiket emiatt nagyon viccesen is tartok, de már kezd javulni ez az állapot. A többi táncórán nincs nagy gondom, kivéve a néptáncban a ritmus, de az utóbbi két hétben egész jól tudtam követni. Az elmúlt két periódusban viszont nagyon hullámzó volt az energiám, koncentrációm, figyelmem és a munka is. Sok dolog összejött most, egy kicsit szét voltam esve, sokszor nem is akartam bejárni az órákra. Elveszett a motivációm a táncban. Volt egy időszak, amikor azt éreztem, nem akarom ezt a szakmát folytatni, de az utolsó héten sikerült összeszednem magam. A közismereti órák közül a töri az, ami nem igazán megy, sajnos. Őszintén szólva nem is szeretem, nem vagyok aktív az órákon, nagyrészt nem is tudom, hogy a tanát miről beszél..egyik fülemen be, a másikon ki. A magyar órán hullámzó volt a figyelmem, jelenlétem; néha nagyon fáradtan mentem be, nem reagáltam a tanár megszólítására, és volt olyan eset is, amikor egész óra alatt egy szót sem szóltam, Matek az megy, értem és csinálom. Összességében, ez nem volt az én félévem.

serif"'>-szóló?

-balett forgás gyakorlás egyéni órákon.  

V. periódus

-Készülni a trafo előadásra. Remelem hogy a munkáim benne lehetnek az előadásban.

TEACHERS' EVALUATIONS | 2015 December

Lőrinc Katalin: ó, hol van már az a lányka, aki alig értette, hogy mi történik a teremben, még tavaly? Szép, harmonikus és főként: mélyről fakadó nálad a mozdulat. Tudsz „lényegileg” táncolni, és nem formailag. (Miközben a forma is rendben van.) Persze vannak elkalandozások, figyelem-kihagyások (ez régebben is volt), ezen azért lehet dolgozni. (Vagy lehet, hogy még most is van, hogy nem mindent értesz? Nyugodtan lehet kérdezni!) Elég sokszor voltál beteg is: fontos, hogy erősítsd a szervezetedet, dobj be minden energiát oda, ahova emiatt szükség lehet.

Hód Adrienn: kiegyensúlyozott. Bátran kísérleteztél és alakítottad a történéseket. Biztonságosan dolgozol a testeddel, erős es gyors. Készen áll mindenféle mozgásra, helyzetre. Nyitott es érdeklődő. 

Juhász Iván: Mary ebben az évben is hasonlóan kezdett, és meg is maradt a kezdeti energia. Szerencsére kevesebb a betegségből következő hiányzás, úgyhogy kevesebbet is kellett pótolnia.

A többiekkel együttműködő, persze jobban kedvelem, ha jó kedve van, mert néha hallgatag, és egykedvűen jegyzetel, olyankor nehezebb bevonni a munkába.

Egyre érettebb és értőbb a véleményalkotása, azt gondolom, hogy az irodalmi szövegekkel jól boldogul, és ki tud alakítani értékítéleteket, valamint felfogja a művészeti törekvések irányát és eszközeit.

Néha türelmet kellett tanúsítanom a számonkérés idejét illetően, mert előfordult, hogy később tudott csak felkészülni, megírni valamit, mint a többiek. Ezt pillanatnyilag meg lehet tenni, de jó lenne, ha kevésszer kellene a többi lányhoz képest módosítani időpontokon.

Örülök, hogy a szókincse egyre bővebb, fontos számára, hogy egyre árnyaltabban tudja kifejezni magát, egyébként szóban csak néha kell korrigálni a mondatait, szavait, azonban írásban még nehezebb a magyar nyelvűség: szótévesztés, toldalék, helyesírás még további türelmet és igyekezetet követelnek – minderre szükség is lesz a jövő évben.

A többiekkel együttműködő, jól bírja a terhelést, az előző évekhez képest nem annyira fáradékony.

Idővel a csoport hajtómotorja lehet, mert van benne törekvés, igényesség és akarat.

Bakó Tamás: unfortunately you were missing a lot from my classes in this period. And when you were there generally you seemed tired and weak. I hope you'll find your way back soon to work with full thurst! Actually it started a bit in the last weeks. Last year you made an outstanding progress. And we all wish that it goes on so dynamic as it began! My last notable memory of your work happened in the creative week. You were very much in tune consistent and convincing. Clear in posture, body and spatial awreness, you had strength and you were familiar with all the vocabularies. Try to get back to that level finding continuity finding your harmony! Go!

Marco Torrice: really intelligent mover, a quite presence that is able to work softly and constantly, with a good awareness of her self as much as of the other keep on!

Mészáros Máté, Horváth Nóri: nagyon jól dolgoztál és sok mindent jòl vettél. Dolgozz a koordinációdon, mert sok informació idõbe telik mire beépül és hasznalni tudod. Keress olyan mòdszert, amivel fejlesztheted a tanulási, befogadási folyamatot.

Kováts Tibor: Mary, sajnos egészségi problémái miatt, hullámzó teljesítményt nyújt. Nem csoda, hiszen a figyelme a rossz közérzetére terelődik. Viszont, ha jobb állapotban van, akkor nagyon szépen teljesít. Neki is nagyon nagy az önbizalom hiánya és ez nagyban befolyásolja eredményességét. Bár az utóbbi időben, mint ha önbizalma javult volna, egy kicsit. Láb munkája jó. Felsőtest tartása javult.  A kar munkája is jobb lett. A kézfején az újjak elrendezése hibás és nem is javul. Ezt ki kellene már javítani. Forgás, ugrás technikán még sok munka van.

Szilágyi Gábor: Maryvel második éve dolgozunk együtt. Nekem ő a metronóm. Bár kicsit késve indul, de pontosan végez. Még egy mondatot sem lehet befejezni, ha az óra ütött. Ez számomra a kötelességteljesítés példája, de csak a széleit tekintve. Aminek belül kellene lennie, az már nem olyan éles, mint a határvonalak. Egy képnek nem a kerete, hanem a rajzolata a lényege!

Kollányi Fruzsina: Mary tisztességesen próbál részt venni a matekórákon, visszajelezni, ha nem ért valamit, de azt látom, hogy néha visszahúzódik, nincs ereje együtt gondolkodni, holott az matekban sajjnos egy kihagyhatatlan lépés a megértés felé. Közben kifejezetten jó képességei vannak, úgyhogy remélem, hogy a második félévben még több energiát tud a matekra szánni és mi is jobban tudjuk majd segíteni őt a jókedvű tanulásban.

Pándy Gabriella: I cannot figure out what it was like last year but now it seems to me that an English lesson for you is a primary means of gaining and building self-confidence: learning so different languages at the same time is a great advantage you can make use of. You have strong listening and speaking capacities and you are also very good at role playing. I am glad to see you trying to activate the grammar and vocabulary you have just learnt. What you need to practise more is writing  – to help you be even more self-confident.

Toldy Emese: Mary kezdetben talán kevésbé volt lelkes, azonban úgy látom, idővel megjött a kedve a tanuláshoz és ez a jegyein is látszik. Már többször jelentkezik az órákon, többször látok rajta érdeklődést, mint az elején. Sajnos sokszor van a telefonjával is elfoglalva, amiről le kéne szoknia. Remélem, kitart a lelkesedés még sokáig.

WORKPLAN | 2016 January

III. Periódus: -Feca es Marinaval folytatni szeretnem  a munkámat, ami az első periódusban kutattam.

-Aiste (proxemika) munkájában szerepelni vagy is folytatni ami el kezdtünk. -??Felicia HB- ban lenni

-töri óra :hozzá állásom sokszor az 0% változni kell, szöveg megértéssel kísérletezni.

IV. periódus:

-A lányokkal folytatni a HB munkám

-olasz érettségi+ osztályozó vizsga le tenni

-szóló?

-balett forgás gyakorlás egyéni órákon.  

V. periódus

-Készülni a trafo előadásra. Remelem hogy a munkáim benne lehetnek az előadásban.

Proxemika Trafó

Promo, Reviews of

SUMMARY | 2016 June

A munkatervemet a beosztása alapján sikeresen tudtam teljesíteni, aminek nagyon örülök. Jó volt Aistevel dolgozni, jó élmény volt résztvenni a munkájában. A trafós előadásban voltak nagyon-nagyon jó pillanatok, viszont egy dolog van amit sajnálok, hogy sok elemnek (darabnak) meghalt az eredeti- vagy előadói jelentése (humora). Ebben a félévben sokkal nagyobb energiával tudtam dolgozni az előzőhöz képest. Ezt egyrészt a családomnak köszönhetem, végre sikerült megbeszélni, hogy elvégezhetem ezt a sulit, így kevesebb stresszel tudtam elkezdeni a félévet. Ritmikailag nagyon sokat fejlődtem, balettból is jobban tudtam mindenre koncentrálni és a tempó felgyorsításában is aktívabbnak éreztem magam. Azt érzem, hogy átléptem egy határon. A balettal kapcsolatban más lett a hozzáállásom a gyakorlatokhoz, aminek nagyon örülök, hogy ez így megváltozott. Marco óráin nagyon sok új dolgot tanultam az előadói jelenlétről. Kb. minden órán azt éreztem, hogy a színpadon vagyok, sok új élményt szereztem nála. A közismereti órákon hullámzó volt a figyelmem/koncentrációm. A fáradtság miatt nem tudom most azt mondani, hogy jó tanuló voltam, nem mindig voltam felkészülve az órákra. Nagyon sajnálom, hogy a sok dolog mellett le kellett mondanom a zongora óráról, viszont jó döntésnek találom, mert így tényleg jobban tudtam felkészülni más dolgokra. Viszont jövőre, ha jól jönne ki, a terveim szerint újra szeretném kezdeni, mert nagyon sokat segített a ritmusérzékben. Az XXand munkámmal nagyon jó helyre jutottam el aminek nagyon örülök, ez Feca munkájának is köszönhetem, nagyon jó vele együtt dogozni, remek véleményeket ad, ami az ötleteimet sokkal tudatosabbá tette. Szeretném szeptembertől folytatni ezt a munkát, még ezen tovább dolgozni. Sajnálom, hogy az utóbbi időben rosszabbodott a refluxom, emiatt sokat is hiányoztam, viszont örülök, hogy jobban tudom már kezelni ezt. Egésszégésen és boldogan, több energiával szeretném elkezdenj a jövő évet.

TEACHERS' EVALUATIONS | 2016 June

Kováts Tibor:  Mary, szuperül teljesített a második félévben. Kevesebbet volt beteg, jobb volt a közérzete és így sokkal koncentráltabban tudott dolgozni. Elszántan dolgozott nap, mint nap. Nagyon sokat komolyodott. Tudja, hogy mi a munka! Nem volt rá hatással a környezete esetleges negatív kisugárzása, eltökélten dolgozott és ez meghozta az eredményeket is. Az ügyességi dolgokban, ugrás, forgás, még sok a probléma, de szerintem idővel ezen is úrrá lesz. Semmi mást nem kell tenni, mint sokat gyakorolni azt, ami nem megy! Nagyon köszönöm a munkáját!
A csoportról: A második félévben sikerült a tanulók személyiségét, erősségeit, gyengeségeit kiismernem. Szakmai teljesítményük nem volt kiegyensúlyozott, sőt sokan nagyon hullámzó teljesítményt nyújtottak. Nagyon kevesen tudják rögzíteni a tanultakat és ezért, újra és újra vissza kell ismételni a gyakorlatokat, lépéseket. Így sokkal kevesebbet tudtunk elvégezni, mint amit szerettem volna. A csoport ketté, szakadt.  Pár tanuló folyamatosan és kiegyensúlyozottan fejlődött, a többiek pedig nem. Ez visszafogta a motivált, koncentrált tanulók, fejlődését is, hiszen nem tudtunk eléggé haladni az anyagban, mert állandóan vissza kellett menni benne, és ismételni kellett.
Mary was working amazingly in the second semester. She was ill only few times, her general mood became better and it helped her to work with more concentration. She has been working with earnest and eager attention every day. She knows what work is! She was not influenced by occurring negative atmosphere, in contrary she had been dedicated that resulted well. In the more skillful exercises, as jumps and turns, there are still a lot of problems, but by the time they will disappear. She must do nothing else than practicing all what is a challenge for her. I thank her very much for the work!

Bakó Tamás: Your attendance has got better in this period. But I think it can still improve. When you are there you work wholeheartedly, and you are catching up gradually. You already acquired a lot of skills in dancing. You are more precise with posture, and at the same time have a nice flow. Your dance is energetic and harmonic. However you still need to work on spatial orientation, follow forms more accurate, be more aware with details. That will be a new field to explore. Enjoy!

Cseri Péter: Szégyenemre legyen mondva, hogy elbújt a legtöbb órán és nem tudtam elkapni pedig lehetett volna többet is kezdeni vele, ha látom, hogy ott van. Nem hagyta, hogy lássam.

Horváth Nóri és Mészáros Máté: Nagyon szerencsés adottságaid vannak ehhez a technikahoz, aminek még nem vagy teljesen tudataban. Dolgozz a tested erősítésén és főleg a koordinációdon. Azt látjuk, hogy az agyad még nem kapcsolódik a testedhez teljesen. Probálj meg minél több fejlesztő gyakorlatot végezni ebben az irányban. Lendületesen dolgozol, de lehetsz aktívabb az órákon.

Kollányi Fruzsina: Mary, nagyon örülök, hogy idén kevesebbet rendetlenkedett a szervezeted! Így matekon is nagyobb koncentrációval, ügyesen tudtál dolgozni. Néha voltál nyűgős és motivációvesztett, máskor a sok egyéb elfoglaltság miatt kimaradt a leckecsinálás, de szépen haladtál, bátran és okosan kerested a megoldáshoz vezető utakat, sokszor volt, hogy te voltál a leggyorsabb. Jelezted, hogy úgy érezted. hogy két "minicsoport" közé szorultál: ügyelni fogok rá, de én nem érzékeltem, hogy kevesebb figyelmet tudtam volna adni e miatt a differenciálás miatt. Lehetséges, hogy amit én természetes és sikerre vezető küzdelemnek láttam egy-egy feladattal, ott te frusztrációt éltél meg az elakadás miatt és zavart, hogy nem adok több segítséget. 

A jövő év szinte kizárólag az érettségire készülésről szól majd, és azt gondolom, Mary, hogy te nagyon jól fogod venni az akadályokat, hiszen tudatos és okos tudsz lenni a tanulásban: fel tudod mérni, mibe kell még energiát fektetni, és tudsz keményen dolgozni egy célért.

Juhász Iván: Mary,

ebben az évben is hasonló értékelést tudok írni rólad, mint a korábbi években. Az órákon változóan teljesítesz, hol rendkívül jó megfigyelésekkel tarkítod a tanulást, jól felelsz, igyekvő vagy, hol meg aluszékony vagy, és hagyod, hogy leteljen az idő, produktum nélkül.

Együttműködőnek tartalak, és zömében, amikor dolgozol, hasznosan és jó jegyzeteket készítve veszel részt a közös gondolkodásban.

Okos és tájékozott vagy, szívesen szélesíted a látókörödet, sőt igényled is, hogy egyre többet és mélyebben tudj a világról, ezen belül az irodalomról, nyelvtanról. Gyakran kéred, hogy pontosítsak, mert fontosnak tartasz apróbb kiegészítéseket is, kíváncsi vagy egyes alkotók mögötti korra vagy stílusra.

Sosem vagy támadó vagy elutasító, viszont amikor elfáradsz, nem megy tovább, akkor elfogy a türelmed, és lassan indul újra a gondolkodás.

Úgy tűnik, idén a betegséged is inkább elkerült, mint a múlt évben, és ennek azért is örülök, mert kevesebb a lemaradás, jobban követed a folyamatokat.

A füzetedre továbbra is nagy szükség lesz, a jegyzetelés alátámasztja a rendszerszerű gondolkodást.

A magyar nyelvűséggel kapcsolatban azt látom, hogy szinte mindent megértesz, a bonyolultabb lírai nyelvvel is elboldogulsz, ráérzel arra, ha egy-két kifejezés kimarad.

Ellenben a jövő évre a helyesírás, a szavak hibátlan alkalmazása alól felmentést tudsz szerezni, a nevelési tanácsadó által. Ugyanis az érettségi teljesítésén jelentősen ronthat, ha az írásbeli részben sok a hibád – javaslatom, hogy jövő évben, az érettségin a szóbelire (kétszeri felelésre) törekedjünk.

WORKPLAN | 2016 September

• felkészülni az érettségire főleg történelemből és angolból ez a két tantárgy,  ami nehezebben mennek, tételeket ki dolgozni.
• angol nyelv fejlesztéshez lehet, hogy külön órákra fogok járni.
• 1 periódusban, egyenlőre  Bokor Feliciával fogom folytatni a munkát, amit tavaly elkezdtünk .
• Ketlinnel szeretnék kutatni. A kutatás három stílusból fog állni: kínai néptánc/ taichi(legyezővel) + néptánc+ sajt mozgás világ ;  ami fontosnak tartom ~a ritmus, hogyan tudnám ezeket a legyezővel együtt  behelyezni a zenében.
• persze, azt is nagyon várom, hogy mások(új/régi diákok ) felkérnek engem, hogy a munkájukban benne legyek.
• erősíteni a gyengeségeim, még jobban fejleszteni, ami már van, hogy még sajátosabb legyen az a mozgás világ/ technika  ami már van.
Várom az évet, új erővel és energiával befektetni az évre !

Christmas Contemporary Dance Picnic | Trafó

Promo

SUMMARY | 2016 December

Nagyon örültem annak, hogy be tudtam fejezni az Xxand-s munkámat a folyamatban sokat tanultam, jó élmény volt Feliciaval dolgozni.
Tiszta célokkal és sok erő, energiával keztem el az évet, viszont ez nem tudott nagyon sokáig tartani, októberkörül kicsit szét estem, újra fel kellet tennem a kérdést magamnak, hogy vajon tényleg ezt az utat akarok-e. Szerencsére nem tartott nagyon sokáig ezt a bizonytalanság.
A munkatervem beosztása alapján sikeresen tudtam meg teljesítenem. Viszont az érettségi kapcsolatban nem igazán boldogulok kicsit sok volt az utóbbi hetek a tanulás, már vártam nagyon a szünet. Sok mindenben tul komoly és fontosnak tartottam ami egy rész jó, most már azt érzem, hogy kicsit el is kell engedném, mert az agyam már nem bírja …
Nagyon jól eset most színpadon lenni hiányoltam már ezt az érzést, örültem, hogy  Batyu be dobott engem a mely vízben a fejlődésem az itt látszódott nagyon sokat kaptam tőle és nagyon köszönöm öt bár a színpadon nem volt a lég tutib, viszont oda tettem magamat. 

TEACHERS' EVALUATIONS | 2016 December

Bakó Tamás:
Dear Mary!
You are a gifted person. You have a peculiar way of moving and a characteristic approach to the body and performing.
Usually you do a good job on the classes, but it's still happening that energy and concentration to work steadily is lacking. When you are tired you miss many important information and fall back easily to old movement habits. You should try to have/make more resources to be able to work balanced and effective.

Cseri Péter: General notes to all 2016 autumn students and now to the individual material:
Mary! You are a tricky one. Moody. If you want you can if you don’t want you just disappear. It is fine actually.  Just make sure you are not giving up too soon. You could pay a bit more afford to keep the level up and go beyond, because you actually could do a lot better. And I have the feeling you know it too. I wish you to shake yourself every day and say: Fuck it! Im not going to give in! im gonna continue! That would be nice.

Mészáros Máté & Horváth Nóra: Fejlődtél és előre léptél a feladatok megoldásánál. Ráéreztél a tested hataraira és elkezdted nagyon jól és pontosan használni ezeket az adottságokat. Csak igy tovább!

Juhász Iván: Egyenletesen telnek az órák, Mary készül, csak egy-két alkalommal látom, hogy hiányzik a figyelme. Lehet rá számítani a közös gondolkodásban és az önálló munkákban egyaránt. A többiekkel jó viszonyban van, együttműködő és kiegyensúlyozott. Azt is kipróbáltuk, hogy az írásbeli érettségi hogyan megy, és nyugodtan konstatáltuk, hogy nem érheti meglepetés akkor sem, ha a felmentést nem sikerül elintézni, de ő joggal érezte úgy, hogy a megadottnál több időre volna szüksége. Én még néhány alkalommal kipróbáltatom velük mindegyik részét az érettséginek.
Szóban kifejezőbb, s a szókincse is alkalmas arra, hogy az osztálynak és a tantárgy követelményeinek megfeleljen.
Nyilvánvalónak gondolom, hogy elkezdi kidolgozni a szóbeli tételeket, hogy minden hiányzó ismeretet lehessen pótolni még időben.

Szilágyi Gábor: Mary képének rajzolata kontúrosodik. Történelmi tanulmányaiban megjelent az „akarom” fogalma. Ez az akarat még halvány, a cselekvésben közelebb van a „szeretném”-hez, de a fogalmazásban „akarom”. Én ezt helyesnek látom, mert elszántságot és bátorságot tükröz. Megszólalásaidban nem kell félni a magyar nyelven való fogalmazástól, mert ezer féle módon ki lehet fejezni ugyanazt a gondolatot.

Péter Petra: Általában jól átlátja az anyagot, de vannak meglepő helyeken fehér foltok. A rendszeres tanulást kellene megszervezni, mert egyben túl sok lesz a végén. A szóbeliségnél az idegen nevek kiejtésére kellene még figyelni. 

Janotka Mónika: I think you managed to adapt to your “new” language group without any problems. Even if the level sometimes might be a bit high for you which means it takes longer to do some tasks, you never give up and work hard to understand the new structures. What you need to improve is your vocabulary, this way your reading skills will improve too.

Kollányi Fruzsina: Szépen dolgoztál évben a félévben, Mary, bár tudom hogy sokszor kimaradónak, páratlannak érzed magad – remélem, hogy idén azt érezted, hogy rád is annyi figyelem esik, mint a többiekre. Te a matekfeladatokat inkább küzdelemnek és nem játéknak fogod fel, de ez most, a célegyenesben kifejezetten jól jön, látom, hogy komoly energiákat, tudatosságot tudsz beleadni a készülésbe – és meg is lesz az eredménye a makacs kitartásnak…hajrá ehhez!

MENTOR'S SUMMARY | 2017 JANUARY

Tóth Laura:

Szerintem nálad fejben van az igazi megoldandó “probléma”. Azért írom problémának, mert mentorként főként azt figyelem, hogy mi áll a fejlődésed útjában.

Nagyon fiatal vagy nagy terhekkel és nem tökéletesen de helytállsz. Az érettségi, ami neked nyelvben is nagy kihívás lesz, sok erőt, időt kivesz majd belőled.

Nincsenek kitűnő gyengeségek, hibázni te is hibázol, de ezt akkor tudod is.

Szerintem ha megszületne benned az elhivatottság, hogy tuladonképpen mivel is akarsz foglalkozni, bármi is legyen az, olyan embernek ismerlek, hogy 150 százalékot hoznál ki belőle.

Az, hogy jobb adottságaid, jobb anyagod van a tánchoz az nem elég ahhoz, hogy professzionális táncos legyél. Mint ahogy a néptáncon is megmutatkozik, hogy a puha, légies anyagod, nem tud úgy tüzes és földes lenni, mint ahogyan ott kellene. Ez csupán adottság, ami éppen akkor nem segít, de tudom, hogy sokat dolgoztál érte, hogy kiigazodj ebben a rendszerben.

Mindamellett hogy megvan benned ez a kamaszos bizonytalanság, útkeresés, becsületre méltó, ahogy az adott pillanatba, órába még is megpróbálod beleadni magad. Mindig megküzdesz az eredményért, ezért is írtam, hogy mi lenne, ha …..?

Figyelj nagyon oda az egészségedre, a nyugalmadra.

Amit neked ajánlanék az a környezet, közösség változás, ami elég nehéz, hogy minden egyes nap este 7-ig 9-ig ugyanazokkal az emberekkel vagy bezárva. Figyelj oda magadra, és vedd észre időben a jeleket, amikor a tested lelket jelez..

Egyéni munkán, kreatív munkában keresd azokat a dolgokat, amik nem jellemzőek rád. A ritmussal, és a súllyal továbbra is van dolgod, erősödj, gyorsulj és keresd a tüzet!

Hajrá Mary!

WORKPLAN | 2017 JANUARY

Nagyjából készen vannak az érettségi tételek,most már csak a tanulás, tanulás, tanulás kell.

A masodik félévben az Ivonával fogok majd dolgozni. Az ötletekkel meg nem vagyunk tisztában.

Ha lehet, folytatni szeretnék katalinvel a ⭕️  munkámat(III. Periódusban)

Fizikailag azt érzem, hogy kezdek gyengülni, sokat fogok erre figyelni és erősíteni.

A maximalis hátaromra fogok fókuszálni az egyik periódusban vagy akár pár hét(órákon,hét köznapi élet,egyénin)

SUMMARY | 2017 June

A terveim kb. 80%- tudtam teljesiteni.

A mindennapi élet rutinban, iskolában, sok hullámvölgyem volt ebben a fél évben vagy is 4 évben, de amikor itt voltam akkor dolgoztam és hasznosan töltöttem el az időmet. 

Testileg és lelkileg megerősödtem érettebb is  lettem.

Nagyon élveztem ezt a fél évet, vissza találtam a legelső érzelmekhez, mint amikor először beléptem ebbe a suliban.

Véget ért az írásbelim, büszke vagyok az eredményemre, rosszabbra számítottam, de sikerült! 

Most még koncentrálnom kell a szóbelire, utána már túl leszek rajta.

Nagyon jóvolt új emberekkel együtt alkotni és részt venni az új diákok munkájában.

Az energiákat amiket átadtak és az alkotási mondott, ahogy ők csináltak nagyon tanuláságosak voltak számomra.

Jó volt látni ezt az aktivitás ami volt közöttünk a munkában amitől féltem is, hogy nem lesz több.

 

Balett

Sok akadállyal küzdök, küzdöttem, ezzel leginkább a sok feszültség amin testemben volt. A félévben nagyon sokat javult és egyre gyorsabban tud a testem ezek a feszültségek elengedni. Itt tűnt fel leginkább, hogy az életemhez mennyire van össze kapcsolodva. Mentálisan és jelenlétileg is sokat javult a félévben.

 

Néptánc 

Azt érzem, hogy ebben az évben fejlődtem a leg többet néptáncból ritmikailag, előadóilag és mozgásilag vagy is inkább azt mondanám, hogy tudatosabban vloltam jelen. És ami leginkább boldoggá tesz az az, hogy sokszor élveztem az órát.

 

Kortárs

A fejlődésben nincsen határ. 

 

Sokat kaptam ettől a sulitól. Örültem, hogy itt tanulhattam ebben a négy évben. Pont az utóbbi két hónapban kezdtek az emlékeim visszatérni főleg amikor a szólómat táncoltam, akkor jött vissza a legjobban és el is szomorított, hogy kiléptem egy biztonságos helyről és veszélyes helyre, csak magamban tudok bízni. Nehéz volt ez a 4 év, de amellett sok  jo munkában tudtam részt venni, egyben csinálni is. Ezáltal jobban és gyorsabbban tudtam kezelni a problémáit ( tánc, élet, család).

Nagyon köszönöm a 4 évet, az Ivánnak a tanároknak akik tanítottak engem és magamnak, hogy jobban meg ismertem önmagamat. 

Elértem egy olyan helyen egy olyan szintet ami szerintem az iskola elvégzéséhez elegendő. A jövőben még nincs konkrét tervem, szertnék egy év szünetet, mert nem tudom még pontosan, hogy akkarom e folytatni. Nagyon szeretem ezt a szakmát de nem tudom hogy ezzel akkarom- e tölteni az egész évemet.

Nem tudom, hogy mennyi időt kéne ahhoz, hogy ki juttassam magam ebből a kérdésből, de azt tudom, hogy nem bántam meg, hogy itt voltam és ide bekerültem.

TEACHERS' EVALUATIONS | 2017 June

Várnagy Kristóf: I feel you live in a paradigme where you think you don`t deserve something unless you earned it with hard work. Therefore you are putting yourself through the mill all the time. Working way harder than it's necessary, spending/maybe wasting so much effort along the way.
“I won’t wake up until I feel I deserve it, I won’t wake up until I’ve made it difficult for me to wake up – so I invent for myself an elaborate system of delaying my waking up. I put myself through this test and that test and when I feel it’s been sufficiently arduous then I may at last admit to myself who I really am, and draw aside the veil.”

Péter Petra: Többnyire érdekel az anyag, de ami nem, az teljesen kiesik, itt-ott vannak nagyobb félreértések. Nem mindig jól méred fel, mi lényeges, mi nem. De van motivációd, úgyhogy alapvetően nincs gond. Szerintem időráfordítás és nyugodt odafigyelés kérdése, hogy stabilabb és rendszerezettebb legyen a tudásod.