FARKAS KÁMEA

WORKPLAN | 2017 September

-decemberig megtanulni angolul olyan szinten hogy eltudjak beszèlgetni a külföldi diákokkal is hosszabban,rèszletesebben mert ez egyenlőre mèg nagy gát számomra
-balettból a balance helyzetek folyamatos  fejlesztèse, a felèvig kinyujtani a bal spárgámat annyira mint a jobbat , a központomra jobban koncentrálni mert hajlamos vagyok kiengedni a hasizmaimat ès a tèrdeimre is odafigyelni higy amikor kell akkor legyen átnyújtva  (ezeket novemberig tudatositani magamban),a vádlim ès a belső combizom erősítèse
-a tekintetemet ne szegjem le a földre!(október vège)
-kontaktnál ne tartsak attól hogy nem bírnak el a súlyom miatt (november)
-megtalálni azt a súlyt ami ideális a számomra ès lefogyni annyit februárig
-a kreatív feladatoknal első körben ne fagyjon le a kreativitásom hanem már egy egyből munkára kèpes tudatállapotba kerülni (május)
-határozottabban,egyenesebben kommunikálni (január)

SUMMARY | 2017 December

Az elmúlt félévben a tanárok nagyon sokat tágította a látószögemen. Az új instrukciókat, szabályokat, véleményeket, tapasztalatokat (mint fizikai, mint szellemi értelemben) amiket kaptam azokkal vagy könnyen tudtam azonosulni az első pillanattól és örömmel dolgoztam/foglalkoztam velük vagy pedig kevésbé. Ezt a belső hullámzást nagyon intenzíven éreztem az év elején, amitől változó teljesítményt és hangulatot tapasztaltam magamban. Ezt a változékonyságot tovább fokozta bennem az, hogy nem tudtam mit kezdeni az önbizalomhiány érzésével, mert ha folyamatosan csak azt érzem, hogy rossz vagyok, rossz vagyok, akkor a kreativitásom leblokkol. Ami nem jó és haragos is voltam sokszor magamra e miatt. Tudom, hogy nem függhet ettől a kreatív munkám és próbáltam (próbálom) elszeparálni ezt a két dolgot egymástól. Főleg az őszi szünetben foglalkoztam sokat ezzel fejben és úgy tapasztaltam, hogy novembertől (nem hatalmas mértékben) de már könnyebben tudtam venni ezeket az akadályokat. Végre elkezdtem élvezni a kreatív dolgokat a suli falain belül is mind a mellett, hogy tudom még sehol sem tartok és csak előre, előre, előre.

Az év eleji munkatervem elég foghíjas volt, de első sorban, ami fontos volt akkor számomra az a balance-om,központom használata fejlődjön és ebből a szempontból boldog vagyok, mert a Tibor rengeteget segített ebben. Hihetetlenül jól látja, hogy miért kell szólni nekem mit, kell erősítenem és elengednem. 5év alatt nem tanultam annyit balettból, mint az elmúlt pár hónap alatt. A legérdekesebb az számomra hogy minél többet értek meg belőle annál kevésbé izzadok és fáradok el benne. Elkezdtem megérezni milyen lehet táncolni a balettben.

A néptánc órákon kezdetben nagyon furcsa dolgot vettem észre magamon. Ha volt olyan lépés kombináció, ami ismerős volt vagy hasonlított egy-egy streetdance /house lépésre akkor pikpak felfogtam aztán a következő pillanatban mutatott valami olyat a Batyu, amit sose láttam és kész lefagytam. Aztán amikor próbáltam megérteni, megtanulni az újat nagyon nehézkes volt, mert baromi gyors a tempó és szemmel sokszor nem bírta felfogni mi történik. És persze Batyu folyamatosan mondja, hogy ne másoljunk, ami érthető, de kihívás nem a szememre hagyatkozni. Most már jobbnak érzem a helyzetet sokkal könnyebben „látom” a zenét és ez által gyorsabban fogom föl az új dolgokat. Egy valós fejlődést érzek hallásomban és koordinációmban.

A különböző modern órákon mindig úgy éreztem, hogy nulláról indulok pedig tanultam már az alapokat (persze ez alól kivétel Tijen, Marco és Alagado órái) de nagyon jót tesz nekem, hogy más és más megközelítési szempont alapján tanulhatok. Ez rugalmasságot ad az újabb és újabb stílusokkal szemben. Egyszerűbben, tisztábban látom az adott tanár technikájának alapját.

Kontakt és partnering órákon újra fel kellett erősítenem az érzékelésem. Túl sok ideig táncoltam ugyanazokkal az emberekkel tavaly tanévben és a félévben elkezdtem visszanyerni azt a figyelmességem, mint amikor először találkoztam a kontakttal. Mondhatni ellustult az érzékelésem az évek alatt mivel nagyon jól ismertem már azokat az embereket, de itt hogy mindenki nagyon más figyelmesebbnek kell lennem, amitől jobbnak, érzem a helyzetet.

Végül az angol. Nagyon küzdök vele, de próbálom minél többet használni, kevésbé zavarba jönni, ha megszólalok, de nem könnyű. Az angol órák borzasztó hasznosak és próbálom mindig beleépíteni a kommunikációmba az órákon tanultakat. Az a csoporton belül már szabadabban tudok beszélni (magamhoz képest) de a B csoportnál még érzek egy fajta gátat, amit én építettem ezzel, de dolgozok, rajta hogy egyre vékonyabb legyen ez a fal és szép lassan eltűnjön. Sok támogatást kapok a többiektől és türelmesek velem szemben, amiért nagyon hálás vagyok.

TEACHERS' EVALUATIONS | 2017 December

Angelus Iván:

Dear Group A members!

In general I can tell you that you – the group as a unit – seem to have built up a good balance of keeping your individual development in the centre and the same time, learning how to know more abut each other and how to accept each other. Sometimes it will be good to be more independent and proactive to encourage each other a bit more to organize, accept and focus on open possibilities, potentials, obligations, time frames, deadlines, etc. If the group is more efficient, everybody's own efforts will be more efficient. (And vice-versa.)

Anyway the time  – four months or more – of assimilation, integration should have been finished. Once you know and understand the local processes, methods you should concentrate on the successful use of them in order to reach your own goals, why you joined BCDA. This process will be complete when you finish the first year, a full study cycle. 

Iván

Kedves Kámea!

Azt gondolom, hogy az akadályokat sikeresen elhárítod, elhessegeted majd, meg fogod találni az utadat. Én sem tudom még pontosan, azt hiszem Te sem, de majd megtalálod. 

Ritkán látlak felszabadultnak – egyre gyakrabban -, de még mindig ritkán. Te szeretsz is, tudsz is táncolni, élvezd, hogy erre itt sok lehetőséged van és próbálj ki mindent. Remélem a második féléved nyugodtabb, kiegyensúlyozottabb lesz, jobban tudsz majd haladni. 

2017. december

Iván

Szegedy-Maszák Zsuzsanna:

Enthusiastic and curious group, lots of questions, comments and input. Some are very knowledgeable on art, others seem to have some difficulty relating to some of the subject matter (biblical, mythological and historical narratives). Class discussions are sometimes so lively that we run out of time and are unable to finish the material I wanted to cover during the given class period. The atmosphere is mostly upbeat, although I understand that sometimes after several hours of physical workout it is hard to suddenly sit down in a dark room and listen to a lecture. Overall I have the impression that most of the students would rather have more visits to exhibitions. 

Overall she remains mostly quiet during class, but nevertheless appears curious and eager to learn. 

Tijen Lawton:

Unity of the body as a whole, as a personality, that needs to be further investigated and nourished by finding strength though understanding that your body working on the floor and your body standing and moving in space are the same, organising your body as a surface, as a core and in it’s extremities .A lot of the work is in analysis of detail and risk taking.Continue work on connectivity throughout the body, using both the body as a whole as well as in extreme detail to be able to elaborate with further elements and dynamics.

The body sometimes looses its physical energy and dynamic when the mind takes over too much. Do not loose this thinking with the mind, but try and work together with the physical thinking and the trust you can find in the physical intelligence. Work on this connectivity through out the whole body through a form of body consciousness that allows for strength, abandon and control. Bring the floor support to standing work and find a more powerful core, by investigating further your upper/lower body connection. Work with the ground even when you are standing and moving in space to be able to elaborate further with detailed risk. Think about the space you create with your body. Risk the abandon further, find and understand the control through your core and extremities and then deviate. Really looking forward to continue this research together.

Mészáros Máté:

Nagyon jól tudtad az óra anyagát elsajátítani és gyorsan feljlődtél. pontos és türelmes vagy ami segíti a többiek munkáját is.

Marco Torrice:

The group was generally really attentive and communicative, carrying on a light concentration and opening an honest and efficient space of questions and observations.

I encourage her to keep focusing on the mechanics that produce this or that movement and not just on the shape of it. Sometime with need to let got of aesthetics result in order to deepen the possibility of what we can do.

Szemessy Kinga:

 In general I found you being a very intrigued group with trust and curiosity towards me and the class content. Keep these good energies and the curious listening to each others.

Csöndes, de éles figyelmességgel vagy jelen az órákon; inkább a kis csoportos feladatoknál nyílsz meg. Ennek okát – teljes megértéssel – az angol nyelvi kifejezés, és az új tánctörténet órás szemléletmód kihívásosságában látom.

Bögöthy Ádám:

Kámea hozzáállásával, munkájával nagyon elégedett vagyok: mindamellett, hogy óráról órára érezhető a készülés, fontos számomra, hogy rendelkezik zenei érdeklődési körrel is, ami nagyban könnyíti a haladást. Tanulmányaiban megfelelő tempóban haladunk, meglátásom szerint jól tudja beosztani az idejét. 

Kováts Tibor:

Kedves Kámea! Elégedett vagyok az első féléves munkáddal!  Folyamatosan, motiváltan dolgoztál. Az instrukciókat értetted és igyekeztél őket  megvalósítani. Szeretem, hogy nem hullámzik a lelkiállapotod és így nap, mint nap a megoldandó feladatokra tudsz fókuszálni. Az adottságaid jók, igy bármit el tudsz sajátítani amit csak akarsz! Kicsit visszahúzódó vagy , szeretsz a háttérben maradni. Nyugodtan gyere ki a fényre, akard megmutatni magad! Vállalj több kockázatot! Szépen fejlődsz. Köszönöm a munkádat!

Bakó Tamás:

You have lot of experiences with learning techniques and forms. And Contact is one of them. But clearly you work hard to gain more understanding, enrich your dance and access newly to the form. The practice brings new perceptions and experiences. As you said, dancing with your group opened unused layers for you.

You are supportive and attentive, strong and physical that makes you a fine partner. You are a natural mover improvisation is a goldmine for you.

Keep explore to find new tools to meet your purposes! 

WORKPLAN | 2018 January

-A kreativitásom függetlenítése a napi hangulatomtól,állapotomtól.Új mozgásminőségek keresése.
-új tapasztalok begyűjtése és megértése (nem csak érzékelése)
-kommunikácóm fejlesztése a közösséggel és a tanáraimmal szemben (angolt továbbra is tanulni tanulni)
-felszabadultabban megélni a napokat
-baletton továbbra is a központom erősítése(balance),ne feledkezzek meg a talp és talaj kapcsolatáról(használatáról),forgások befejezése (megérkezés) , mellkasom/vállövem ne feszüljön be túlzottan
-különböző modern technikák alapjának megértése.Honnan indul a mozdulat?mi vezet?milyen a minősége?
-néptáncon arra törekedni hogy meghalljam a lényeget nem csak lemásolni

SUMMARY | 2018 June

Lelkileg a második semester nagyon nehezen indult. Sok iskolán kívüli probléma, konfliktusok családon belül nagyon instabillá tettek. Egyik nap teli motivációval  keltem majd másnap azt se tudtam miért csinálom én ezt?Miert akarok én ezzel foglalkozni? Miért nem csinálok valami kiszámíthatóbb, egyszerűbb dolgot az életemben?Összesegében nagyon rapszodikus napjaimat éltem januárban és februárban. Aztán ahogy közeledett a Mu színházas hét és elkezdtünk a Kilencest próbálni megjött a kitartás és nem hagytam hogy befolyásoljanak a külső problémák és végre kiálltam magamért. Nem hagytam hogy el nyomják bennem a motivációt azzal hogy bűntudatot próbálnak kelteni bennem. Drasztikus változások történtek amiért most már nagyon hálás vagyok. Így  kiegyensúlyozott vagyok most a motivációm szempontjából és nem félek már úgy a konfliktus helyzetektől, jobban kiengedem a hangom ha a helyzet úgy kívánja.
A technikámra pedig kihatott ez az egész belső változás. Sokkal könnyebben tanulom meg az új dolgokat,figyelmen kívül hagyom azt amit már tudok és arra koncentrálok ami még nincs a testemben és ha érzem hogy kezdenek jönni az ítéletek hogy nekem ez nem megy még, nehéz, majd legkozelebb.. stb akkor arra gondolok hogy nincs legközelebb mindig most van és kész, mindig csak most tudom megpróbálni hogy sikerüljön. És mindig az aznapi testemmel, állapotommal kell megtanulni dolgozni. Hogyan lehet felhasználni a fáradságot, levertséget, szomorúságot, stresszt…és a társai.Úgy is mondanám hogy 'én tudat' nélkül (tehát nem veszem figyelembe azt hogy mi volt előtte hanem megfelmérem magam, hogy milyen állapotban vagyok fizikálisan és mentálisan és hogyan lehet az aznapi jelenlétemet a lehető leghatékonyabban használni) vagyis egyeszerűen, tiszta lappal állok neki és így sokkal gyorsabban és mélyebb minőségben tudom eljutattni az új információkat a testbe.Nem tudom mennyire érthető ez így de a lényeg hogy sokkal boldogabb vagyok mert az apró siker élmények nap mint nap, óráról órára sok erőt és kitartást adnak pluszba. Talán most kezdtem el hinni magamban.
Lehet túl pozitív vagyok és kritikusabbnak kéne lennem ezzel az időszakkal kapcsolatban. De tényleg  boldog vagyok az úton amit elkezdtem és ehhez kellett minden rossz nap és bukás és kelleni is fog még, hogy rajta maradjak. Mert fognak jönni még nem kívánt helyzetek de ezek után már úgy fogok hozzállni hogy ez a fejlődésemért van és ha végig mentem rajta és megoldottam akkor tanulok belőle valami újat.
Jó kis kliséket sikerült felsorakoztatnom de igazak és már nem csak ismerem őket hanem tapasztaltam és az enyémek.Hálás vagyok érte.

TEACHERS' EVALUATIONS | 2018 June

Angelus Iván:
General notes to the group: Group A's cohesion, general level of demand, work intensity is far from an efficient state. Low levels are very low, higher levels are not very high. Differences are big and do not converge. Tasks mostly remain asks: both on individual and on group level are almost never completely fulfilled. The acceptance of mediocrity is a danger. The often tired and depressed atmosphere + the lack of successful initiatives, playfulness, joy doesn't help successful learning.
Talent is still present, strong motivation is there on the level of words, but persistence, diligence, high energy, stability, concentration, health, self demand are missing from daily practice in general.
I have added a short categorization: Excellent, good, weak, failed. All refer to your actual state as a prospective contemporary dance performing artist from my point of view as your teacher. Do not accept, improve.
Personal notes: Egy ideje célirányosabban, fegyelmezetteben keresed az utadat, mintha más fokozatra kapcsoltál volna. Azt csináld, amiben jó vagy, abban sem vagy elég jó, van mit tenni, de azt érdemes. A többi majd jön. SOKKAL több és többfajta, huzamosabb és kifinomultabb foglalkozást igényel ez az út. Ha nem álmodozol róla, hanem csinálod – keresve az intelligens, hatékony gyakorlás útjait – napi pár órában, lesz eredmény.

Bakó Tamás: 
Great working attitude, you are attentive responsive and hardworking in the classes. There is focus and engagement. And I see more and more clarity of the physical qualities and trust towards yourself as your confidence is growing. The support and awareness toward structure and alignment is constant and well cared. Strength and elasticity meets harmoniously. You are strongly grounded in your body and movement. Coordination, relationships of the body parts according to the body movement and space are understood from the inside and related. Great work!

Szemessy Kinga: 
Mindig tágra nyílt tekintettel figyelsz; azt hiszem, jó vagy abban, hogy megtaláld, mi az adott témában, ami téged mérhetetlenül izgatni kezd és kérdésekkel bombáz. Ezeket kár, hogy nem mindig osztod meg az órán, de talán utána igen. A csoportos feladatokban többnyire a csöndes, de megbízható támasztó szerepe jut neked, az egyéni munkák tekintetében pedig kimagasló az igényességed.


Tijen Lawton: 
Focus on connectivity and awareness…a mindful training of the brain and body.Challenge the physical intelligence, strength and movement capacity.
This is an intense a difficult way of working, it takes time, and the results are rewarding and can create a versatile dancer or performer. Therefore patience ant persistence are essential. Work is needed to continue to find the centre and grounded force through connecting the extremities of the body through the centre and using the floor work to establish a base of strength and support. So using the transfer of weight in the floor work and searching for all possible points of support and resistance…combining fluidity and strength and then incorporate it into standing work and moving in space. Focus on the inside space and not only the execution of movement and therefore investigate a more in-depth focus and deviate further from your already strong base.
 

Joe Alegado és Csasznyi Blanka: 
General notes to the group: We would like to make a general comment concerning the students. We feel that, even though each of them are individuals with different needs and capabilities, as a group, we find them to be very inspiring and supportive of each other. Whenever one person is missing from class or is experiencing a difficult time in life, the others step in to create a support system by helping with movements from class or with words of encouragement. This communal approach is a very positive step in the direction of resolving issues arising from misunderstandings in movement concepts and principles, or life situations. As mentioned before, each student has individual needs and capabilities. In the Alegado Movement Language, there are very basic principles which, when discovered, can determine the quality and focus of every individual’s source of movement. One very basic principle is the acceptance of gravity and its effect on the quality of the movement. The dropping of the head in its forward descent to the basic curve, is one of the principles we have chosen to focus on. As a group, we have seen progress in the students as they have begun to embrace the idea of surrendering their weight to gravity. This action has accomplished several things: 1) the conquering of fear 2) the effect on each student’s plie 3) the student’s ability to use that plie in shifting the pelvis 4) the application of a strong and active core and how all of these elements are applied to translate into a musical and physical expression of the body through movement. This has been a focus in class because, in doing so, it will help resolve the difficulties a dancer has when trying to access their deepest, most organic connection to the earth. When this release of the body’s unnecessary tensions happens and their weight begins to fall without fear, the student’s ability to risk grows, their awareness is heightened, their musicality is awakened and their confidence in moving through space becomes a natural force of energy. We will now continue by using these class objectives as the basis for all comments.
Personal notes: Both Blanka and I agree that Kamea has a good idea of how to apply the concepts and principles within the class process, to the actual movement. It is evident she has had some technical training in her past but, in her case, this additional training is secondary to her hard working attitude which creates a motivational effect on the group. The others feel her energy and purpose and so, it’s a positive and inspiring energy in class. Her awareness of how a movement transition can generate power is a quality she has, instinctively, applied to the movement vocabulary in class. As teachers, we are looking for how a student can take the exercises in class and transform them into physical communication. Kamea takes that initiative as we see her creating a strong physical and visceral line through the class choreography.
 

WORKPLAN | 2018 September

Technikai fejlődés:
Balett:központ tudatos használata,balance helyzetek, forgások fejlesztése.
Kortárs tánc technikák: az adott technika alapelveinek megértése és használata improvizációkban.
Néptánc: lépések, kombinációk megértése, tanulása a ritmuson keresztül
Erősítés:boka és lábszárizmok, központ (has fal), belső combizom, hátizmok.
Nyújtás:csípő, hát és mellkas nyitása.
Kreatív projektek:
-kívülről alkotni
-tiszta és érthető kreatív feladatok adása a táncosoknak a munkafolyamat alatt
-kommunikáció fejlesztése feléjük
Személyes fejlődés:
-több vélemény alkotás (pl.körbeszélgetéseknél,fórumokon)
-több közös programban való reszévétel csoporttal
-angol nyelv fejlesztése

SUMMARY | 2018 December

Átfogóan mi jellemezte ezt a semestert?
-hullámzó teljesítmény, erős motiváció, túl vállalás vagy alul vállalás, hibák, bukások és apró pozitív változások lépésről lépésre
Technikai fejlődés:
-az új információk felhasználása és beépítése teljeskörűen (pl.baletten szerzet új infó hogyan jelenik meg néptánc órán vagy akár csoporttal/tanárral való kommunikációban)
-a már tanult dolgok mélyebben való megértése, a technikák alapelvein alapuló rendszeres improvizációk segítették legjobban ezt a folyamatot
-alapvetően többet improvizáltam mint az előző évben és ez fizikálisan és mentálisan is újabb rétegeket nyitott meg és nem mellesleg több motivációt és jobb kedvet ad a mindennapokhoz
-az individual work egyre hatékonyabb több féle napi tervet kipróbáltam és egyenlőre szeretném folytatni a keresgélést mindennap hogy az nap mi lehet a legjobb terv arra a másfél órára, vannak fix pontok de nem túl sok hogy teret hagyják a szabadságomnak viszont keretek között tartsam
Kreatív projektek:
-ebben a félévben hibáztam a legtöbbet, ami talán jó is rossz is. Per pillanat örülök hogy sokat hibáztam mert számomra ez egy nagy lépés, hogy ne jó diák akarjak lenni hanem önmagam, ami most nagy kérdés bennem is hogy kicsoda micsoda de egyenlőre azon vagyok hogy őszintébben reagáljak magam és mások felé és megfigyeljem ne pedig elítéljem minden mozzanatok, gondolatom. Ezek után könnyebben tudok változtatni és új dolgokat tanulni.
-Trafó élmények és tapasztalatok:
Első sorban nagyon hálás voltam a lehetőségét hogy ennyi mindenben résztvehettem. A próba folyamatok mindegyike sokat nyitott a személyiségemen.
Leó rámutatott arra az erőre, ami bennem lakozik de egyenlőre még csak pislákoló láng viszont érzem hogy szép lassan ez a felszínre bukik.Bízom magamban és dolgozom rajta.
Az Intermezzo sok hiányosságomra és frusztrációmra mutatott rá. Dolgozom ezeken is.
Nejának sokat köszönhetek mert talán a Big Susanen való munka segített a legtöbbet hogy nyitottabb, szociálisabb, közvetlenebb és őszintébb legyek a suliban és a suli kívül is. Nagyon szerettem velük dolgozni fizikális határokon és a közös gondolkodás, döntés lehetőségeit feszegetni.
A Trafóban töltött két nap új színházi élményeket adott eddigi tapasztalataimhoz.Nyugott hangulat és hatékony munka jellemezte szerintem. Volt mindenre elegendő idő. Jó volt kizárni arra a két napra a külvilágot és a színházban lenni maximálisan. Igazándiból szívesen lettem volna még ott pár napot. Amikor vége lett nagy ürességet éreztem nem tudom egyenlőre hova tenni de érdekes élmény volt de talán a legmeghatározóbb pillanat azok a másodpercek amikor még vártunk a függöny mögött hogy kimehessünk a színpadra, azok a pillanatok nagyon másak voltak. Nem is tudom most még behatárolni milyen érzés mert ahhoz túl friss élmény de kifejezetten új és más jelenléttel tudtam a színpadon megjelenni.

TEACHERS' EVALUATIONS | 2018 December

Angelus Iván:
General notes to the group: 
In this semester I had the chance to meet all of you in the three main territories of our school: 1. sharing new information, 2. developing your creativity, 3. developing your social skills. I feel myself and you successful in point one and two, and I have hard time at point 3. with all of you. This is because of the social environment surrounding us. Solving this difficulty is the task itself. The level of cooperation and sincereness is that makes difference in the common success.

My short evaluations will be strict and related to your development related to school requirements:
I will tick Excellent box at who are developing well, basically in harmony with school guidelines, hopefully will reach their goal to become a professional contemporary dancer.
I will sign Satisfactory/Good at those who could make (much) more in their own sake.
I will sign Failed at those who do not live with their possibilities and should change their attitude in order to become more successful or to those who are on the right way to find their own direction that may be out of the school's profile. It can be considered a success too. Failed may mean you have to work on your trajectory out of school or it may mean to stay in school but work on a higher level.

Personal notes:
Megindultál egy természetes uton, sokat fejlődtél, csak így tovább! Ez akkor fog sikerülni ha az előrelépések eredményeit megtartod és nem lépegetsz vissza. Hamar itt lesz az iskolai védettség vége és nem lesz könnyű az általad vallott értékek útján haladni tovább. Dolgozz, táncolj sok társaddal, merülj el a test világában

Kováts Tibor:
Szeretem, ahogy dolgozol, mert mindig azt látom, hogy jobb szeretnél lenni. De mostanában azt érzem, hogy ez nem mindig sikerül. Ingadozik a koncentrációd, néha szétesik a tested. A forgásaid dinamikusak, de a tengelyed megtartása, nem mindig sikerül. Kis pontatlanságok is bejönnek a lábtartásoknál. Minden lehetne több! Mélyebb demi plie, magasabb relevé , kifelé a passé helyzet, pontosabb lábfej munka pl: developpe előtt, féltalp spicc és ugyan ez visszafelé. A Grand battement jetté lehetne gyorsabb és magasabb. stb. Remélem a második félév még jobban sikerül! Köszönöm a munkádat!

Várnagy Kristóf:
General notes to the group: 
It is my general note, not only to group A-B, or C but for the whole of the students, that it is a heartwarming how you grew into a good and functioning community. It is great to see you supporting each other.

Personal notes:
You are very precise, almost to the point where you, as a performer, disappear behind your activities. I would invite you to losen up a little, give space for your personality, interpretation to come across.

Urvi Vora:
General notes to the group: 
After my brief, intensive interaction with everyone, I have very much enjoyed reading the diverse essays from all of you – very different approaches, levels and processes. My feedback is focussed on your essay and I hope it helps you think of how to push it forward from here as there is always much more to do.
Good luck with all your future plans and upcoming work in the school! It was wonderful to see all your thoughts turn into something on paper!

Personal notes:
The approach and the analogy is interesting but it could be developed further. I see many possibilities listed but none of them have been explained further or made part of the argument. Hence, they remain disconnected and confusing.

I encourage you to think about how you would lengthen it so that the reader can understand your point more clearly. Instead of listing ideas, how can you explain them. Further, what makes this paper philosophical? How can you create a clear argument that leads me to understand your point in a holistic manner without getting lost? Some of your points are quite didactic – how can you not give guidelines but research these questions? What is the validity of these claims?

While it is an interesting proposition, the essay requires the reader to fill in the blanks and search for an argument, which should be ensured from your side.

Bakó Tamás:
I appreciate a lot your devotion and humble work. Dance is made full on in the classes. You have a clear understanding of the body supported by agility and listening. Movements forms energy and connections are related and intelligently organized. You have immediate access to the material and it meets with more and more stability and complete practice. Your skills and potentials are present investigated and carried through. Great work!
 

MENTOR'S SUMMARY | 2018 December

 

WORKPLAN | 2019 January

Classes:
Balett: – központ erősítése, tudatosabb használata
-légzés nem elfelejtése, összehangolni a test munkájával
-mellkas laza, nyugott
-lábfej artikuláltabb munkája
-oppozíciók megfigyelése, használata ("finomhangolása")
-korrekciók: erősítés: talpizmok, vádli, belső és hátsó combizmok, hátizomok, nyújtás: hát felső szakasza, medence és vállöv.
Néptánc: – továbbra is a ritmikán keresztül megérteni a lépést/figurát
-meg figyelni a láb munkája mellett a test többi részének munkáját, reakcióját.Mit adhatok hozzá és mit nem?
-dinamikai váltások próbálgatása
-folytatni egyénileg a tanultakkal való improvizációkat
Kortárstánc technikák:
Az adott technika mélyebb megértése azon keresztül hogy adok egy kis teret a szémélyiségemnek ami ki tud jönni általa. Ehhez szükséges hogy az órákon próbálják mindig a legnaturálisabb,tisztább tudataállapottal jelen lenni.
Kreatív folyamatok, projektek:
-Jobban megfigyelni mi is az ami igazán érdekel
-nem nagyobb tervet előkészítési mint amit el bírok, de nem is megalkuvónak lenni. Feszegetni a határt lépésről lépésre.
-egyszerűbb, tisztább ugyanakkor mélyebbre vihető projekt tervek
-nyugottnak, higgadtnak maradni a munkafolyamatok során amikor az a stresszes fázisához is érkezik (folyamat felénél általában) és figyelemmel, megértéssel feloszlatni az aggodalmakat,így több teret adva a valós munkának.
Személyes dolgok:
-rajta maradni ezen az egyszerűbb, őszintébb fejlődési útvonalon
-nem jó diáknak lenni de jelen lenni és élni a lehetőségekkel
-Ezt az összes apró gondolatot kezelem ugyanannyira apró alkotó elemenként mint egy nagy egységként.
Nem utolsó sorban de ne felejtsem el hogy szeretek táncolni.

SUMMARY | 2019 June

Őszintén szólva most olvastam vissza hogy mit is írtam a Januáry munkatervebe. Nem valami igényesen írtam meg és látszik rajta hogy csak túl akartam lenni rajta. Nem voltak nagyon új és megpróbáltató terveim magammal szemben viszont ennek ellenére nagy általábosságban tudtam fejlődni azokon a területeken amik benne voltak de nem ezek a legmeghatározóbb tapasztalatok az elmúlt szemeszterből. Az első meghatározó élményem az első hét volt Januárban amikor elég szabad hét volt, csak egy óránk volt reggel és utána lehetett használni a stúdiókat próbákra és egyéni munkára. Nagyon élveztem. Naponta minimum 5-6 órákat dolgoztam bent egyedül. Nagyon élveztem hogy adhattam időt és teret magamnak de főleg magamban. Egy bizonyos fajta könnyedséget találtam meg a munkafolyamatban. Egy érzetet ami aztán meghatározás ezt a félévet számomra. Nyitottabb lettem tőle. Kevésbé féltem a bukásoktól sőt valahol vártam is őket mert éreztem hogy a mindig "jónak" lenni stratégia nem fog működni és nem is működik. A hónapok teltével nem is katerigozáltam őket úgy hogy "jó" vagy "rossz". Azt figyeltem meg milyen változást váltottak ki belőlem és ha változott valami az alapjában már nem tud "rossz" dolog lenni. A második fontos tapasztalatok közé sorolnám az előadásokat és az azokra történő felkészüléseket. Nagyon hálás vagyok értük mert sok mindenben szerepelhettem és a színpadi körülmények mindig felnagyították az aktuális problémámat amire gyorsan kellett reagálni és változtatni. Ezek talán a legmaradandóbb változások bennem de inkább úgy mondanám hogy csak el induló folyamatok amiken tovább dolgozhatok.Sajnálom hogy a kreatív projektekben igen sokat hibáztam. Mindig túl vállaltam magam és nem bírtam egyszerre vinni. Ez még mindig nagy problémán amin jövőre radikálisan változtatni kell. A harmadik és egyén utolsó fontos észrevételem magammal szemben az a workplanem utolsó mondata ami szó szerint idézve "Nem utolsó sorban ne feledkezzünk meg arról miért szeretek táncolni." mondat határozta meg legjobban ezt az időszakot. Mindig szem előtt tartottam akármennyire mélyponton is voltam ez mindig kisegített. Nem tudom még megfogalmazni mi az pontosan de ez az egyszerű mondat mindig visszaadta a kellő motivációt és tudatállapotot ahoz hogy nyitott legyek önmagammal és a társaimmal szemben.

TEACHERS' EVALUATIONS | 2019 June

Thimai Nguyen

General notes to the group:

WHILE DANCING
1-Don’t forget to include the head and the sternum in your dancing.
2-Use the momentum of each part of the body to go from one movement to the other.
3-NO NOISE on the floor: The body should melt while going to the floor, and when you run
the weight should be in the front of the foot.
4-Hands, arms long, alive always, reaching out.
5-Legs, ankles and pelvis release fully. FOR REAL!
6-Take care of every transition in what ever you do.
7-TAKE YOUR TIME- ENJOY- PLAY!! Challenge the public and yourself, tease or choose an
angle to approach the public but it should not be mental. You have to jump in the swimming
pool and warm up the water yourself.
8- STOP THINKING. FEEL.
9- Be connected with the other dancer in the room, use and play with there body rhythm, an
intelligent dancer is someone that feels and sees everything. Let go your instinct.
10-RUNING: Never on your heels, the body should be in a diagonal, and the leg behind HAS
TO BE far away and long. NO SHORT LEGS.

Personal notes:

Strong dancer. Good willing.
Stop thinking and make improvisation where you are totally connected with your body, forget about the facing front. Use diagonal.
Use the momentum of the part of the body to go from one movement to an other, exaggerate!!!! Use the breath, use a lot the suspension.
Take your time! Run not being on you heels!!! Push the floor with the feet, direction of the body diagonal with long leg behind!!!
 

Isabel Duarte

General notes to the group:

Group A & B were very receptive to everything I bring to class and every task I proposed for them to do. everybody dedicated and worked hard for the workshop. wonderful to see such enthusiasm.

Personale notes:

didn't come to the presentation, but worked very well during all week

Várnagy Kristóf

General notes to the group:

Dear ppl,

This term, due to holidays, and other scheduling reasons I have had considerably less time with you than during the first semester, so I have less material to work with. However, I wish to reflect on your progress from the first term to the second.

Also, I would like to be transparent about my grading system, and hereby give you an explanation, what means what. So as your teacher I have to grade your work on the following scale: Fail, Satisfactory, Excellent
-fail: you can fail by not attending enough classes, or by not achieving adequate progress
-satisfactory: you are being present, however not sufficiently consistent in your work, or not fully embodying yet the concept of the class
-excellent: you can score excellent if your process is clearly seen in your work

Personale notes:

You have improved quite a lot both as a character and as a performer! All the hard work is paying off, however, I would say sometimes you work too hard.

Kováts Tibor

General notes to the group:

Mindenkinek nagyon köszönöm a munkáját! Köszönöm a sok fontos és hasznos feed back-et, amit írtatok nekem! Igyekszem ezekre figyelni és beépíteni a mindennapokba és biztos vagyok benne, hogy jobb tanárrá válok ez által! Azoknak, akik maradnak az iskolában, további jó tanulást a következő tanévre! Azoknak, akik befejezik a tanulmányaikat, nagyon sok sikert és kitartást kívánok, alkotóművész és előadóművész pályájukhoz.Mindenkinek nagyon köszönöm a munkáját! Köszönöm a sok fontos és hasznos feed back-et, amit írtatok nekem! Igyekszem ezekre figyelni és beépíteni a mindennapokba és biztos vagyok benne, hogy jobb tanárrá válok ez által! Azoknak, akik maradnak az iskolában, további jó tanulást a következő tanévre! Azoknak, akik befejezik a tanulmányaikat, nagyon sok sikert és kitartást kívánok, alkotóművész és előadóművész pályájukhoz.

Personale notes:

Nagyon meg vagyok elégedve a munkáddal! Szépen, folyamatosan magas színvonalon teljesítesz! Látszik, hogy megvan a terved és azt végre is hajtod. Egységes a tudásod és szinte minden területen egyformán tudsz fejlődni, ez elég ritka! Én szeretem, ha a könnyed lágy mozgás keveredik a dinamikus mozgással. Ez színesebbé teszi a mozgást. Ebben látok még fejlődési lehetőséget. pl. grand battement jetté ,a felsőtest, fej, kar formás, de laza, a lábfej a talaj használatával gyorsan és szabadon repül felfelé, a csípő szabad, hogy magasra menjen a láb és a visszafelé érkező lábat kicsit befékezve, lassítva a mozgásán, levezetjük és a talajon keresztül az aktuális pozíciót érintve bezárjuk a lábat. Ezek a dinamikai játék lehetőségek, az ugrásoknál, forgásoknál és szinte minden lépésnél megvalósíthatók! Dolgozz rajta a jövőben! Nagyon köszönöm a munkádat!

Angelus Iván

Sokat fejlődtél, sokat változtál. Remélem a jövő évre tervezett független életformád közelebb visz majd a szellemi, művészi függetlenségedhez. Nem lesz könnyű, de talán több örömmel jár majd. Addig is dolgozz alaposabban, elmélyültebben, játékosabban, több ötlettel, próbálkozással a másoktól és magadtól kapott feladatokon. Találd meg a viszonylag gyakori hiányzások, egyéb hullámzások elkerülését megalapozó életformát. Voltak már sikereid, azokra alapozz, emlékezz vissza hogyan csináltad.

WORKPLAN | 2019 September

Technical work plan:

1.Bemelegítés előtt:(08:00-08:15)
Meditáció/Autogén tréning- befelé terelni a figyelmem,felismerni az aznapi mentális és fizikai állapotom,megtisztítani és "beprogramozni/felépíteni" a tudatot a napra.
2.Bemelegítés:
Megérkezve a jelenbe, a belső felállított figyelmet fokozatosan felépíteni a külső világhoz a kapcsolatot. Odafigyelni arra hogy ne váljon automatizmussá a bemelegítés folyamata.
3.Földkapcsolat (talaj-talp)
-boltívek erősítése
-opciókat,gyakorlatokat keresni a boka stabilizálására
-leengedés
4.Medence pozíciója:
keresni az adott óráknál a medence megfelelő , könnyed,stabil és leengedett pozícióját
5.Pajzsmirigy:.
-nov.12. pajzsmirigy ultrahang
–nyári vérvétel eredményei alapján tovább keresni megoldásokat
-gyógyteát tovább folytatni
-max napi 1-2 kávé

Creative work plan:

Keresni azokra a kérdésekre a választ mi az amit láttatni szeretnék színpadon?Milyen alkotási szerkesztési, szerkeztési módok működnek számomra?-próbálgatni különböző metodikákat
Ebben a félévben folytatni a csoportos projektem (Free Hug)+ 1 solo projekt

SUMMARY | 2019 December

Ebben a félévben úgy gondolom több, számomra kihívást jelentő szituáción mentem keresztül. Ezek közül volt amit később hibaként és volt amit sikerként tudtam elkönyvelni. De azt érzem idén kezdtem el igazán kihasználni az iskola adta lehetőségeket. Végre elkezdett valóban motiválni az alkotásfolyamata, mert eddig a félelemtől (hogy nem jól csinalok valamit, a megfelelni akarás) nem engedte hogy elkezdjem megtapasztalni ezeknek a folyamatoknak a szépségét és persze nehézségeit. Elkezdett tényleg érdekelni az hogy mi az amit én szeretnék embereknek mutatni magamból és munkámból. Természetesen erre nem tudom valaha lesz e konkrét válaszom de a lényeg hogy ennek a menete, keresgélése kiváncsivá tud tenni.Az is igaz hogy nem tudom a jövőben mennyire fogok alkotói irányba menni.Az biztos hogy eddig táncosként koreográfusokkal boldogan együtt tudtam dolgozni de nem zarkózom el attól hogy a saját utatam építgessem. A tanítás is könnyedén a szívügyemmé tud válni szóval prógálgatom magam minden területen és idővel, tapasztalattal elválik mi lesz.
Azt is gondolom hogy idén sok projektből kivettem a részem. Mindegyik a maga módján volt hasznos és ezeknek a különböző munkafolyamatoknak köszönhetem talán azt hogy mára már kicsit könnyebben tudok választani, dönteni az aktuális célt figyelembe véve. Természetesen a túlvállalás perwmén egyensúlyozva voltak hullámvölgyek. Ezek többnyire az egészségügyi állapotomban nyilvánultak meg, ami aztán hatott az érzelmi világomra is. Voltak szélsóséges pillanataim de ezekert nagyon hálás vagyok utólag és többnyire úgy érzem sikeresen tudtam kezelni őket. Azt hiszem valahogy a folyamatoa instabil és stabil állapotok között próbáltam egyensúlyozni. Mert úgy látom jwlenleg hogy valahol ott van az érdekes. Ami motiváltá tud tenni nap mint nap.
Visszaolvasva az évelei tervemet ami biztos hogy a reggeli meditációk akár milyen rövidek vagy hosszúak (altalában 5 és 15 perc kozott tortentek de voltak kirívóbb esetek) segítenek és most már szokássá vált de valahogy már egészen a reggeli ébredésemtől elindul ez a folyamat egészen a teremig. A talajjjal való kapcsolatom is változott de még mindig sok odafigyelést kíván ez viszont ezt a fajta focust már könnyedén magammal tudom vinni bármelyik órára, próbára sőt közlekedés és gyaloglás közben is lehet ezen dolgozni.
Hogy friss élményekről is írjak a Trafó előadást eleinte nagyon élveztem mindig is imádtam a színházban való előkészítési munkálatokat. Maga az előadást sajnos elstresszeltem, nehezen éltwm meg azt hogy20-25 közeli barátom és család tagom volt megnézni. Örültem nekik de nehéz volt nem civil emberként megjelenni, főleg a stúdióban annyira közel voltal fizikailag is és érzelmileg is hogy ezzel a szituációval nem bírtam megküzdeni és elfaradttam benne már az est elején. Az azt követő napokban ez nagyon bántott és a mai napig kérdéseket hagy bennem de ez jó és lesz mit kidolgoznom már az első napokban az újévben.

TEACHERS' EVALUATIONS | 2019 December

Angelus Iván

General notes to the group:

Dear Students!

The goal of the regular written feed back is to help both teachers and students to get a different perspective on your daily work, to get a wider time frame on your development including where you come from and where you go to. The feed back has three parts: general notes to the group, individual feed back and assessment.

You may not know the table that compares and explains different assessment systems we have shared with your teachers as well:
https://tanc.org.hu/wp/wp-content/uploads/2015/03/grading-system-BCDA.pdf

Concerning the work we have realized together this semester I think that it was efficient by it's regularity, discipline, sincerity. You know yourself how deeply, but I can tell in general you seemed to follow the values and guidelines offered by the school. Some of you were more active others less but nobody ignored and went against these possibilities.
This fact was reflected in your successful presence you performed in the three pieces presented in Trafó, where ALL the participants of each dance could show their maximum, and it's level was pretty high in general.

Congratulations to You, and thanks to your teachers!
Iván

Personale notes:

Kedves Kámea! Óriási léptekkel haladsz technikailag, szellemileg, szociálisan, életvezetésben. Van most itt még egy féléved, hogy relaxálva, koncentráltan, fejleszd és magadévá tedd eredményeidet. Szóval nyugi! Most itt legyél művész: szabad, bátor, … élvezd a lehetőséget. Aztán az élet úgyis eldönti, hogy a tánc mely területe fog felszippantani. Iván

Várnagy Kristóf

General notes to the group:

I am delighted with the work of the class, both on the individual and on the group level. This first half of the year has been characterized by focused, intelligent work. You all had different struggles. Some, on the physical, some on the mental&spiritual plane. But I appreciate your hard work and resilience, how you faced your problems and insisted on solving them. Therefore, I am going to award the whole class with excellent grades. Each one of you deserved it, but for different reasons: some for better technique, some for the systematic, consistent, persistence work. I am giving you all the trust, that it will be a stepping stone into the second half of the year, and that you keep up the spirit for the second part of the season. Stay focused on your goals, stay sharp.

Personale notes:

Még mindig nagyon keményen dolgozol. Komolyan szeretnélek meggyőzni arról, hogy nem kell. Koncentráltan igen, de megfeszülés nélkül. A balett szerintem egy nagyszerű platform ennek a gyakorlására, hogy mi az a minimális energia befektetés ami szükséges a formák létrehozásához.

Bakó Tamás

You do an excellent work in the classes. Your practice is more and more comprehensive and filled with broad understanding. You have an immediate access to the material and a high quality of deliver. Agility meets with awareness, your movements contains lot of listening and care. Movements, forms and energy feels fully investigated. Relationships of the body parts according to the whole, directions of the movements and their spatial relationships are connected and intelligently organised.
Great work!
 

WORKPLAN | 2020 January

Átfogóan:
Követni azt az irányt amin elindultam idén.
1.Technikai fejlődés:
Érdeklődés,megértés, elengedés, táncélmény és élvezet útján.
2.Kreatív projektek:
Alkotás és részvétel a személyes kötődés, kiváncsiság és nyitottság útján, hogy észrevehessem a megmutatkozó újdonságot a keletkezése pillanatában. Ezekre alapozva tovább haladni.
3.Individual work
Több szabadtánc és improvizáció (min.napi 30perc)
4.Előadói képességek fejlesztése, mélyítése (Mu hét, májusi Trafo, Share festival?.. stb lehetosegek)
5.Szakdolgozat:
Kutatni, követni a vezérfonalakat, segítséget kérni és elfogadni.
6.A csoport, közösség
Több teret hagyni a többieknek és több teret adni a magam meglátásainak. Dolgozni azon hogy a kettő között hol a megoldás.
7.Egyéb dolgok:
Endokrinologiai vizsgálat: 2020. 01.07. 09:00
Angol nyelvvizsga: február

TEACHERS' EVALUATIONS | 2020 June

Farkas Zoltán

General notes to the group:

Minden egyes tanulónál a fegyelem, az akarás, odaadás, odafigyelés van. Ezzel nem kellett foglalkozni. Ennek eredményeképpen a tanult táncok ritmusában, stílusában, egységében, tánc típusában érthetőek, helyén vannak és stílusosan vannak eltáncolva. Mindenki a saját szintjének megfelelően teljesít (maximálisan). Mindenki tisztában van a korlátaival, de ezeket folyamatosan javítja, foglalkozik vele. Ezért ez egy nagyon inspiratív közösség, szívesen mentem hozzájuk tanítani. Olyan közös élményt hoztunk létre (kör legényes és az abból készített legényesek), ami egész életükre elkíséri őket. Ez az élményfaktor kell, ilyen helyzetet kell létrehozni. Ehhez ők is kellettek. Azért nem írok egyesével véleményt, mert látom, hogy mindenki tisztában van a teendőjével.

Bakó Tamás

 

After reading all the evaluations I wrote to you in the past years I would like to highlight some of the thoughts from them that appear relevant for the now and may relate to your professional future. You came from a long childhood dancing past and a previous dance program to develop and enrich your dance and explore your creative and artistic potentials. You were attentive, responsive and hardworking in both of my classes. Strongly committed from the beginning on. You were open to new experiences and looking forward to relate to your dance in new and evolving ways. Your practice became more and more comprehensive and articulated with time. The regular and focused work made it possible to invite a change in depth, incorporate new logics and reshape your knowledge.   You are a natural mover strongly grounded in your body. You had an easy access to the material and work but always stayed hungry to know more. You worked hard and made a steady progress throughout the years.  I wrote you this the last time:   Agility meets with awareness, your movements are involved with listening and care. Movements, forms and energy feels full and investigated. Relationships of the body parts according to the whole, directions of the movements and their spatial relationships are connected, intelligently organised and articulated.The support and awareness toward the structure of the body and alignment is constant and well cared. Strength and elasticity meets harmoniously. I see rich dancing. There is complexity and elaboration in the way you work with the body. The focus of creativity, the investgating of performing qualities were also important fields for you. Beside developing technique you aimed to discover who you are as a performer and dance maker. What are the dances, stages, roles or works you may be ready for, or you are wishing or aspire to, or feeling it yours. You had several possibilities to experience that in the performances of the school. And this weird times of isolation also provided the chances to try out our ways of communicating the works we do.  There is lot of work and experience behind you. Your studies are finishing here but learning and working goes on. New doors are opening. I'd like to say thank you for the work we've done in the past years and congratulate to you! And wish you a successful professional life and future!  Bakó Tamás

Angelus Iván

General notes to the group:

Dear Students! I think your group as a group could build up itself and you reached a very high level of cooperation by the end of the year: You have learned a lot from each other, You helped each other, You accepted and supported each other. The life was calm and moderated, even tempered. That is good for the calm development, accumulation. you did it and learned from it. The same time I think that you haven't gone really close to each other, didn't lived big cathartic moments together, you tolerated and respected each other so much that you were allowed to do anything, may be nobody would warn the other if anything happened. May be I am wrong and it happened time to time, just I remained out of those exciting, red-hot flaming situations, so valuable for an artist. May be you had them somewhere else and not in the school. The life in school was free from the active ignorance of the rules of cooperation, and active adversary actions. I gave more space and time to mistakes and omissions, misunderstandings, and it was very much up to you if you lived with certain possibilities or you missed to profit from them. I think it was a good strategy. Who and when wanted, to do something could learn from it, and who didn't want or couldn't was allowed to loose that possibilitiy. It's very good to know that (almost) all of you seem to find a good solution for the next year, I think we could encourage and help you. With the 7 of you we have to speak about the next year's common tasks and possibilities. I will be strict about my evaluations.I think you ALL developed a LOT, and you ALL can SUCCESSFULLY further develop. When I evaluate your development satisfactory or excellent I make a difference of how far you could get if you did everything possible. Especially with last year students I also wished to relate your actual state to an external general level of a beginner professional dancer.

Personale notes:

Nem búcsúzunk. Kívánom neked, hogy kiváló tulajdonságaid szintjére sikerüljön emelni, azt is, ami most még visszahúz. Az megy, amit élvezel, ami akadálytalan, ami öröm. Keresd azt és találd meg minden percben. Az "ease" ahogy Éva mondja.

Mikó Dávid

General notes to the group:

This special period was a great opportunity to develop your own working methods. As you can see, circumstances can change quickly, so it is worthwhile to create a system in which your professional life can remain constant. The individual work you further develop and extend into other areas of your life will make you independent of world conditions. Thats the true power and freedom when you draw your path with your own hands … and it's persistent, continuous, never-ending work. Enjoy the flow!

Personale notes:

Lendületes, dinamikus jelenség. Húzóember. Sok sikert! Készen áll, de ezt az állapotot folyamatosan fent kell tartani és fejleszteni.