Haidau est – kísérőprogramok – tervezet

Rendhagyó középiskolai táncóra

MI ebben a rendhagyó – kérdezhetnénk – hiszen a Budapest Kortárstánc Főiskolán táncossá érő, a Miskolci Színház táncegyüttesének oszlopos tagjaként működő és volt főiskolai tanára – Farkas Zoltán Batyu – révén a néptánc világában is otthonosan mozgó Dragos Dániel rendszeresen tanít az XXXX YYYY  intézményben? Más lesz ez az óra. Nem néptánc és nem kortárstánc. Más is, több is: az óra nyitottsága, programja, a táncművészet ma még legtöbbször külön-külön órák keretében oktatott ágazatainak együttes tanítása. A kettő kapcsolatának kutatása, gazdagítása. A Haidau alapmotívumainak tanulása után rögtön a motívumok alkalmazási lehetőségeivel történő ismerkedéssel folytatódik az óra.    

Fúziós workshop a Miskolci Színház művészeivel

A Miskolci Színház táncegyüttesének tagjai és más együtt-táncolásra nyitott művészei részére DÖMÖTÖR LUCA és DRAGOS DÁNIEL vezetésével a rendhagyó táncóra szemléletére épülő de elsősorban a napjainkban a tánc terén is egyre elterjedtebbé váló "fúziós" tánc nyelvfejlesztő és kompozíciós eljárásainak megismerésére koncentrál. Táncosok, színészek, zenészek számára egyaránt követhető és hasznos közös munka.

Közös próba az Avas Táncegyüttesnél

Az AVAS Táncegyüttes profi és utánpótlás csapata részével DÖMÖTÖR LUCA és DRAGOS DÁNIEL vezetésével. A közös próba az autentikus mozgásanyag személyessé tételével, a néptánc eredeti közegére jellemző improvizációs lehetőségeivel foglalkozik. Az érintetlen motívum anyag kortárstánc által kidolgozott tér és idő struktúrákba, partnerviszonyokba történő emelésére koncentrál.

Haidau táncház

HOL?
A hivatásos a műkedvelő és a nem-táncos közönség számára egyaránt elérhető táncház formában élvezheti mindenki a Farkas Zoltán Batyu és Tóth Ildikó Fecske által vezetett táncházat.

Haidau Est a – Miskolci Színházban

Dresch Mihály szóló improvizációjával kezdődik az est, mely fokozatosan adja át helyét a Haidau címet viselő tánc előadásnak. A 15 perces – Dresch zenékre – készült táncdarab után Dresch Mihály együttesének koncertje következik, ahol lesz még helye a táncnak is.

Haidau fórum

Az est nézői, hallgatói, vendégei mellett a táncosokkal, zenészekkel és az összes kísérő esemény meghívott résztvevőinek körében osztjuk meg a miskolci Haidau – Ú.T. program események során szerzett élményeinket.