KLAUSZ VERONIKA

WORKPLAN | 2018 September

Életvitel

A motivációmat szeretném mélyíteni. Sokszor könyvekből tudok meríteni, tanulni, megérteni dolgokat. Motivációt érzek arra, hogy felismerjek problémákat, amire a tánc lehet a megoldás. Ez egyén és közösség, környezet szintjén egyaránt. Összefoglalva talán csak annyi, hogy motiváltnak érzem magam, hogy a világot jobban megismerjem, és a tapasztalatokat amiket e közben gyűjtök, tudjam kamatoztatni a táncban, a kreatív munkákban, alkotásban. Ehhez kell: olvasni, előadásokra járni(hav. min. 2), beszélgetni különböző környezetből való emberekkel napi szinten, templomba járni(hav. min. 2), Filmeket nézni(het. min.1.), figyelni, jelen lenni (eleinte tudatosan, majd automatikusan szinte állandóan), kiállításokra járni(hav. min.1), egyedül lenni, de nem magányba menekülni(naponta)

Étkezésre jobban oda kell figyelnem. Kevesebb cukrot, kell ennem, és a fehér lisztet is le kell minimalizálni. Az állandó és általános túlevésről le szeretnék szokni.

Az egészségre jobban oda kell figyelnem. A szükséges vitaminokat nem felejtem el, ha szükségesek, és a gyógyteákat rendszeresen fogyasztok, ha kell, kúraszerűen.

Mozgás

A kordinációmat fejleszteni kell. Tudatosítanom kell a mozdulatokat. Egyenlőre erre még csak a lassú mozdulat meneteknél tudok figyelni. Ezekben kell megtapasztalnom a test tudatosságát. Ilyen például a tai chi. Szeptember végére már tudatosan szeretném ezt a sort végigcsinálni.

A balettórán 100%-ban odafigyelni a feladatokra, és azokat megprobálni logikusan végigcsinálni. A karra egyenlőre nekem nehéz odafigyelni, de fokozatosan, el szeretném kezdeni tudatosan használni. Ehhez gyakorolnom kell. Ami még fontos, hogy figyelnem kell a központra, egyenes tartásra.

A kortárstánc órák anyagát elkezdeni megérteni, az irányokra fokozottan figyelni. Ezeket csak úgy tudom fejleszteni, ha gyakorlok, magamban, leírom a tapasztalatokat, és a tapasztalatokra építek. A társaktól, tanároktól segítséget kérek, ha szükséges és a segítséget elfogadom.

Minden iskolai napon kell erősítenem.(kb 20 perc) Ezt előre mindig megtervezni.

A nyújtásnak is minden nap jelen kell lennie. Októberre, már kevesebb nyújtással is el szeretném érni a rugalmas, laza test érzését.

A jobb vállam szalagjai túl lazák. Erre tudatosan oda kell figyelnem, manuál terápiát csinálni.

Zene

Ritmikai készségemet fejleszteni kell. Ezt zenei ritmusok tanulásával alkalmazásával fejleszthetem. Havonta egy ritmust folyamatosan gyakorolni. ( taps, gitár, ének, mozgás)
A régieket elővenni.

Komolyzenéket jobban meg szeretném ismerni.

Angol

Nyelvtant, szókincset fejleszteni.

Nem elég megérteni a mondatokat, reagálni is tudnom kell értelmesen.

Decemberig el kell hinnem, ha gyakorlok, akkor be tudom hozni a lemaradásaimat.

SUMMARY | 2018 December

Életvitel
A motivációmat még mindig nem vesztettem el a világ megismerését illetőleg, de ebben a félévben sokkal inkább közvetlenül tanultam sokat az élettől mint a szervezett látókör szélesítés közben, (ami szervezett: olvasás, előadás nézés, filmek, stb.) mert a nem szervezett látókör szélesítés nagyon elfoglalt. De az, hogy elhatároztam szeptemberben pár dolgot, az fontos volt, mert így a sokkal több esélyem volt teljesíteni, ha nem is mindent de 70%-ban megvalósítottam a terveimet.
Az étkezésemre sikerült egy egy hónapig rendesen odafigyelni, de utána nem volt időm ilyen dolgokkal vacakolni, hogy mit és mikor eszek, milyen vitamint, milyen gyógyteát. De az utóbbi egy hónapban egészen kiegyensúlyozottá vált az életvitelem.

Mozgás
A koordinációmról sokat megtudtam a félév alatt. Kötött mozgásanyagoknál nem eleinte sehogy se tudom koordinálni a testem, és ahogy válik valami tisztává, úgy kezdem el csinálni a dolgokat tudatosan. Ami érdekes, hogy amikor nem vagyok ,,nyomás" alatt, akkor minden automatikusan működik.
A balettórákon azt tapasztaltam, hogy nagyon be van feszülve teljes felsőtestem, innen próbálom magam tartani. A karokkal még mindig gyakran nem tudok mit kezdeni, de néha úgy érzem, ha hagyom hogy tudtom nélkül segítse a mozdulatokat az jobb.
A tánc anyagok memorizálása megértése még mindig nehéz feladat számomra, de ha sok időt fektettem valamire azt általában utólag pozitív erőfeszítésként éltem meg. A második periódusra szerintem javult a koncentráló képességem, jobban jelen tudtam lenni az órákon.
A néptánc nekem elég küzdelmes. Illetve igyekszem pozitívan küzdeni, mert amúgy élvezem az órákat nagyon sok fontos dolgot tanít Batyu, de azt hogy hogyan gyakoroljam hatékonyan, arra még nem jöttem rá.
Az erősítésre a második periódusban kevesebb idő jutott mint az elsőben, de így hatékonyabb voltam, tudatosabb, mert az órák sokat segítettek abban, hogy tényleg azokat az izmokat erősítsem amik gyengék, amire szükség van.

Zene
A ritmikai készségem kicsit talán jobb lett mint volt, de most is inkább csak a spontán imprós szitukban működik. A ritmusgyakorlatokat nem teljesítettem egyáltalán.

Angol
Pozitívan élem meg, hogy egészen meg merek szólalni angolul, bár ha nagy a közönség akkor csak akkor szólalok meg ha nagyon fontos. De azt is tapasztaltam, hogy nem elég eljárni az angolórákra, hanem tudatosan foglalkozni kell vele.

Bokasérülés
Tanultam, tanulok belőle. Pl.: Hogyan vegyek részt egy olyan órán teljes figyelemmel amit csak nézek? Nagyon sok tapasztalatot tudtam ezekből az órákból gyűjteni.
 

TEACHERS' EVALUATIONS | 2018 December

Szegedy-Maszák Zsuzsa:

Great class, everyone seems curious and open. Great exchanges of ideas during class, good class discussions, signs of critical thinking on the part of the students. Very happy with the group.

Always very active, she is obviously quite knowledgeable about art and the history of art. Great class participation which I think helps others contribute as well in discussions.

Angelus Iván:
General notes to the group: 
In this semester I had the chance to meet all of you in the three main territories of our school: 1. sharing new information, 2. developing your creativity, 3. developing your social skills. I feel myself and you successful in point one and two, and I have hard time at point 3. with all of you. This is because of the social environment surrounding us. Solving this difficulty is the task itself. The level of cooperation and sincereness is that makes difference in the common success.

My short evaluations will be strict and related to your development related to school requirements:
I will tick Excellent box at who are developing well, basically in harmony with school guidelines, hopefully will reach their goal to become a professional contemporary dancer.
I will sign Satisfactory/Good at those who could make (much) more in their own sake.
I will sign Failed at those who do not live with their possibilities and should change their attitude in order to become more successful or to those who are on the right way to find their own direction that may be out of the school's profile. It can be considered a success too. Failed may mean you have to work on your trajectory out of school or it may mean to stay in school but work on a higher level.

Personal notes:
Kedves Verus! Szerintem teljesen normális tempóban haladsz. Nagy kincs, hogy úgy tűnik tudsz koncentrálni, figyelni, tanulni, haladni. Még lassú a fejlődés talán, de nem maradnak el a látványosabb eredmények majd. Keresd a minőségi munkát a testeddel és majd egyszercsak meghálálja. Hagyj időt előadásokra, filmekre, könyvekre, emberekre, élj teljes életet! Csak így tovább!

Kováts Tibor:

Nem tudom, mit írjak neked! Ott vagy az órán, de elbújsz oldalt a rúdnál. Csinálod becsülettel, amit kérek, de nem látom a célodat. Kicsit olyan mintha meg akarnád úszni ezt az órát! Nem vet szét a motiváció. Még azt sem tudom eldönteni, hogy szeretsz-e balettozni! Nincs nagy baj, csak olyan átlagos minden. Próbálj meg ebből kitörni, ha lehet. Nagyon kíváncsi lennék, hogy te hogyan éled meg az órákat és hogy miben tudnék segíteni, hogy ez az állapot megváltozzon! Köszönöm a munkádat!

Várnagy Kristóf:
General notes to the group: 
It is my general note, not only to group A-B, or C but for the whole of the students, that it is a heartwarming how you grew into a good and functioning community. It is great to see you supporting each other.

Personal notes:
Breath. Breath much more.

Urvi Vora:
General notes to the group: 
After my brief, intensive interaction with everyone, I have very much enjoyed reading the diverse essays from all of you – very different approaches, levels and processes. My feedback is focussed on your essay and I hope it helps you think of how to push it forward from here as there is always much more to do.
Good luck with all your future plans and upcoming work in the school! It was wonderful to see all your thoughts turn into something on paper!

Personal notes:
I laughed a lot while reading your essay and did not make notes and just read through, like a story. I do not see any argument but on the other hand, I did not need to. Your story acted as an essay and it worked quite well. I find it hard to judge as you did what you wanted to say about the performance – talk about the moment but you could think more about the grand statements you make in different places. If you make them, they need to be justified, otherwise they can go and your story should be enough if it is written well. I was wondering afterwards about the new worlds experienced by someone who already is in the world. What is their ‘present’ and ‘presence’? And the world you talk about, is it always in the present? But that too, is another essay perhaps.

Bakó Tamás:
You are active and engaged in the classes. You work with interest and enthusiasm. And stepping forward. You are curios and willing to find the keys to comprehend and acquire the material (vocabulary technic and principles). It is a bit unfamiliar to you yet but gradually you made some progress. Often there is struggle with the order of the steps, directions and coordination of the movements. These areas has to be further looked and elaborated in the future.
Keep up the good work!
 

MENTOR'S SUMMARY | 2018 December

 

WORKPLAN | 2019 January


Mozgás, technika:

A baletthez motivációt kell gyűjtenem. Fontos még az egyensúlyra koncentrálnom, a vállak hát nyak ellazítása. A szükséges izmok használata, aktiválása, a gyakorlathoz nem szükséges izmok ellazítása.

Ffigyelni kell a testemre, a test természetes mozgását érzékelni és követni, ezt gyakorlatilag minden órán tudom gyakorolni, megtanulni.

Az erősítéseket folytatnom kell. Több figyelem ezeken a területeken: a hát, váll, lapocka. Az erősítés után időt kell hagynom a lenyújtásra, lelazításra.

Heti kétszer hosszú nyújtás az IW kívül.

Az IW-t teljes figyelemmel intenzíven terveim alapján kell végeznem.

A légzés funkcionalitását használni!!!Minden gyakorlatban, minden területen, általában is.

A bokám javult sokat, de nem 100%-os. Az biztos, hogy ebben a szemeszterben sokkal több figyelmet kell irányítanom a bokára. El kell fogadnom, hogy idő míg teljesen meggyógyul.

Élvitel:

Több időt kell szánnom a kultúrális programokra. Könyvtárba fogok járni.
Túl gyorsan élem a életet. Le kell lassulnom, hogy képes legyek jelen lenni abban amit csinálok. Nem elég a sulis dolgokat rendszeresen élni, az iskolán kívüli életemet is tervezni és reflektálni kell.

Zene:
Több zenekeresés, hallgatás.
Tesómmal közösen rendszeresen szeretnék zenélni.

Angol:
Angolul is fogok olvasni. Folytatom az angol órákat.
Megpróbálom a hiányaimat, hibáimat nem kudarcként megélni, hanem célként, amin lehet fejleszteni, javítani.

SUMMARY | 2019 June

A második szemeszteremet tudatosabban éltem meg mint az elsőt. Sokat olvastam, ami segített abban, hogy lelassuljak. Több nagyon különböző előadást, koncertet láttam. Új embereket, új közösségeket ismertem meg, megpróbáltam az apró örömöket, értékeket észrevenni világban, de ugyanúgy észrevenni a szenvedést magamban és másokban.
A motivációm februárbana béka feneke alatt volt, értem itt az iskolával kapcsolatos dolgokat, meg úgy általában azéletet. Éreztem, hogy ez nem vezet semmi jóra, utána kezdődött az elöbb leírt életem.
A testemre, egészségemre is jobban figyeltem. A bokám felépult. A manuálterápiát újrakezdtem, rendszeresen csináltam.
Projektekről: a formákat kerestem és még mindig keresem. Azon gondolkodom sokat, higy kellenek e?
Sok mindent megértettem a balettban. A különbséget a két órában. Egy kicsit talán jobban is el kezdett érdekelni.
Több népzenét hallgattam, és talàn voltak olyan néptánc órák amit élveztem és nem csak edzésnek éreztem. De a gyakorlásával bajban voltam, nem volt hatékony.
Korárstánc órákat nagyon el kezdtem őszintén élvezni, meg a gyakorlását is. Kerestem az örömöt az ismétlésben.
Az IW tevékenységem egy darabig stagnálnt, mindig ugyanabban a rendszerben csináltam mindent, de szerencsére ez felbomlott, így lehettek elmélyülösebb egyénieim is.

Ezzel küzdöttem sokat: a hibáimat, hiányosságaimat nem kudarcként felfogni, hanem célként, amit ki lehet javítani.- azt elfelejtettem leírni hogy ezt örömmel lehet csak és érdemes csinálni.

Nagyon sok mindenen mentem keresztül augusztus vége óta. Tanultam rengeteget. Az egyik legtöbbet az emberekről.
Úton belüli útkereső voltam és vagyok ebben az évben. Rengeteg lehetőséget kaptam az iskolában egy egy dolog megismerésére igyekeutem élni ezekkel, és hasznomra fordítani, vagy ha nem éreztem hasznosnak akkor csak tudatosítani, hogy igen, ilyen is van.
Érzem, hogy fejlődtem pár dologban a táncórákon. A nyitottságot még nem sikerült a táncba belerakni, néha sikerült, és annak mindig nagyon örültem.

TEACHERS' EVALUATIONS | 2019 June

Thimai Nguyen

General notes to the group:

WHILE DANCING
1-Don’t forget to include the head and the sternum in your dancing.
2-Use the momentum of each part of the body to go from one movement to the other.
3-NO NOISE on the floor: The body should melt while going to the floor, and when you run
the weight should be in the front of the foot.
4-Hands, arms long, alive always, reaching out.
5-Legs, ankles and pelvis release fully. FOR REAL!
6-Take care of every transition in what ever you do.
7-TAKE YOUR TIME- ENJOY- PLAY!! Challenge the public and yourself, tease or choose an
angle to approach the public but it should not be mental. You have to jump in the swimming
pool and warm up the water yourself.
8- STOP THINKING. FEEL.
9- Be connected with the other dancer in the room, use and play with there body rhythm, an
intelligent dancer is someone that feels and sees everything. Let go your instinct.
10-RUNING: Never on your heels, the body should be in a diagonal, and the leg behind HAS
TO BE far away and long. NO SHORT LEGS.

Personal notes:

Nice dancer.
No more thinking but start to feel all the time. Open new ways in your body, more soft in the joints, taking care of the transitions while dancing, TAKE YOUR TIME, don’t rush! Every detail is important, and NEVER GIVE UP.
Make improvisation of the sternum and head release so that the head gets part of your body dancing.

Isabel Duarte

General notes to the group:

Group A & B were very receptive to everything I bring to class and every task I proposed for them to do. everybody dedicated and worked hard for the workshop. wonderful to see such enthusiasm.

Personale notes:

some difficulties in understandig the process of the task, but with hard work made great progress.

Várnagy Kristóf

General notes to the group:

Dear ppl,

This term, due to holidays, and other scheduling reasons I have had considerably less time with you than during the first semester, so I have less material to work with. However, I wish to reflect on your progress from the first term to the second.

Also, I would like to be transparent about my grading system, and hereby give you an explanation, what means what. So as your teacher I have to grade your work on the following scale: Fail, Satisfactory, Excellent
-fail: you can fail by not attending enough classes, or by not achieving adequate progress
-satisfactory: you are being present, however not sufficiently consistent in your work, or not fully embodying yet the concept of the class
-excellent: you can score excellent if your process is clearly seen in your work

Personale notes:

I feel you are slowly settling in, so I can`t wait for next season to see how you can take off from this place! Hopefully, you will be able to continue from this place!

Kováts Tibor

General notes to the group:

Mindenkinek nagyon köszönöm a munkáját! Köszönöm a sok fontos és hasznos feed back-et, amit írtatok nekem! Igyekszem ezekre figyelni és beépíteni a mindennapokba és biztos vagyok benne, hogy jobb tanárrá válok ez által! Azoknak, akik maradnak az iskolában, további jó tanulást a következő tanévre! Azoknak, akik befejezik a tanulmányaikat, nagyon sok sikert és kitartást kívánok, alkotóművész és előadóművész pályájukhoz.Mindenkinek nagyon köszönöm a munkáját! Köszönöm a sok fontos és hasznos feed back-et, amit írtatok nekem! Igyekszem ezekre figyelni és beépíteni a mindennapokba és biztos vagyok benne, hogy jobb tanárrá válok ez által! Azoknak, akik maradnak az iskolában, további jó tanulást a következő tanévre! Azoknak, akik befejezik a tanulmányaikat, nagyon sok sikert és kitartást kívánok, alkotóművész és előadóművész pályájukhoz.

Personale notes:

Elmozdultál a holtpontról és ez az első félévhez képest, fejlődést eredményezett. Sokkal jobban teljesítesz, de ez még mindig kevés ahhoz képest amilyen lehetnél! Próbáld meg a mozdulatok minden részletét pontosan kivitelezni. Minden ponton átmenni pl. egy developpénál vagy a központot mindig figyelni, fókuszálni a hasra, derékra. A lábfejeddel való munkán is lehetne javítani, a spiccedben legyen sok erő, ne a combodban vagy rosszabb esetben sehol. Az egész testedet próbáld meg használni, amikor ugrasz vagy forogsz. Segítse az egyik testrészed a másik mozgását. Jobban össze kell hangolnod a láb, fej, kar koordinációt és akkor szebbek lennének a mozdulataid. Bízom benne, hogy jövőre még tovább jutsz, és még sikeresebb leszel! Köszönöm a munkádat!

Angelus Iván

Hosszabb az út, nagyobb a feladat mint sejtetted, ne add fel. A tánc nem a tánc látszata. Az izmok, az idegek, az érzékelés szintjén valósul meg a kapcsolat magaddal, a partnerrel, a közönséggel. Ezt kerested, ne riadj meg, amikor csak érte kell nyúlnod. Valamilyen szinten mindenki képes rá, és hogy Te milyen szinten, azt elég lesz eldönteni két év múlva: amit tanulsz, az hasznodra lesz bármiben. Szerintem van remény.

WORKPLAN | 2019 September

Technical work plan:

Fizikalitás központba helyezése a fő cél. Ismétlés. Ez fog segíteni abban, hogy: mozdulatok kinyílnak, funkciójuknak megfelelően működnek, fölösleges dolgok eltűnnek, fejlődik a koordinació.

Creative work plan:

A kreatív projektjeimnél a fizikalitásból szeretnék elindulni.

SUMMARY | 2019 December

INTENZÍV KEZDÉS
– a tervemhez tartottam magam- ismétlés, gyakorlás DE! Az iskola nem volt egyensúlyban a magánélettemmel. Minden túl sok volt. Emiatt kifáradtam testileg és lelkileg is.
– a projektmunkámra is kihatott ez :toltam, toltam, de egy idő után már nem értettem saját magamat se.
– ebből az intenzív kezdésből lett a:
BOKASÉRÜLÉS
– sajnos a tudatomra nem hallgattam, a testem viszont rendesen üzent.
– megállásra kényszerültem és újratervezésre
VISSZATÉRÉS
– túl gyorsan történt
– a testem nem volt készen, de nem nagyon bírtam már
VISSZATÉRÉS CSAPÓ ll.
– Trafó készülődés
– Összeszedtem magam valamennyire: több figyelmet szenteltem önmagamra
– Realizáltam, hogy annyit kell csinálnom ebben az időszakban, amennyire képes vagyok, nem volt szükség több határborogatástól, tanultam erről eleget hamarabb.
TRAFÓ
– Érdekes módon megfordult a figyelmem irányítása, ami jól jött ebben a szituációban, bár kicsit sem tökéletes: tudtam a gyakorlatra, a táncra figyelni, és még csak nem is fókuszáltam. Ez új volt.
– E miatt természetesebb,koncentráltabb voltam. Legalábbis ezt éreztem én.

Nem így terveztem az évet, de rengeteget tanultam.

TEACHERS' EVALUATIONS | 2019 December

Angelus Iván

General notes to the group:

Dear Students!

The goal of the regular written feed back is to help both teachers and students to get a different perspective on your daily work, to get a wider time frame on your development including where you come from and where you go to. The feed back has three parts: general notes to the group, individual feed back and assessment.

You may not know the table that compares and explains different assessment systems we have shared with your teachers as well:
https://tanc.org.hu/wp/wp-content/uploads/2015/03/grading-system-BCDA.pdf

Concerning the work we have realized together this semester I think that it was efficient by it's regularity, discipline, sincerity. You know yourself how deeply, but I can tell in general you seemed to follow the values and guidelines offered by the school. Some of you were more active others less but nobody ignored and went against these possibilities.
This fact was reflected in your successful presence you performed in the three pieces presented in Trafó, where ALL the participants of each dance could show their maximum, and it's level was pretty high in general.

Congratulations to You, and thanks to your teachers!
Iván

Personale notes:

Jó helyen vagy, jól választottál. Az élet úgy hozza, hogy újra választanod kell és szerintem nem baj, hogy kettő és nem három év után. Te tudod jobban, de én nem hiszem, hogy a hivatásos táncos vagy akár a hivatásos művészi pálya, az amin legfelszabadultabban és sikeresebben érvényesülhetnek kivételes tulajdonságaid: őszinte becsületességed, közösségi figyelmed, keresetlen okosságod, szervező, vezetői képességeid. Akár így akár úgy ideje megtalálni a következő iskolát. Addig is menj olyan mélyre a fizikalitásba amennyire azt csak egy tánciskolában lehet.
Iván

Várnagy Kristóf

General notes to the group:

I am delighted with the work of the class, both on the individual and on the group level. This first half of the year has been characterized by focused, intelligent work. You all had different struggles. Some, on the physical, some on the mental&spiritual plane. But I appreciate your hard work and resilience, how you faced your problems and insisted on solving them. Therefore, I am going to award the whole class with excellent grades. Each one of you deserved it, but for different reasons: some for better technique, some for the systematic, consistent, persistence work. I am giving you all the trust, that it will be a stepping stone into the second half of the year, and that you keep up the spirit for the second part of the season. Stay focused on your goals, stay sharp.

Personale notes:

Nagyon sokat fejlődtél, értél az utóbbi fél évben. Szuper a tempó, de figyelj oda, hogy ne akarj túl nagy fokokat lépni egyszerre. Fontos, hogy kiegyensúlyozott legyen a gyakorlásod. Az erőnléti, és a koordinációs feladatokra egyaránt fordíts figyelmet. Amit most a sérülésed rehabilitációjából megtanulsz, azt hozd majd magaddal a hétköznapi gyakorlásba.

Bakó Tamás

You were active and engaged in the classes beside the injury. And slowly you are fully back which is very important in order to catch up and establish a steady practice.The material of the class is more and more familiar to you. You get an understanding of it. I see more stability and flow. Relationships of the body parts according to the whole, directions of the movements and their spatial relationships, orientation in general are better understood and organised.I would encourage you to find out more about details and connections, examine functionality and efficiency.
Keep up the good work!

WORKPLAN | 2020 January

Ezek a terveim:
-Mélyen belemegyek a feladataimba
-A fizikalitás valóságának mindennapos elérése
-Figyelek a testem reakcióira, üzeneteire, folyamatos testészlelés a cél.
Ami erre ösztönöz:
-Motiváltnak érzem magam, hogy még többet tanuljak magamról, másokról, világról a fizikalitáson(táncon) keresztül.

SUMMARY | 2020 June

Összefoglalóm leginkább erről a tanévről szól, de van benne utalás az első tanévemre is. Nagyon mozgalmas év volt ez számomra. Nagyon sok változáson mentem keresztül. Valószínű, hogy ez mindig így van, de most átéltem és éreztem a hatásait. És meg is engedtem, hogy megtörténjen néhány változás. Sokszor voltam nagyon lent. Ez volt életem első olyan időszaka, amikor a bizonytalan voltam. Nem tudtam emberekhez és szituációkhoz, szabályokhoz úgy igazodni, ahogyan előtte. Nem találtam a megszokott helyemet. Talán elkezdtem érezni a felelősséget saját magamért mindenki más helyett. Ez az új perspektíva leterhelt és leterhel, de nagyon sok ajtót megnyitott. Fizikalitást helyeztem a központba ebben az évben. Nem teljesen úgy történtek a dolgok, ahogyan elterveztem, de erősen tapasztaltam a fizikalitást. Az elején még mások voltak a céljaim ezzel a fókusszal. Talán technikai fejlődés volt a cél. Érzem, hogy fejlődtem tánctechnikailag sok mindenben. Ami legtöbbet segített a fejlődésben, amikor képes voltam megengedni magamnak és a testemnek működni és nem folyton működtetni kell. Ennek felismerésében nagyban hozzájárult a bokasérülésem és az azt követő időszak. Extra figyelmet igényelt a testem és én magam. Elkezdtem máshogyan megközelíteni a táncot, a mozgást, a testet. El kezdett érdekelni magában a dolog. Egy szempontból nagyon megkönnyebbültem, amikor ez elkezdett kirajzolódni bennem, de ugyanakkor nehéz volt elfogadni ezt a szituációt akármennyire is éreztem, hogy ez egy valóságos dolog számomra. Aktív voltam az iskolában sokkal inkább, mint az első évben: Sok-sok próba, gyakorlás, kezdeményezés és előadások. Nagyon sok lehetőségem volt táncolni, részt venni dolgokban és létrehozni táncokat. Örülök, hogy aktív voltam, és hogy éltem nagyon sokszor a lehetőségekkel. Kicsit úgy voltam, hogy mindent akartam csinálni, mert nem tudtam, hogy mit akarok. Minden egyes projekt, darab, program, ami táncos volt vitt közelebb és közelebb ahhoz, hogy hol a helyem a táncos világban. És most 2020.05.31.-én azt mondom, hogy a táncnak, mozgásnak, testnek a terápiás használata, pszichológiai és biológiai háttere és pedagógiája érdekel, és ezeknek kutatása. Visszatekintve minden projektem a suliban eltöltött idő alatt inkább a kutatása volt ember és ember vagy ember és test/tánc, ember és szituáció kapcsolatának. Örülök, hogy volt esélyem ezeken mind végigmenni. Az otthon töltött idő alatt is egyre jobban láttam, hogy milyen indíttatással dolgozom, és mit milyen minőségben gyakorlok, csinálok. Nem tudtam átvágni magamat. Én döntöttem megint. Ugyanakkor jó visszatérni az iskolába. Valahogy sokkal fentebbről, távolabbról, egyben látom most a dolgokat. Nem a részletekkel kell megharcolnom. Hogy jövőre hol leszek még mindig nem biztos, de őszintén örülök, hogy látom az irányomat és próbálom a legtöbbet kihozni és legtöbbet magamból belerakni abba, ami következik.

TEACHERS' EVALUATIONS | 2020 June

Farkas Zoltán

General notes to the group:

Minden egyes tanulónál a fegyelem, az akarás, odaadás, odafigyelés van. Ezzel nem kellett foglalkozni. Ennek eredményeképpen a tanult táncok ritmusában, stílusában, egységében, tánc típusában érthetőek, helyén vannak és stílusosan vannak eltáncolva. Mindenki a saját szintjének megfelelően teljesít (maximálisan). Mindenki tisztában van a korlátaival, de ezeket folyamatosan javítja, foglalkozik vele. Ezért ez egy nagyon inspiratív közösség, szívesen mentem hozzájuk tanítani. Olyan közös élményt hoztunk létre (kör legényes és az abból készített legényesek), ami egész életükre elkíséri őket. Ez az élményfaktor kell, ilyen helyzetet kell létrehozni. Ehhez ők is kellettek. Azért nem írok egyesével véleményt, mert látom, hogy mindenki tisztában van a teendőjével.

Angelus Iván

General notes to the group:

Dear Students! I think your group as a group could build up itself and you reached a very high level of cooperation by the end of the year: You have learned a lot from each other, You helped each other, You accepted and supported each other. The life was calm and moderated, even tempered. That is good for the calm development, accumulation. you did it and learned from it. The same time I think that you haven't gone really close to each other, didn't lived big cathartic moments together, you tolerated and respected each other so much that you were allowed to do anything, may be nobody would warn the other if anything happened. May be I am wrong and it happened time to time, just I remained out of those exciting, red-hot flaming situations, so valuable for an artist. May be you had them somewhere else and not in the school. The life in school was free from the active ignorance of the rules of cooperation, and active adversary actions. I gave more space and time to mistakes and omissions, misunderstandings, and it was very much up to you if you lived with certain possibilities or you missed to profit from them. I think it was a good strategy. Who and when wanted, to do something could learn from it, and who didn't want or couldn't was allowed to loose that possibilitiy. It's very good to know that (almost) all of you seem to find a good solution for the next year, I think we could encourage and help you. With the 7 of you we have to speak about the next year's common tasks and possibilities. I will be strict about my evaluations.I think you ALL developed a LOT, and you ALL can SUCCESSFULLY further develop. When I evaluate your development satisfactory or excellent I make a difference of how far you could get if you did everything possible. Especially with last year students I also wished to relate your actual state to an external general level of a beginner professional dancer.

Personale notes:

A legutóbbi személyes találkozás során azt hiszem sikerült összefoglalni és megérteni a lényeget. Csak emlékeztetőül írom: Akár, művészet, akár pedagógia, akár önfejlesztés: a maximum a minimum. Ami nem kell ereszd el, ami működik: vidd magaddal.

Mikó Dávid

General notes to the group:

This special period was a great opportunity to develop your own working methods. As you can see, circumstances can change quickly, so it is worthwhile to create a system in which your professional life can remain constant. The individual work you further develop and extend into other areas of your life will make you independent of world conditions. Thats the true power and freedom when you draw your path with your own hands … and it's persistent, continuous, never-ending work. Enjoy the flow!

Personale notes:

Gyakran elkalandozik. Ha mentálisan aktívabban lenne jelen akkor gyorsabban léphetne előrébb. Tanulhatná jobban és gyorsabban olvasni a mozgást, valamint minél hosszabb szekvenciákat rögzíteni.