Bakos Anett | 2015 –
WORKPLAN | 2015 September
Az első időszakban szeretnék a technikai fejlődésre, a testemre koncentrálni. Mindemellett a kreativitás fejlesztését/kibontakoztatását szeretném elérni, kezdetben az iskola többi növendékét figyelve és minél több előadásra járva. Ki szeretném magam próbálni a következő évben és megtudni mik a tényleges határaim, hogy később ezeket feszegetni tudjam.
Ezek mellett szeretnék több önbecsülésre szert tenni, dolgozni az önbizalmamon és önmagamon.
SUMMARY | 2015 December
Az elsődleges kezdeti terveim a személyiségfejlődés; több önbizalom és a 'kreativitásban való fejlődés' voltak.
Ezek közül a személyiségem; alapvető jellemvonásaim terén jelentős változást fedezek fel. Úgy érzem ez a fejlődés jó irányba indult el és viszonylag gyorsan, de továbbra is célom marad, hogy megnyíljak, hamarabb feloldódjak új társaságban vagy helyzetben, biztos legyek abban amit csinálok vagy mondok és elfogadjam magam és másokat is ahogy vannak.
A kreativitás terén arra a következtetésre jutottam, hogy nem jól közelítettem meg a dolgot és nem annak hiányával van gond, hanem hogy a saját ötleteimet átakartam formázni olyanná amit -szerintem – 'elvárnak' mások. Ez az önbizalom hiányból is ered, ezen sokat kell még dolgoznom a jövőben.
Ennek ellenére a második HB-n sikernek érzem, hogy először dolgoztam együtt másokkal mégis jobban megtudtam valósítani az elképzeléseimet, mint az első periódusban, még úgy is, hogy sok betegség miatt sokkal kevesebb időnk maradt a próbákra. Ösztönzőnek érzem viszont, hogy ha így is viszonylag jól sikerült és tetszett a többieknek akkor a tervezett próbák maximális kihasználásával milyen eredményt lehetne elérni a következő HB témákban az elkövetkező félévben.
A táncórákon nagy lendülettel indultam év elején, majd ebből sokat vesztettem. Ez szerintem azért történt, mert nem viselem jól magammal szemben, ha valami (pl. egy gyakorlat típus) nem megy vagy nem olyan, mint szeretném. Ez nálam sokszor akaratlanul is nem azt eredményezi, hogy azon többet dolgozom, hanem hogy csak 'túl akarom élni azt a részt'. Eddig ezt így nem gondoltam végig, csak mikor az önértékelésen elkezdtem gondolkodni. Ennek máris (én úgy látom) hatása volt az utolsó héten ezért ezen próbálok majd javítani.
TEACHERS' EVALUATIONS | 2015 December
Lőrinc Katalin: nagyon ügyes vagy: minden tagod az optimális irányokba, képlékenyen mozdul, – rugalmas izomzatod, viszonylag laza ízületeid is segítik, hogy technikailag ne okozzon neked semmi gondot az, amit itt csinálunk. A központ erőteljesebb használatára viszont nem árt még erősebben figyelni! Az „ügyes” szót azért használtam amúgy, mert minden „rendben” is van, ám valami belső plusz még hiányzik: nem jössz elő a dolog mögül te, B.A., hanem jól nevelten, pontosan, sőt a kellő dinamikával vezeted elő a Graham gyakorlatokat, – azt is elég nyilvánvalóvá téve a minőséggel (és a gyakorlatok gyors megértésével), hogy azért valamennyit ebből te már tanultál előzetesen.
Hód Adrienn: a zavarodat, szégyenlősségedet, amit az okozott, hogy néznek téged, amikor táncolsz, hamar levetetted es bátran álltál bele a helyzetekbe. Sokszor vállaltad azt, hogy egyedül táncolsz. Szerintem ez óriási lépés. Így a feladatokba is jobban bele tudtál merülni, azzal tudtál foglalkozni, amivel kell.
Juhász Iván: Anett új tanuló, az első időkben így is éltük meg a jelenlétét, kivárt, bár nem volt félénk, de ki kellett tapasztalnia, hogy milyen az órai légkör, és hogyan működnek a többiek.
De aztán hamar alkalmazkodott, és úgy ítélem meg, hogy jól illik a csapatba, együttműködő, kellemes a modora, kiegyensúlyozott. Nyitott a többiek és a tanár irányában is, valamint képes arra, hogy önálló véleményt megfogalmazzon, azt hiszem, éretten tud megítélni akár irodalmi élményeket, akár életbeli, hétköznapi helyzeteket, azaz kialakított egy eléggé magabiztos értékrendet. Ebből következik viszont, hogy néha rögtönöz, és nem elég korrektek a meglátásai, olyankor szükséges egyrészt kiegészíteni, másrészt figyelmeztetni, hogy arról léteznek már rögzített fogalmak vagy ítéletek.
Az írásbeli és szóbeli kifejező képességével elégedett vagyok, el tudta sajátítani azt a szókészletet és nyelvezetet, amelyre szüksége lehet ahhoz, hogy művészeti alkotásokról beszélni, írni tudjon, csak néha kell korrigálni azt, amit megfogalmaz.
Az órákon aktív, könnyen bevonható, az a sejtelmem, hogy még több energiát is be tudna fektetni, és azt gondolom, hogy szükség is lesz majd arra – mondjuk, jövőre -, hogy jobban strukturáljon, pontosabban fogalmazzon, tartósan megőrizze, amit megtanult.
A hiányzások viszont akadályai annak, hogy egyenletesen teljesítsen, nem tudom, hogy mennyire tudja követni, hogy mi történik órákon.
Bakó Tamás: you had a good start. You have brought physical and learning skills with you that were developed and acquired before. These helped you to find ways to adapt yourself to the working style, the vocabulary and the ideas of the technique. In one way it seemed that you felt safe in the begining. You had the confidence that it's working out. (It will!) But language is an issue. Not really understanding the instructions you have lost the possibility to be able to make difference between what you already know and what is the actual task. So now you are using old patterns instead of really trying to solving a problem. Forms, movements may look the same or similar to you but in the depth they are structured differently, made out of something else. You begin to realize that therefore you started to loose track. Things are more confusing than familiar now. That's okay, it will change! But in order to move on from this place you need to have better english and sharpen
the skill of differentiation. Go!
Kováts Tibor: Anett teljesítménye messze alatta marad annak, amire képes lenne. Nagyon fontosnak tartom, hogy a saját igényességének és elvárásának megfelelően végezze a feladatokat, ne csupán az én aktuális szigorom vagy kontrollomhoz képest. Az ugrásai alacsonyak, dinamikátlanok, ezen, rengeteget kell dolgozni. A forgás készség jó, de a fejlődés a forgás technikában, kevés. Mivel alacsony, ezért minden mozdulatot szélesíteni, hosszítani kell ahhoz, hogy szép kifejező legyen a mozgás. Sokkal nagyobb intenzitást és eredményességet várok el tőle a második félévben.
Marco Torrice: I had the impression she was at first a bit confused, due to a language matter, as well as due to my approach to the class, which I guess was new for her.
This confusion made her timid, somehow insecure, and not really able to realized that she was actually taking informations in a really appropriate way.
All the work on body weight and mechanics of movements was there, on a certain extend, and she definitely worked in a good direction, perhaps one of the most receptive student of her class.
I would still encourage her to soften the center of her body, to allow projecting more her lines out of the periphery, and especially I would encourage her to let go a bit more of self judgment.
Sometime can be frustrating to not understand but it is definitely by encountering things that we don’t understand that we can improve ourself.
Szilágyi Gábor: Anettel ebben a félévben ismerkedtem meg. Az első órán olyannak mutatkozott, mint egy biznisz top menedzser, akinek másodpercre leosztott kész programterve van a teljes siker elérésére, s amiből egy jottányit sem enged. Ez a konokság mostanra egy szemlélődő hozzáállássá finomodott. Ez jó. Csak ne legyen belőle passzivitás!
Kollányi Fruzsina: Anett, mivel egyrészt jók a matekos képességei, alaptudása, másrészt meg mert a 11. évet már elvégezte, könnyedén veszi a kanyarokat. Türelemmel bírja ki a neki kicsit lassabb óramenetet, nem vág föl a tudásával, szívesen segít is másoknak. Kicsit hátra is dőlt eközben, igyekszem nehezebb feladatokkal terhelni időről időre, de ha ötös érettségire hajt, ő maga is elkezdhet lassan utánajárni a trükkösebb példáknak – bármikor szívesen javítom ki az önkéntes beadványait!
Pándy Gabriella: Anett, speak up, it is worth. I do believe you can make it. Your initial insecurity and lack of self-confidence seem to give place to a kind of self-awareness: you have learnt a lot of new ways to improve your language skills; now you are more and more open and also determined to use them. I really appreciate your thoughtful approach to language learning and willingness to accept new strategies . On the other hand, your absenteeism still prevent you to keep track of where we are. Also, you still owe us some presentations for leaving earlier… A promise is a promise, don’t you think so?
Toldy Emese: Anett hangulata sokszor közrejátszik az órai viselkedésében/teljesítményében. A rosszabb hangulat idején nem nagyon figyel, sokszor a telefonját babrálja, a jobb hangulat alatt viszont aktív, kérdez és válaszol is a feltett kérdésekre. Remélem, a jobb hangulatokból több jut a következő évre. Ettől függetlenül a teljesítményével nincs gond, mindig megtanulja a tananyagot.
WORKPLAN | 2016 January
A második félévben elsősorban az értékelésben leírt 'hibák' kijavításán szeretnék dolgozni, illetve a pozitív vélemények erősítésén -vagy soknál inkább a tudatosításán.
Ha lesz rá lehetőségem, kipróbálnàm most azt is, hogy a következő házi bemutatón valaki más munkájában vegyek részt. Mellette viszont szeretném folytatni, hogy a saját ötleteimen dolgozzak több emberrel és ebben találni új lehetőségeket.
Ezen kívül el kell érjem, hogy a gondolataim ne kalandozzanak el egyetlen órán sem -mégjobban tudjak koncentrálni. Még a módját nem tudom, de ezt tartom még fontosnak most.
Proxemika Trafó
SUMMARY | 2016 June
Az elmúlt évemet egy hullámvasúthoz hasonlítanám, sok emelkedővel és lejtővel, de végeredményben túl gyorsan lett vége 'az egésznek'.
Mindezek ellenére úgy érzem, hogy azokból, amik történtek, mindenből sikerült tanulni valamit és következtetéseket levonni, amik a későbbiekben segítségemre lehetnek.
Amit egyedül bánok az az, hogy a saját kis konokságomból adódóan hosszú időbe telt egy-egy probléma felfedezése és annak átgondolása.
Ezeken mindenképpen dolgoznom kell még a jövőben.
Szakmailag úgy érzem, hogy rengeteg tapasztalatot szereztem és ebből a szempontból hál'istennek olyan vagyok, aki nehezen felejt. Ezt azért írom, mert az említett lejtők miatt volt olyan időszak ahol felfogtam az információkat, de azzal nem sikerült annyit foglalkoznom, mint amennyit kellett volna/szerettem volna. Viszont a tapasztalataimat nem felejtem el, így tudok/akarok velük foglalkozni a közeljövőben.
Sajnálom, hogy az utolsó, legnagyobb lejtőm az utolsó periódusra esett, mert így most nagyon nehéz maximálisan pozitívan állnom magamhoz mondhatjuk, hogy saját magamban is csalódtam egy kicsit, de remélem, rövid időn belül helyre fogom tudni ezt hozni.
TEACHERS' EVALUATIONS | 2016 June
Kováts Tibor: Anett teljesítménye az első félévhez képest, semmit nem változott. Ha jó kedve van és motivált, akkor jobban teljesít, de sajnos ez elég ritkán fordult elő. Sokat hiányzott. Kértem, hogy ha tud, egy kicsit fogyjon le, hogy az ízületeit ne terhelje túl az ugrásoknál és a testének a vonalainak is jót tenne. Ez a kérésem is hidegen hagyta. Összegezve Anett teljesítménye sok pozitívumot nem hordozott. Sajnálom ezt, mert amúgy tehetséges embernek tartom!
A csoportról: A második félévben sikerült a tanulók személyiségét, erősségeit, gyengeségeit kiismernem. Szakmai teljesítményük nem volt kiegyensúlyozott, sőt sokan nagyon hullámzó teljesítményt nyújtottak. Nagyon kevesen tudják rögzíteni a tanultakat és ezért, újra és újra vissza kell ismételni a gyakorlatokat, lépéseket. Így sokkal kevesebbet tudtunk elvégezni, mint amit szerettem volna. A csoport ketté, szakadt. Pár tanuló folyamatosan és kiegyensúlyozottan fejlődött, a többiek pedig nem. Ez visszafogta a motivált, koncentrált tanulók, fejlődését is, hiszen nem tudtunk eléggé haladni az anyagban, mert állandóan vissza kellett menni benne, és ismételni kellett.
Anett’s performance did not change at all, comparing to the previous semester. Her good mood brings motivation and success, though it happens quite rarely. She was absent often. I asked her to try losing weight that would release her joints when jumping, and also it would help to emphasize her body shape. She did not care about this request. To sum up, Anett’s performance has only a few positive aspects. I feel sorry about it, because otherwise I consider her a talented person.
Cseri Péter: Nagyon jól dolgozik! Csak így tovább. Őt sikerült néhányszor kimozdítanom új dimenziók felé.
Horváth Nóri és Mészáros Máté: Nyugodtan lehetsz határozottabb az órákon. Jól dolgoztál es jól vetted az anyagot is.
Kollányi Fruzsina: Anett, nagyon örültem, hogy becsatlakoztál hozzánk, mintha a kedves személyiséged össze is hozta volna kicsit jobban a csoportot! Sajnáltam, hogy az itteni általában lassabb tempóhoz néha nehéz volt illeszkedni, pláne hogy neked már nem volt új a nap alatt, de azt hiszem, hogy hasznos lehetett neked is átszaladni az anyagot és foglalkozni a nehezebb példákkal. Az év végére talán megfáradtunk, azt éreztem, hogy nem mindig tudtuk közösen eltalálni, hogy hol tartasz és mivel lehet a motivációd fenntartani folyamatosan, így volt hogy kiestél kicsit a ritmusból és így ki is maradt egy pár lépés begyakorlása. Ugyanakkor nagyon szeretem, hogy mersz saját utakat keresni, elszöszölni egy-egy példán, és új kérdéseket felvetni magadban: ez a készség/hozzáállás talán a leghasznosabb, amit a matekozással fejleszthetsz és ami nagyon jól fog jönni neked a sulin kívül is.
Remélem, hogy a jövő év elég lesz arra, hogy a tematikus átnézések mellett a nehezebb példákat is agyon gyakoroljad és csodálatos érettségit írj!
Juhász Iván: Anett,
örülök, hogy a csoport tagja vagy, színt hoztál a munkába. Érettnek tartalak, és nagyon jó meglátásaid többször is inspirációt jelentettek az év során.
Hajlamos vagy kissé arra, hogy beillessz a hónapok, hetek közé úgy nevezett pihenő szakaszokat, akkor épp fordítva, minden kiesik, nem haladsz te sem és a csoport sem. Jó lenne, ha ebből kevesebb lenne.
A hiányzások számát is jó lenne lecsökkenteni, hiszen a következő évben sokkal kiszámítottabb ütemben jönnek a feladatok, az olvasni valók, a rendszerezés.
A művészeti alkotások, egyfajta látásmód kialakítása fontos neked, azon leszek, hogy ez egyre szélesebb körű lehessen, de akkor olvasnod kell, szisztematikusan.
Tudom, hogy lassan egészen felnőtt életre rendezkedsz be, de még várj egy kicsit: most kell még az életedre elraktározni ismereteket és érzelmi alapokat is, hogy szilárd talajon álljon a jövőd, a döntéseidnek megalapozott legyen a háttere.
Sokat számít a csoport szempontjából is, ha elevenebben gondolkodsz az órákon, és intenzívebb vagy a következtetésekben.
A hibáktól nem kell félned, éppen arra való a tanulás, hogy csiszoljuk a tudásunkat – ehhez kellenek a többiek és a tanár.
A helyesírásod egész elfogadható, de a szótár a közelben mindig segíthet, ha bizonytalan vagy.
WORKPLAN | 2016 September
A munkatervem nagyvonalakban:
1.-táncolni –> az év maximum első hónapjában kialakítani ennek a rendjét. Hol? Mikor? Miből? stb.
2.-felkészülés az érettségi vizsgára
a.matek emelt (?!)
b.több angol
3.-táncművészeti főiskolákat keresni amik kilátásba jöhetnek, utánajárni, készülni rá (összefüggésben az 1. ponttal)
A munkatervem háttere:
Amíg az olyan – számomra jelentősen befolyásoló – kérdésekre/problémákra nem kapok választ vagy lehetőséget arra, hogy keressünk megoldást, mint amit Ivánnak címzett keddi levelemben is felhoztam, addig nem tudok konkrétumokat sem írni, sem megtervezni.
SUMMARY | 2016 December
Amit kellett azt úgy gondolom nagy részében teljesítettem és megtanultam. A plusz tanulás és utánajárás nem volt meg azoknál a tárgyaknál amiknél otthon kellene hozzá pótolnunk az anyaghoz.
Ezt a következő pár hónapban mindenképpen be kell hoznom.
TEACHERS' EVALUATIONS | 2016 December
Juhász Iván: Anett elég tudatosan készül az órákra, és azt hiszem, hogy jó esélye van arra, hogy a középiskolai eredmények ne okozzanak csalódást. Az órákon jókedvű, kedves, együttműködő, de mostanára kevesebb bátorságot tapasztalok, nem annyira kommunikatív, néha kimondottan ösztönöznöm kell a megszólalásra.
Írásbeli munkájában precíz és hatékony a jegyzetelésben és a vizsgára készülésben. Jó meglátásai vannak, és azt gondolom, hogy a szóbeli tételekre is össze fogja szedni a kidolgozott anyagot, előzetes tudását is eléggé kiterjedtnek gondolom, magabiztosságot adhat neki, hogy előképzettsége is alaposabb, mint a többieknek.
Tudom, hogy a tanulás mellett dolgozik, és egzisztenciális feladatai is vannak, de nem esik kétségbe, egy-két alkalmat kivéve kiegyensúlyozottnak gondolom, sosem engedi meg magának, hogy (esetleges) lelki gondjai miatt az iskolai teljesítménye csorbuljon.
Pándy Gabi: Anett, I understand that your situation is not an easy one. On the other hand it is only a couple of months before your final exams, so it is time to make better use of the English classesI I I do hope you will be late less and come to the class more often in the future as sadly, what I wrote to you last year about your absenteeism still applies. Based on your skills you could do well at your érettségi however, at the moment it must be your choice for a more dedicated way of studying. But most importantly, if only I could see you smile more!
Péter Petra: Kezdeti talajvesztés után kiegyensúlyozottan készül az órákra. Rendszerezésre kell figyelni. Szóbeliséget gyakorolni kellene.
Kollányi Fruzsina: A kezdeti lustálkodás és a nehezen megszületô döntések után a szokásos állapotban, nagyon okosan és kitartóan, egyéni megoldásokat és rutinokat egyaránt keresve dolgozol…A felkészülés nagy meglepetést nem fog okozni, de jó sok munkát kell beletenni még neked is ebben a négy hónapban! Hajrá!:)
MENTOR'S SUMMARY | 2017 January
Kollányi Fruzsina: Viszonylag keveset lehetett belôled látni, és nem is fôként jelenlétben, hanem nyitottságban – ebben a félévben befele fordulóbb voltál, ami nem gond önmagában, mégis kicsit aggodalomra adott okot, hogy ehhez mintha egy adag motivációvesztés, lehangoltság is járt volna. De most, hogy felgyorsulnak as események, megint a pörgôs, mosolygòs éned jön elô, amire szükséged is lesz ahhoz hogy a maximumot hozd ki magadból és a tehetségednek megfelelôen színvonalas egyetemre kerülj, ahhol – legyen szó táncról vagy másról – szabadabban és mélyebben kiteljesedhetsz.
WORKPLAN | 2017 January
Két részre oszlik majd a következő fél évem: érettségi és felvételi.
Első sorban az érettségire szeretnék koncentrálni. Minden tárgyból minimum 70%os eredményt szeretnék elérni. Kivéve az angol. Az lesz az egyetlen nagyobb kihívás, aminél remélhetőleg sikerül elérni a 2-es 3-as szintet.
Ezen kívül a felvételikre való felkészülés lesz a másik kihívás a következő hónapokra. Illetve februáig a pontos megfogalmazása annak, hogy milyen iskolákat vagy szakokat jelölök meg a tovább tanulásra.
TEACHERS' EVALUATIONS | 2017 June
Átlátod az anyagot, jól látod, mi a lényeg, azt meg is tanulod. Van is motivációd, Így hát jól megy. Sok sikert, bármibe is fogsz a jövőben!